Az „őslakos népek” fogalmának jogi tartalmáról és a nemzeti kisebbségek anyaországuk létezésén alapuló megkülönböztetéséről

Az őshonos (autochton) kisebbségek közül a nemzetközi jog külön kategóriába sorolja az őslakos népeket. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik speciális intézménye – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) – a nemzetközi egyezményekben ezt a fogalmat „bennszülött lakosságként” határozza meg. A 169. számú (1989) ILO-egyezmény az alábbi definíciót tartalmazza: az őslakos népek „…független országokban élő emberek, akik bennszülöttnek tekinthetők, mert azon népek leszármazottai, amelyek abban az országban vagy földrajzi területen éltek, amelynek része a jelenlegi ország, annak meghódításakor vagy gyarmatosításakor, vagy a meglévő országhatárok kialakításakor, és amelyek jogi státuszuktól függetlenül megőrzik társadalmi … gazdasági, kulturális és politikai intézményeik egy részét vagy egészét”.

Az ukrán törvényhozásban az őslakos népeket elsőként az ukrán alkotmány 11. cikkelye említi: „Az állam elősegíti az ukrán nemzet történelmi tudatának, hagyományainak és kultúrájának a megerősítését és fejlődését, valamint az Ukrajnában élő őslakos népek és nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának a fejlődését.”

Az elmúlt években az ukrán Legfelső Tanács (Verhovna Rada) által elfogadott különálló törvényekben, és a nyelvi szférában fennálló kapcsolatok szabályozására szolgáló normatív szövegekben (például: Ukrajna „Oktatásról”, „Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról”, „A teljes középfokú oktatásról” szóló törvényeiben) alkalmazzák az „őslakos népek” kifejezést a fogalom meghatározása nélkül. Ugyanakkor egyes kiadványokban, valamint a tisztviselők nyilatkozataiban ilyen őslakos népnek tekintik a krími tatárokat. E megállapítás, kijelentés használatát a Legfelső Tanács (Verhovna Rada) 2014. március 20-án elfogadott határozatára – „Ukrajna Legfelső Tanácsának nyilatkozata a krími tatárok jogainak az ukrán állam területén történő biztosításáról” – hivatkozva indokolják. A dokumentum 1. fejezetében Ukrajna „garantálja a krími tatároknak mint őslakos népnek, és Ukrajna valamennyi nemzeti kisebbségének az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás megőrzését és fejlődését”. Azonban ez a dokumentum sem tartalmazza az „őslakos nép” fogalmának a definícióját, valamint azt sem, hogy mely kritériumok szerint definiálható e fogalom. Fontos megjegyezni azt is, hogy Ukrajna Alkotmányának 92. cikkelye szerint az őslakos népek és nemzeti kisebbségek jogait kizárólag Ukrajna törvényei határozzák meg, nem pedig a különféle határozatok, nyilatkozatok.

Az egyes kiadványokban és a tisztviselők nyilatkozataiban a krími tatár népnek a többi autochton (más néven történelmileg Ukrajna jelenlegi területén élő) nemzeti kisebbségektől őslakos népként történő elkülönítését, megkülönböztetését az anyaországuk hiányával magyarázzák, amely szavatolni tudná a kultúrájuk fennmaradását, védelmét és fejlődését.

Az őslakos népek és a nemzeti kisebbségek egyenlőségét előíró alkotmányos követelmény betartásának a szükségességét, amelyet többek között az ukrán Legfelső Tanácsnak (Verhovna Rada-nak) a fent említett határozata is rögzít, valamint a nemzeti kisebbségekhez és az őslakos népekhez tartozó személyek jogainak az anyaország meglétén vagy hiányán, illetve az anyaország valamely nemzetközi integrációjának a tagságán vagy az ilyen tagság hiányán alapuló megkülönböztetésének az elfogadhatatlanságát hangsúlyozza a Velencei Bizottság a fent említett ukrajnai törvényekről szóló jelentéseiben.

Így, a Velencei Bizottság Ukrajna „Oktatásról” szóló jogszabályát vizsgáló jelentésének 110. §-a (902/2017. számú dokumentum) kimondja, hogy: „Az ukrán hatóságok által megfogalmazott ok – vagyis az anyaország hiánya – nem tekinthető elfogadhatónak a vonatkozó európai előírások szerint; bármely megkülönböztetésnek más tényezőkön kell alapulnia, mint például a különböző szintű sebezhetőség vagy az állami támogatás szükségessége.” „Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról” szóló törvényt vizsgáló jelentés (960/2019. számú dokumentum) 139. §-ának 3. bekezdésében a Bizottság egy konkrét javaslatot fogalmaz meg: „Eltörölni a törvény azon rendelkezéseit, melyek eltérő megközelítést írnak elő az őslakos népek nyelvei, olyan nemzeti kisebbségek nyelvei, amelyek egyben az EU hivatalos nyelvei is, valamint olyan nemzeti kisebbségek nyelvei között, amelyek nem az EU hivatalos nyelvei, mivel ezen nyelvek elkülönítése nem alapul objektív és észszerű megfontolásokon” (lásd a 39–44., 69–82., 87., 89., 93., 94., 99–102., 110. és 111.§-okat).

A Velencei Bizottság tehát megállapította a diszkrimináció tényét, és javasolta annak megszüntetését. Mindezt annak ellenére tette, hogy Ukrajna Alkotmánybírósága 2019. július 16-án kiadott 10-p/2019. számú határozatában megállapította, hogy az oktatásról szóló törvény 7. cikkelyében található rendelkezések összhangban vannak Ukrajna Alkotmányával. Nyilvánvaló, hogy még egy olyan tiszteletreméltó szerv sem, mint Ukrajna Alkotmánybírósága, melynek határozatai kötelező jellegűek, és melyek ellen fellebbezésnek nincs helye, nem nyilváníthat fehérnek egy olyan valamit, ami valójában fekete.

dr. Tóth Mihály,
a jogtudományok kandidátusa
2020.02.10.
Forrás: Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont