Lemondott pártelnökségéről a tajvani elnök

Lemondott pártelnökségéről a tajvani elnök

08:51 November 27, 2022

Politika 1186 2 хвилини

Українська

Lemondott pártelnöki pozíciójáról a tajvani államfő a félidős, helyhatósági választások előzetes eredményei után.

Az eredmények alapján a Koumintang a legnagyobb nyertes: a 21 mandátumból 13-at sikerült megszereznie, köztük Tajpej vezetését. A kormányzó Demokratikus Progresszív Párt ezzel szemben mindössze 5 helyet tudhat magáénak. Caj Jing-ven tajvani elnök pártja a helyhatósági választásokról úgy nyilatkozott: sokkal több félidős választásnál, mert az egész világ arra figyel, megóvja-e Tajvan a demokráciát a kínai fenyegetettséggel szemben.

A félidős választásokkal egyidőben népszavazást is tartottak a választójogi korhatár 18 évre csökkentéséről a jelenlegi 20 évről. Indoklásuk szerint azért, mert egyre több tajvani fiatal tudatos a politikával kapcsolatban.

A Koumintang korábban azzal vádolta a kormányzó Demokratikus Progesszív Pártot, hogy szándékosan keresi a konfliktust Kínával. Kampányában a kormány koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseit kritizálta, mert 2022-ben megugrott a koronavírusos megbetegedések száma.

A Kína és Tajvan közötti konfliktus augusztusban érte el mélypontját, miután Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás korábbi házelnöke Tajvanra látogatott. A kínai fél röviddel a látogatás után hadgyakorlatot kezdett, amit azóta sem fejezett be.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei