London nem zárja ki, hogy ukrán katonák Ukrajnában részesüljenek brit kiképzésben

London nem zárja ki, hogy ukrán katonák Ukrajnában részesüljenek brit kiképzésben

09:55 December 20, 2024

Politika 198 3 хвилини

Українська

Egybehangzó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a brit védelmi minisztérium fontolóra vette, hogy Nagy-Britannia ukrajnai területen nyújtson kiképzést az ukrán fegyveres erőknek.

John Healey brit védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozataiban nem zárta ki ezt a lehetőséget, és a védelmi tárca is „kiterjesztett kiképzési programról” tett említést nem sokkal későbbi tájékoztatásában. A minisztérium egyidejűleg csaknem negyedmilliárd fontos új fegyverszállítási csomagot is bejelentett Ukrajna számára.

Healey, aki előző nap Kijevben tett látogatást, a BBC brit közszolgálati televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában nem cáfolta a londoni védelmi tárca illetékeseitől származó információt, amely szerint van olyan elképzelés, hogy brit katonák még a háború időtartama alatt Ukrajnában is kiképzésben részesíthetnék az ukrán fegyveres erők tagjait.

A miniszter ugyanakkor hozzátette: az ukrajnai katonák kiképzési programjának részleteit „nem szabad hozzáférhetővé tenni” Vlagyimir Putyin orosz elnök számára.

A The Times című konzervatív brit napilapnak szintén Kijevben nyilatkozva Healey azt mondta: könnyebbé kell tenni az ukránok számára a hozzáférést a brit kiképzési programokhoz, és Londonnak Ukrajnával együttműködve hozzá kell járulnia még több katona toborzásához, ösztönzéséhez és mozgósításához.

Nagy-Britanniában a háború kezdete óta eddig 51 ezer ukrán katona részesült kiképzésben.

A brit védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatásában úgy fogalmazott: London az eddigi kiképzési program sikerére építve a művelet „kiterjesztését” fogja felajánlani Kijevnek.

Ennek részleteire a tárca nem tért ki, de egyidejűleg közölte, hogy a brit kormány újabb 225 millió font értékű katonai segélyben részesíti Ukrajnát.

A csomagon belül Nagy-Britannia 92 millió font értékben kisméretű naszádokkal, felderítő és aknamentesítéshez használható drónokkal, személyzet nélküli vízfelszíni járművekkel látja el az ukrán haditengerészetet.

London emellett 68 millió font értékű légvédelmi felszerelést, 26 millió font értékben a korábban szállított hadfelszereléshez szükséges alkatrészeket, 39 millió font értékben drónelhárító elektronikus hadviselési eszközöket szállít.

Nagy-Britannia eddig 13 milliárd font katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei