A Legfelső Tanács szerdai ülésén elfogadta a többes állampolgárságot Ukrajnában lehetővé tévő törvényjavaslatot, a jogszabályt 243 képviselő szavazta meg – számolt be az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a szavazás során az ukrajnai többes állampolgárság intézményének bevezetéséről szóló törvényjavaslatot 243 képviselő támogatta, míg 19 nemmel szavazott. Kilenc képviselő tartózkodott a szavazástól.
A többes állampolgárság lehetővé teszi majd azoknak az ukránoknak, akiknek a totális háború alatt el kellett hagyniuk az országot, hogy fenntartsák kapcsolataikat Ukrajnával. Ez a lépés külföldi befektetések és szakemberek vonzását is segíti, és elismeri a diaszpóra hozzájárulását az állam fejlődéséhez és védelméhez.
A többes állampolgárságról szóló törvény az ukrán állampolgárok számára a következőket írja elő:
külföldi állampolgárság meglétének lehetősége az ukrán állampolgárság elvesztésének veszélye nélkül, ha ezt az állampolgárságot a kormány által jóváhagyott különlistán szereplő államtól szerezték meg;
joguk van egy másik állam állampolgárságának hivatalos megszerzésére anélkül, hogy le kellene mondaniuk ukrán állampolgárságukról, feltéve, hogy ez az állam szerepel a kormány meghatározott listáján.
Más országok állampolgárai számára:
az ukrán származású személyeknek joguk van az ukrán állampolgárság megszerzésére egyszerűsített eljárás keretében;
új eljárás bevezetése az ukrán etnikai gyökerekkel nem rendelkező külföldiek állampolgárságának megszerzésére;
a meglévő állampolgárság megtartásának lehetősége ukrán állampolgárság megszerzésekor (kivéve az agresszor állam állampolgárságának eseteit);
az ukrán állampolgárság egyszerűsített megszerzése az ukrán fegyveres erőkben szolgáló külföldiek számára;
az ukrán állampolgársághoz való jog azok számára, akik politikai üldöztetésnek vannak kitéve saját országukban.
A többszörös állampolgárságról szóló törvény elfogadása fontos lépés lesz az ukránok hazatérésében, a törvény az első olvasaton már átment a Legfelső Tanácsban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök pénteken a tehetséges fiatalok első országos fórumán, amikor tudósokkal, diákokkal és tanulókkal beszélgetett, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy a többes állampolgárságról szóló törvény fontos azoknak az ukránoknak a visszatérése szempontjából, akik a háború vagy egyéb okok miatt hagyták el az országot. „Első olvasatban megszavazták a többes állampolgárságról szóló törvényt. Nagyon fontosnak tartom, hogy azok visszatérjenek, akik a háború alatt, vagy még azt megelőzően távoztak” – hangsúlyozta. Szerinte ez a törvény lehetővé teszi, hogy az ukrán társadalomba újra beilleszkedhessenek azok az állampolgárok, akik más országoktól kaptak okmányokat.
Ukrajna Külügyminisztériuma 2023 októberében támogatásáról biztosította a többes állampolgárság bevezetésének gondolatát, hangsúlyozva annak fontosságát az ukrán társadalom modern kihívásai és szükségletei szempontjából.
Zelenszkij elnök 2024 januárjában benyújtotta a többes állampolgárságról szóló törvényjavaslatot a Legfelső Tanácsnak.
Odesa is recovering after yesterday’s strikes on the city center. Museums, the Philharmonic, many historic buildings, and the famous Odesa hotel were damaged. The attack targeted not only Ukrainians but even Norwegian diplomats working in Ukraine.
A Legfelső Tanács szerdai ülésén elfogadta a hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvény módosítását, amelynek értemében leszerelik azokat a katonákat, akiknek a nem vérségi közeli hozzátartozója elesett vagy eltűnt a harcokban – számolt be az rbc.ua hírportál Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a 11531. számú törvénytervezet elfogadását 308 képviselő támogatta. A jogszabály visszaállítja a katonai szolgálatból való leszerelés jogát azoknak, akiknek elesett vagy eltűnt a féltestvérük vagy nővérük az ellenség elleni harcokban.
Amint az indokoló megjegyzésben szerepel, a Legfelső Tanács augusztusban nem csak azon személyek esetében rendelkezett a mozgósítás elhalasztásáról, akiknek közeli hozzátartozói, elsősorban édestestvérük vagy féltestvérük meghalt vagy eltűnt a harci műveletek során.
Ugyanakkor a mozgósításról szóló áprilisban elfogadott törvény értelmében a mozgósítási halasztás oka megszűnt féltestvér halála vagy nyomtalan eltűnése esetén.
A Legfelső Tanács tudományos szakértői osztálya megjegyezte, hogy ezzel a megközelítéssel a hadkötelesek egyenlőtlen körülmények közé kerültek azokhoz a hadkötelesekhez képest, akiknél a veszteség az édestestvér.
Az ukrán családtörvénykönyv tartalma alapján mind az édestestvér, mind a féltestvér biológiai testvérek, mert az a tény, hogy a testvéreknek csak egy közös vérrokonuk van (apa vagy anya), nem befolyásolják a rokonságuk fokát. „A törvényjavaslat célja, hogy a katonák számára egyenlő jogokat és esélyegyenlőséget biztosítson azokkal a férfiakkal, akiknek joguk van elhalasztani a katonai szolgálatot a mozgósítás során, tekintettel a katonai szolgálatból való leszerelésre féltestvéreik halála vagy eltűnése miatt a harci műveletek során” – áll a dokumentumban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács szerdai ülésén elfogadta a hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvény módosítását, amelynek értemében leszerelik azokat a katonákat, akiknek a nem vérségi közeli hozzátartozója elesett vagy eltűnt a harcokban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732177440
[modified] => 1732130943
)
[title] => A parlament elfogadta a törvényt azon katonák leszereléséről, akiknek elesett vagy eltűnt a féltestvére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132974&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132974
[uk] => 132988
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 132975
[image] => Array
(
[id] => 132975
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament.jpg
[original_lng] => 44706
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732128656:8
[_thumbnail_id] => 132975
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2070
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508370508000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 549
[1] => 703997
)
[tags_name] => Array
(
[0] => törvény
[1] => ukrán katonák leszerelése
)
)
[3] => Array
(
[id] => 122122
[content] =>
A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén törvényt fogadott el a lopások mértékének növeléséről, amiért büntetőjogi felelősség és börtönbüntetés szabható ki – közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a képviselő arról tájékoztatott, hogy a 11068. számú törvényjavaslat elfogadását 243 képviselő támogatta. A törvény előírja, hogy 3000 hrivnyára (most csak 300 hrivnyára) emelkedik a büntetőjogi felelősséggel járó lopás összege. Ugyanakkor a törvény megemeli a pénzbírságot és a közigazgatási felelősséget a kis értékű lopásokért. Legfeljebb 757 hrivnya értékű lopásért 850–1700 hrivnya pénzbírság, 758 hrivnya és 3028 hrivnya közötti értékű lopás esetén 1700 hrivnya és 5100 hrivnya közötti pénzbírság, ismétlés esetén 8500–17 000 hrivnya közötti pénzbírság.
Amint az indokolásban szerepel, a hadi- vagy rendkívüli állapot idején elkövetett lopás minősített bűncselekménynek számít. A hadiállapot alatti lopást azonnal az ukrán büntetőtörvénykönyv 185. cikkének negyedik része minősíti, ami 5-től 8 évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
2024. január 1-től bűncselekménynek minősül más tulajdonának eltulajdonítása, ha annak értéke meghaladja a 302 hrivnya 80 kopijkát. A statisztikák szerint 2023-ban 82 123 büntetőeljárást indítottak a büntetőtörvénykönyv 185. cikkelye szerinti bűncselekmények elkövetése miatt, ebből 48 921 esetben gyanúsítás történt, és 44 924 büntetőeljárást utaltak bíróság elé, és 30 155 büntetőeljárást zártak le.
A Legfelső Tanács törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy szükség esetén 2024. október 1-ig felfüggeszthesse a külső államadósság kifizetését – közölte csütörtökön Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zseleznyak arról tájékoztatott, hogy az 11396. számú kormánytörvény-tervezetet 231 képviselő támogatta. Amint Rokszolana Pidlasza, a Legfelső Tanács költségvetési bizottságának vezetője elmondta, a kifizetések felfüggesztését engedélyezik, „ha nem születik hivatalos megállapodás az adósság-átütemezésről augusztus 10-ig, amikor lejár a 2026-os futamidejű eurokötvények kuponkifizetéseinek a határideje.
A bizottsági vezető elmondása szerint már 2015-ben is alkalmaztak hasonló technikai megoldást, amikor Ukrajna májusban elfogadta az „állami, államilag garantált adósság és helyi adóssági ügyletek sajátosságairól” szóló törvényt, augusztus végén elvi megállapodást kötött a befektetőkkel, és novemberben bejelentette a tranzakció lezárását. „A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a munkarendjében támogatását fejezte ki ehhez a törvénytervezethez, mivel ez hozzájárul Ukrajna adósságfenntarthatóságának erősítéséhez – ezt a kötelezettségvállalást az IMF-fel kötött memorandumban vállaltuk” – tette hozzá Rokszolana Pidlasza.
Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az angol nyelv ukrajnai működéséről szóló 9432. számú törvényt, amelyet június elején fogadott el a Legfelső Tanács – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij valamivel kevesebb, mint egy éve terjesztette a Legfelső Tanács elé az angol nyelv ukrajnai működéséről szóló törvénytervezetet. A parlament idén június 4-én fogadta el második olvasatban az államfői kezdeményezést.
A jogszabály indítványozza a többi között, hogy az angol nyelv emelkedjen a nemzetközi érintkezés egyik nyelvének státuszára Ukrajnában. A törvény szerint továbbá Ukrajnában a tisztviselőknek, a katonatiszteknek, akik szerződés alapján teljesítenek szolgálatot, a közép- és magas rangú rendőrtiszteknek tudniuk kell angolul.
Az angol nyelv ismeretét az Oktatási és Tudományos Minisztérium által szervezett ingyenes vizsgákon mérik fel.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024

Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Georgia törvényhozása hamarosan egy családi értékekkel foglalkozó törvénytervezetet fog megvitatni, amely alapján betiltanák egyebek mellett az LMBT-propagandát és a nemváltó műtéteket – közölte kedden a kaukázusi állam parlamenti elnöke.
A kormányzó Georgiai Álom terjesztette elő a tervezetet, amelyre a kormánypárt szerint azért van szükség, hogy megvédjék az országot azoktól az „álliberális” értékektől, amelyek aláássák a hagyományos családi kapcsolatokat. LMBT-aktivisták és jogvédők egyöntetűen elítélték a kezdeményezést.
Az Interpress hírügynökség jelentése szerint Salva Papuasvili parlamenti elnök elmondta: a családi értékekről szóló tervezet alapján a jövőben megtiltanák azt is, hogy homoszexuális párok gyerekeket fogadhassanak örökbe, illetve bárki megváltoztathassa a nemét a személyi okmányaiban.
Az azonos neműek közötti kapcsolatokat népszerűsítő rendezvényeket ugyancsak betiltanák, és nem engednék az LMBT-propaganda megjelenését az oktatási intézményekben. A műsorszolgáltatók pedig adásaikban nem mutathatnának intim jeleneteket azonos neműek között.
A többségében ortodox keresztény vallású országban az emberek nagy része a felmérések szerint nem nézi jó szemmel az azonos nemű párok kapcsolatát. Az ellenzék szerint a Georgiai Álom képviselőinek a lépéssel az a céljuk, hogy eltereljék az emberek figyelmét a gazdasági problémákról az októberben esedékes parlamenti választások előtt.
Georgiában az utóbbi hetekben politikai feszültséget szított a külföldi ügynökökről a múlt héten végül hatályba lépett törvény tervezetének parlamenti vitája. A jogszabály előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat.
🇬🇪 Salome Samadashvili, MP of the opposition LELO party, went live on air and showed what is happening in the Parliament of Georgia right now. Journalists are not allowed in. pic.twitter.com/9VT8zBSJ8B
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz

Volodimir Zelenszkij elnök kedden aláírta a törvényt, amely előírja a hadkötelesek számára elektronikus fiók létesítését – számolt be az rbc.ua hírportál a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a parlament a honlapján jelezte, hogy a törvény Ukrajna elnökének az aláírásával került vissza a Legfelső Tanácsba.
Amit a törvény előírja január 16-án a Legfelső Tanács elfogadta a hadsereg digitalizálásáról szóló 10062. számú törvénytervezetet. A dokumentum előírja a teljes körű elektronikus katonai nyilvántartásának az elindítását Ukrajnában. Ez elsősorban a hadköteles elektronikus fiókjára vonatkozik.
Amint Katerina Csornohorenko védelmi miniszterhelyettes elmondta, az e-fiók elindításának első szakaszában a hadkötelesek lehetőségük lesz az adataik frissítésére. Erre időkeretet biztosítanak. A területi toborzási és szociális támogatási központok ezután ezeket az adatokat a napi munkájuk során használják fel. Az e-fiókokokat illetően a behívók kérdése még nem megoldott. Ezt a mozgósításról szóló törvényjavaslat részeként vizsgálják, amely hamarosan második olvasatra kerül a Legfelső Tanács elé.
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
A good and detailed conversation with Federal Chancellor of Germany @_FriedrichMerz.
I once again congratulated him on his appointment and wished him success. We count on Germany to continue playing one of the key roles in supporting Ukraine—both in protecting our people now and… pic.twitter.com/9MLw9k1VzF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 8, 2025
Volodimir Zelenszkij elnök kedden aláírta az elesett katonák biológiai apaságáról (anyaságáról) szóló törvényt, amelynek értelmében több évig ingyenesen tárolják a katonák ivarsejtjeit – számolt be az rbc.ua hírportál a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.
A parlament honlapján közzétett adatok szerint az elnök ma írta alá a törvényt.
A törvény szerint a katona halála esetén az ivarsejtjeit három évig ingyenesen tárolják. Ennek letelte után a sejtek tárolása meghosszabbítható, ha valaki fizeti a tárolás költségét.
Az a katona, akinek az ivarsejtjeit a jogszabályoknak megfelelően tárolják, jogosult rendelkezni azokról a halála esetére. Ha az szaporító sejteket a gyermek fogantatásához használják, a tulajdonosukat a megszületett gyermek apjaként vagy anyjaként ismerik el.
Ukrajnában korábban botrány tört ki amiatt, hogy a nőknek törvény tiltotta a háborúban elesett férfiak reproduktív anyagának felhasználását.
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta az egyszeri készpénzsegélyre jogosultak névsorának bővítéséről szóló törvényt – írja az Interfax.
Amint azt a Legfelső Tanács honlapján közzétett 9226-os számú törvénytervezet is tartalmazza, a dokumentumot december 28-án az államfő aláírásával visszaküldték a parlamentnek. A törvénytervezet szerint a háborúban elhunytak gyermekei, az örökbefogadottak, az elhunyt életében fogantak és a halála után születtek, mostantól jogosultak egyszeri pénzbeli segélyre azok a gyermekek, akikre nézve az elhunytat megfosztották szülői jogaitól.
Az egyszeri segélyre jogosultak a szülők (örökbefogadó szülők), unokák, az elhunyt élettársa – amennyiben az életközösséget bírósági határozat állapítja meg – valamint az elhunyt eltartottjai. A törvényjavaslat előirányozza a katonai állomány, a polgári védelmi szolgálatok rendfokozatának, a kritikus infrastrukturális létesítmények alkalmazottainak, a köztisztviselőknek, az önkormányzati tisztviselőknek és a rendőröknek a végrendelet jogát egyszeri pénzbeli juttatás folyósítására halála esetén.
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023