Visszatért a merényletkísérlet helyszínére Donald Trump, Elon Musk is felszólalt

Visszatért a merényletkísérlet helyszínére Donald Trump, Elon Musk is felszólalt

12:42 Október 6, 2024

Politika 111 3 хвилини

A republikánus elnökjelölt közel három hónappal azután beszélt újra a pennsylvaniai Butlerben, hogy ott többször is rálőttek, a fülén meg is sebesítették.

Donald Trump visszatért ez ellene elkövetett merényletkísérlet helyszínére, és megígérte támogatóinak, hogy győzni fog a november 5-i amerikai elnökválasztáson – írja a BBC. A július 13-i butleri lövöldözésben egy önkéntes tűzoltóparancsnok meghalt, két néző súlyosan megsebesült, Trumpot pedig a fülén találta el egy lövedék. „15 másodpercig megállt az idő. Ez a szörny szabadjára engedte a gonoszt, de a gazembernek nem sikerült elérnie a célját” – mondta híveinek Trump.

Beszédében ezen túl a szokásos témáihoz nyúlt az elnökjelölt. Szidalmazta a korrupt rendszert, és megígérte, hogy visszahozza a tiszteletet az Egyesült Államok külpolitikájába. Valamint megfogadta, hogy lezárja a „nyitott határt”, ami szerinte a bűnözés melegágya. Politikai ellenfeleit azzal vádolta, hogy megpróbáltak beavatkozni a választásokba, és talán meg is próbálták ölni.

A szombati gyűlésen már jóval szigorúbb biztonsági intézkedések voltak, mint korábban. A rendezvényen jelen volt Elon Musk techmilliárdos is, aki a korábbi lövöldözés után támogatta Trumpot. A volt elnök Muskot a színpadra igyekezett invitálni, a milliárdos pedig végül arról beszélt a tömegnek, hogy szerinte életük legfontosabb választása következik, és arra buzdított, hogy szavazzanak Trumpra. A városban 25‒30 ezres tömeg várt – volt, aki tíz órát is –, hogy élőben hallgassa az egykori elnököt.

A közvélemény-kutatások szerint Trump és Kamala Harris szoros versenyben állnak Pennsylvaniában, így ez az állam kulcsfontosságú lehet a november 5-i választásokon.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei