Korlátoznák az X elérhetőségét a lengyel elnökválasztás napján
Megváltoztatnák, hogy mely szerv ellenőrzi a választás rendjét, és korlátoznák az X elérhetőségét: ezeket az intézkedéseket kezdeményezi a kormányzó baloldal a május 18-ára meghirdetett lengyel elnökválasztás kapcsán. Lengyelországban az államfő megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényjavaslatokat.
„Sorsdöntő pillanat lesz Donald Tusk lengyel miniszterelnök kormánya számára” – írta az amerikai kézben levő Politico című brüsszeli lap a lengyel elnökválasztásról, melynek időpontját Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház, a szejm elnöke hirdette ki szerdán.
A választások kihirdetésével egy időben a szejm szerdán napirendre tűzte a Lengyelország 2050 tervezetét, amelynek értelmében az elnökválasztás eredményét nem az ebben eddig illetékes legfelsőbb bírósági kamara, hanem a legfelsőbb bíróság három egyéb kamarája hagyná jóvá.
A megoldás csak az idei elnökválasztásra vonatkozna.
A választások kapcsán az is felmerült, hogy korlátoznák az X közösségi oldal, a korábbi Twitter elérhetőségét.
A Wpolityce.pl című lengyel konzervatív lapban Magdalena Biejat, a szenátus alelnöke és a baloldal lengyel köztársaságielnök-jelöltje válaszolt arra a kérdésre, hogy szeretné-e letiltani az X portált Lengyelországban.
„Megfontolnám és bátorítom” – válaszolta Biejat, aki szerint „már folynak megbeszélések arról, hogy mit tehetünk a platformok jobb ellenőrzése érdekében”. Szerinte a cél, hogy a közösségi oldalak úgymond ne befolyásolják a demokratikus folyamatokat.
A lengyel lap idézte Anne Applebaum amerikai–lengyel publicistát, Radoslaw Sikorski külügyminiszter feleségét is, aki, mint a Wpolityce.pl megjegyzi, gyakran beszélt erről.
A lap szerint Lengyelországban és nyugat-európai országokban sokan attól tartanak, hogy az X tulajdonosa, Elon Musk többek között megpróbálja befolyásolni a választási eredményeket.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás