Zelenszkij az orosz diktátorral történő találkozó konkrét időpontjának és helyszínének a kijelölésére vár
Ukrajna nem kíván további feltételeket szabni a párbeszéd megkezdéséhez Vlagyimir Putyin orosz diktátorral, és a találkozó konkrét időpontjáról és helyszínéről szóló megállapodásra vár – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a Mark Rutte NATO-főtitkárral közös kijevi sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy beszélt Donald Trump amerikai elnökkel a szükséges háromoldalú találkozóról. „Azután felvette a kapcsolatot az orosz féllel. Azt mondta, először kössünk egy kétoldalú megállapodást, ez az oroszok javaslata, aztán egy háromoldalút” – tette hozzá.

Az elnök megjegyezte, hogy készen áll a találkozóra Putyinnal. „Nem akarom, hogy olyan feltételeket szabjunk, amelyeket azután valaki akadályként használhat fel a háború befejezése előtt. Ezért mondtam, hogy készen állunk” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy Ukrajna kész támogatni egy kétoldalú, majd egy háromoldalú találkozót.
„Ha Trump elnök azt mondja, hogy ebben a formátumban folytathatjuk a tárgyalásokat, akkor készen állunk támogatni egy kétoldalú, majd egy háromoldalú tárgyalási csatornát. Beszéljünk a dátumról és a helyszínről. Egyelőre ennyi az egész” – mondta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás