Ukrajna nem utasítja el, hogy tárgyaljon Oroszországgal, de Putyinnal lehetetlen a párbeszéd – Danilov és Kuleba

Ukrajna nem utasítja el, hogy tárgyaljon Oroszországgal, de Putyinnal lehetetlen a párbeszéd – Danilov és Kuleba

10:26 Március 23, 2023

Politika 1216 3 хвилини

Українська

Ukrajna nem utasítja el annak gondolatát, hogy tárgyaljon Oroszországgal, de Vlagyimir Putyin orosz diktátorral lehetetlen párbeszédet folytatni, különösen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa után – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és védelmi Tanács (RNBO) titkára és Dmitro Kuleba külügyminiszter egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Danilov és Kuleba a Politico című amerikai kiadványnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy most nehéz elképzelni a tárgyalásokat Putyinnal, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki a Kreml feje ellen. Elmondása szerint Putyinnak már 2014-ben bíróság elé kellett volna állnia az MH17-es maláj utasszállító repülőgép lezuhanása miatt. „Most 2023 van, és ez a korcs fajzat még mindig nem visel felelősséget. Most tárgyaljunk vele, miután megölte 500 gyermekünket? Milyen világban élünk?” – tette fel a költői kérdést Olekszij Danilov.

Kuleba ugyanakkor elmondta, hogy Ukrajna jóval az elfogatóparancs előtt meg volt győződve az orosz diktátorral folytatott párbeszéd értelmetlenségéről, mivel minden korábbi próbálkozás kudarcot vallott. Emlékeztetett az RNBO határozatára, amely hivatalosan megtiltotta a Putyinnal folytatott tárgyalásokat. „Putyin mindent figyelmen kívül hagy, csak több háborút akar, több elrabolt ukrán gyereket, több megölt ukránt és több elfoglalt ukrán földet. Hogyan lehet megbirkózni ekkora gonosszal? Erőszakkal kell lenyomni” – tette hozzá Dmitro Kuleba, megjegyezve, hogy Ukrajna általában lehetségesnek tartja a tárgyalásokat az agresszor országgal.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei