Szibiha az Oroszország elleni szankciók még hatékonyabbá tételét sürgette
Az orosz propaganda-nyilatkozatok ellenére az Oroszország elleni szankciók működnek, de még hatékonyabbá kell tenni őket – közölte vasárnap Andrij Szibiha külügyminiszter az X közösségi oldalon, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője megnevezte azokat a területeket, amelyeken szükséges a szankciók hatékonyságának erősítése. „Hatékonyabbá kell tennünk őket. Meg kell erősíteni a bűnüldözést, be kell zárni a kiskapukat, és tovább kell növelni a nyomást számos iparágban: árnyékflotta, kohászat, LNG, befagyasztott eszközök, atomenergia, hadiipar, információs technológiák és egyebek” – mutatott rá.
Az Európai Unió december végén megkezdte az Oroszországi Föderáció elleni 16. szankciócsomag kidolgozását. Ez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlament 18-i plenáris ülésén elmondott beszédéből vált ismeretessé.
Rikard Jozwiak, a Szabadaság Rádió európai ügyekkel foglalkozó újságírója szerint a dokumentum kész tervezetét már ebben a hónapban ismertetik az uniós tagállamok.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás