Tizenkét nyugati ország állapodott meg az orosz árnyékflotta „megzavarását, illetve elrettentését” szolgáló intézkedésekről
Az úgynevezett orosz árnyékflotta „megzavarását, illetve elrettentését” szolgáló intézkedésekről állapodott meg tizenkét nyugati ország, elejét véve ezzel a szankciók kijátszásának és költségesebbé téve Moszkvának az ukrajnai háború folytatását – közölte hétfőn az észt kormány.
A tájékoztatás szerint az intézkedéseket Németország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Hollandia, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Izland és a három balti állam fogadta el.
A nyugati országok már több büntetőintézkedést is elfogadtak olyan hajókkal szemben, amelyeket Oroszország használ az olajár-korlátozási mechanizmus kijátszására, illetve más – szankciók hatálya alatt álló – termékek exportjára. Az érintett hajók a bevett nyugati szolgáltatók biztosítása és szakhatósági ellenőrzése nélkül közlekednek.
„Összehangolt lépéseket teszünk Oroszország árnyékflottájának elrettentésére és arra, hogy elejét vegyük a szankciók kijátszására irányuló próbálkozásoknak” – jelentette ki Kristen Michal észt kormányfő, akinek hazájában kedden tartják a Közös Expedíciós Haderő (JEF) tíz tagállamának csúcstalálkozóját.
Az észt miniszterelnök közölte: Dánia, Svédország, Lengyelország, Finnország és Észtország megkezdi az ellenőrzést a La Manche-csatornában, a dániai szorosokban, a Finn-öbölben, valamint a Svédország és Dánia közti szorosban közlekedő, gyanúsnak tartott hajók esetében.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás