Stoltenberg: Ukrajna megtámadhat oroszországi célpontokat

Stoltenberg: Ukrajna megtámadhat oroszországi célpontokat

09:21 Június 8, 2024

Politika 361 2 хвилини

Ukrajnának jogában áll oroszországi célpontokat megtámadni – erről a Jen Stoltenberg beszélt. A NATO-főtitkár szerint a nemzetközi jog biztosítja a lehetőséget az országoknak, hogy megvédjék magukat, ez pedig azt is jelenti, hogy megtámadhatják az ellenségüket.

Ukrajnának a nemzetközi jog értelmében jogában áll önvédelmi okokból katonai célpontokat támadni Oroszországban – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség új tagállamában, Svédországban tett pénteki látogatása során.

Ukrajnának joga van az önvédelemhez – jelentette ki Stoltenberg Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján egy Stockholm melletti katonai bázison.

Elmondása szerint az önvédelemhez való jog magában foglalja azt is, hogy Ukrajna támadást intézhet az agresszor, a támadó fél területén, jelen esetben Oroszországban található katonai célpontok ellen.

Ez egy támadó háború, amelyet Oroszország indított egy békés, demokratikus szomszédos ország ellen, amely soha nem jelentett rá fenyegetést – mondta a főtitkár.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei