Kuleba: hiába kérdeztük, a NATO nem mondta meg, Ukrajna mikor léphet be

Kuleba: hiába kérdeztük, a NATO nem mondta meg, Ukrajna mikor léphet be

19:39 December 16, 2021

Politika 2085 2 хвилини

Українська

A keleti partnerség brüsszeli csúcstalálkozójának margóján az ukrán fél érdeklődött, hogy Ukrajna mikor válhat NATO-taggá, de nem kapott konkrét választ az időpontot illetően – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője bejegyzésében azt írta: „Az egyetlen hiányosság. Nem mondták meg, Ukrajna melyik évben válik NATO-taggá, jóllehet kérdeztük.” De mint aláhúzta: „Ugyanakkor egészen egyértelműen megerősítették, hogy a vita arról, mikor és hogyan lesz Ukrajna NATO-tag, kizárólag Ukrajna és a NATO között zajlik majd.”

A hírportál emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij elnök Brüsszelben kijelentette: éppen Oroszország lökte cselekedeteivel Ukrajnát a NATO-csatlakozás felé. Előtte egy nappal Oroszország kijelentette, hogy Moszkva számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága, és azt nem hagyja válasz nélkül.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei