Lengyelország cáfolta, hogy Nyugat-Ukrajna annektálását tervezi

Lengyelország cáfolta, hogy Nyugat-Ukrajna annektálását tervezi

20:45 November 28, 2022

Politika 2365 2 хвилини

Українська

Hamisak azok a pletykák, amelyek szerint Varsó állítólag népszavazást készül tartani Nyugat-Ukrajna annektálásáról, az álhírek célja, hogy az ukránok és a lengyelek összevesszenek – közölte hétfőn Łukasz Jasina, a lengyel külügyminisztérium sajtószóvivője a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a lengyel külügyi szóvivő azt írta: „az Ukrajna nyugati régióinak Lengyelországhoz való csatlakozásáról szóló népszavazás előkészítésével kapcsolatos állítások dezinformáció, és újabb kísérlet a Lengyelország és Ukrajna közötti viták szítására.” Az összes fotó és dokumentum, amely állítólag megerősíti az ilyen állításokat, hamis – szögezte le Łukasz Jasina.

Mint hírportálunk március 25-én beszámolt róla, Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője kijelentette, hogy az orosz propagandisták olyan álhírt terjesztenek, hogy Lengyelország békefenntartók Ukrajnába küldését kezdeményezi, és hogy állítólag a lengyel fél annektálni akarja a nyugat-ukrajnai megyéket. Állítása szerint „az orosz propagandisták sok álhírt terjesztenek szövetségeseinkről. Válaszul Ukrajna Lengyelország általi támogatására, amelyet az oroszok a történelmi emlékezete miatt gyűlölnek, ahogy a mi népünket is, a Kreml kitalált egy históriát a lengyelek állítólagos vágyáról, hogy el akarják csatolni Ukrajna egy részét.” Úgy vélte, az orosz felet megijesztette Lengyelország azon ötlete, hogy békefenntartókat kell küldeni Ukrajnába.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei