Kuleba: A NATO tétlenkedik, egyetlen lépést nem tett az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen

Kuleba: A NATO tétlenkedik, egyetlen lépést nem tett az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen

08:27 Május 26, 2022

Politika 2442 2 хвилини

Українська

Az Észak-atlanti Szövetség valójában egyetlen lépést nem tett az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen, de az Európai Unió támogatja Ukrajnát – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon, adta hírül az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.

A jelentés szerint ukrán diplomácia vezetője de facto tétlenségnek minősítette a NATO álláspontját az ukrán-orosz háború kapcsán. Szerinte miközben a szövetség teljesen háttérbe szorította magát, az Európai Unió dicséretes módon „forradalmi döntést” hozott Ukrajna támogatása érdekében.

Mint a külügyminiszter rámutatott, „a NATO mint szövetség, mint szervezet teljesen háttérbe szorult, és valójában nem tesz semmit. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.” Emlékeztetett arra, hogy a háború kezdetén a közvéleményben az erős NATO és EU képzete élt, amely „csak különböző szintű aggodalmakat képes kifejezni”. De a háború, mint mondta, olyan próbatétel lett, amely „letépte az álarcokat.

A külügyér példaként az EU-t hozta fel, amely számos innovatív döntést hozott. „Egy részük valószínűleg nem számolt jóváhagyással. Ugyanakkor Ukrajna számos NATO-tagországtól kap segítséget” – hangoztatta Dmitro Kuleba.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei