Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minden szomszédos országgal, így Ukrajnával is jó, jobb kapcsolatban legyünk – Szijjártó

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minden szomszédos országgal, így Ukrajnával is jó, jobb kapcsolatban legyünk – Szijjártó

16:08 Szeptember 11, 2025

Politika 1478 7 хвилин

Українська

Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere csütörtökön Budapesten fogadta Tarasz Kacskát, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesét. A megbeszélésen Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország nyitott a kapcsolatok rendezésére, ám szerinte a jelenlegi feszültségekért egyedül Ukrajna viseli a felelősséget. A találkozón napirendre kerültek a kárpátaljai magyar közösség jogai, az energiaellátás kérdése, valamint Ukrajna uniós csatlakozási törekvései is – számolt be az Index.

Magyarország kész javítani a kétoldalú kapcsolatokon, de ez kizárólag Ukrajnán múlik, miután a viszony rendkívüli megromlásáért a felelősség teljes egészében Kijevet terheli – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Az MTI közlése szerint a miniszter Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével, Tarasz Kacskával egyeztetett, majd kiemelte, hogy nem tudja azt mondani, hogy a kétoldalú kapcsolatok most vannak a mélyponton, ugyanis ki tudja, van-e még lejjebb, ezt sajnos nem lehet kizárni.

Fotó: facebook.com/szijjarto.peter.official

Egy dolog biztos, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minden szomszédos országgal, így Ukrajnával is jó, jobb kapcsolatban legyünk. […] És azt is nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy Kijevet terheli a teljes felelősség azért, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere az elmúlt tíz évben egy rendkívüli romláson ment keresztül

– fogalmazott a magyar külügyminiszter.

Nem mi vettük el az itteni ukrán kisebbség jogait, nem mi kockáztatjuk az ő energiabiztonságukat, és nem mi akarjuk belerángatni őket egy háborúba

– sorolta Szijjártó Péter, aki a reggeli találkozóval kapcsolatban leszögezte, hogy a magyar kormány mindig is híve volt a pozitív gesztusoknak, a bizalomépítésnek, és a maga részéről ennek megfelelően is járt el. Erre példaként említette, hogy szeptember elején megkezdte működését egy magyar–ukrán kétnyelvű oktatási intézmény Budapesten, amely a jövőben majd nemcsak általános, hanem középiskola is lehet.

Rámutatott, hogy a háború kezdete óta nagyjából 12 500, Ukrajnából származó gyereket táboroztattak Magyarországon, hogy kicsit feledtessék velük az otthon megélt borzalmakat.

A tárcavezető jó hírnek nevezte, hogy péntektől elindul a vonatközlekedés a Bécs–Budapest–Ungvár útvonalon és a Záhony–Csap–Beregszász útvonalon, decembertől pedig már Budapest és Beregszász között is lesz közvetlen vasúti összeköttetés. Szijjártó Péter hangsúlyozta, mindez azt bizonyítja, hogy ha megvan a jó szándék, akkor lehet előrehaladást elérni, de súlyos probléma, hogy Ukrajna szisztematikusan veszi el a magyar nemzeti közösség nyelvhasználati jogait 2015 óta.

A kisebbségek jogai, az energiaellátás és az ukrán uniós tagság is szóba került

„Jól láthatóan ez egy olyan tízéves folyamat, amely során nem hallgatták meg sem a kárpátaljai magyar közösség, sem a magyar kormány szempontjait és kéréseit. Világosan, tizenegy pontban összefoglaltuk, hogy mit kérünk. […] És semmi extrát nem kérünk: adják vissza a magyar nemzeti közösség jogait, adják vissza azokat a jogokat, amiket elvettek – fejtette ki. – Ha korrupcióellenes szabályok tekintetében mindent vissza lehetett csinálni uniós nyomásra, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségi ügyben is mindent vissza lehet csinálni, hogyha van rá szándék.”

Szijjártó Péter elmondta, arra is megkérte az ukrán kollégáját, hogy szüntessék be a támadásokat a Magyarország kőolajellátásában kulcsfontosságú Barátság vezeték ellen. „Ezt nem Oroszország miatt kértem, hanem magunk miatt. A Barátság kőolajvezeték Magyarországra szállít kőolajat, és a Barátság vezeték támadása nem Oroszországnak, hanem nekünk jelent komoly kárt és kockázatot az energiaellátásunk biztonsága szempontjából” – jegyezte meg arra is kitérve, hogy Magyarország természetesen továbbra is biztosítja a villamosenergia- és földgázellátást Ukrajnának.

Aláhúzta: az ukrán villamosenergia- és földgázimport 40, illetve 50 százaléka Magyarországról érkezik, és ezt figyelembe véve az lenne fair, ha Kijev sem veszélyeztetné Magyarország energiabiztonságát.

Szijjártó Péter végül megerősítette: a kormány álláspontja világos Ukrajna esetleges EU-tagságát illetően, ebben a kérdésben a magyar emberek egyértelműen véleményt nyilvánítottak, miszerint ez ellentétes lenne Magyarország gazdasági és biztonsági érdekeivel. „Ezért mi egy könnyebben, reálisabban megvitatható témának azt érezzük, hogy Ukrajna egy esetleges stratégiai együttműködési partnerségről kezdjen tárgyalásokat az Európai Unióval” – közölte.

Őszintén remélem, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere jobban alakul a következő tíz évben, mint alakult az elmúlt tíz esztendőben. Mi erre készen állunk, de azt is világossá kell tenni, hogy ez kizárólag Kijeven és Ukrajnán múlik

– összegzett a külügyminiszter.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei