A felkészülés a választásokra legalább hat hónapig tart majd a háború után – Suljak
A választásokat csak hat hónappal a hadiállapot lejárta után lehet megtartani, de azt is el kell dönteni, hogy hol kell új szavazókört felállítani, mivel ezek jelentős részét elpusztította az ellenség – jelentette ki szerdán Olena Suljak, a Nép Szolgája kormányzó párt vezetője az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Suljak szerint 2023 decemberében az összes parlamenti frakció és csoport ülést tartott Jean Monet-párbeszéd formájában, amely során aláírták a megfelelő dokumentumot, miszerint mindenki egyetért azzal, hogy a választásokat hat hónappal azután lehet megtartani, hogy véget ér a hadiállapot. „Azaz fél év az a minimális időszak, amikor mindenki felkészül a választásokra mind technikai szinten, mind a vonatkozó jogszabályok elfogadásának szintjén” – magyarázta.
A pártvezető megjegyezte azt is, hogy a 2022. február 24-én lezárt választói névjegyzékkel, valamint a szavazóhelyiségek nyilvántartásával foglalkozó Központi Választási Bizottságnak (CVK) jelentős szerepe van a választási folyamatra történő felkészülésben.
„Sajnos több ezer ilyen szavazókör megsemmisítettek, mert ezek többsége vagy óvodákban, vagy az agresszorok által lerombolt iskolákban volt. Ezért meg kell határozni, hol lesznek az új szavazókörök, és mire épülnek” – emlékeztetett Olena Suljak.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás