Nagy-Britannia nem engedi, hogy Ukrajna nagy hatótávolságú fegyverekkel csapjon le belső orosz területekre, a döntés megváltoztatásához az Egyesült Államok jóváhagyása szükséges – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a The Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit újság emlékeztet arra, hogy Volodimir Zelenszkij elnök a közelmúltban felhívással fordult az Egyesült Államokhoz és Nagy-Britanniához, hogy győzzék le félelmeiket, és mutassanak elszántságot ebben az ügyben. Sőt a napokban az is kiderült, hogy öt brit ex-védelmi miniszter és Boris Johnson, Nagy-Britannia volt kormányfője felszólította Keir Starmer jelenlegi miniszterelnököt, hogy engedje meg Ukrajnának, hogy Storm Shadow rakétákkal hajtson végre mélységi csapásokat Oroszországban. Úgy érveltek, hogy minden késedelem csak felbátorítja Vlagyimir Putyin orosz diktátort.
A The Times szerint Nagy-Britannia nem cselekedhet egyedül, mivel az amerikai irányítórendszerek döntő fontosságúak ahhoz, hogy a nyugati rakéták eltalálják a célpontjaikat. A nagy hatótávolságú Storm Shadow cirkálórakétákról van szó.
A brit hatóságok ugyanakkor úgy vélik, hogy nagy valószínűséggel Amerika „zöld utat” ad az ENSZ New York-i közgyűlésén. Ugyanakkor még mindig vannak nézeteltérések Joe Biden amerikai elnök kormányzatában ezzel kapcsolatban.
Már több ezren beiratkoztak az Ukrán Légióba, amely egy új önkéntes katonai egység Lengyelországban közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, számolt be csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a NATO-közösségi fórumon a NATO washingtoni csúcstalálkozója keretében Sikorski elmondta, hogy Lengyelországban készül az első önkéntesekből álló ukrán dandár. Mint hozzátette: jelenleg mindkét nem képviselőiből egymillió ukrán él Lengyelországban, és közülük sokan készen állnak a katonai szolgálatra. „Közülük több ezren regisztráltak már ebbe az egységbe. És ami érdekes, hogy sokan valóban honfitársaikat akarják szolgálni és rotálni, de azt mondják: nem akarunk harcba menni anélkül, hogy megfelelően kiképzettek és felszereltek lennénk” – jegyezte meg.
A lengyel külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Lengyelország kiképzéssel és felszereléssel fog foglalkozni, így később az önkénteseket egységként küldik Ukrajnába, de a rotáció befejezése után joguk lesz visszatérni Lengyelországba. „Ha minden európai ország ezt tenné, több dandár lenne Ukrajnában” – mutatott rá Radoslaw Sikorski.
Marine Le Pen ellenzi a francia katonák Ukrajnába küldését, és a Kijevnek biztosított nagy hatótávolságú rakéták szállítását is leállítaná. A francia szélsőjobbos politikus erről a CNN-nek adott interjújában beszélt.
A francia választás első fordulójában győztes Nemzeti Tömörülés elnöke ezzel Emmanuel Macron elnök álláspontjával ment szembe, aki hosszabb ideje támogatja Ukrajnát rakétákkal, májusban arról beszélt, hogy nem zárja ki a francia csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségét. Június 7-én Macron azt is bejelentette, hogy hosszú tárgyalások után francia részvétellel összeáll egy nemzetközi katonai kiképzőcsapat, akiket a Moszkva által lerohant országba küldenek, hogy ott ukrán katonákat oktassanak.
Le Pen Putyin-szimpátiája közismert, régebben nyíltan támogatta az orosz elnököt, ás arról beszélt, hogy szerinte a Krím megszállása nem volt törvényellenes művelet. Most a CNN-nek kifejtette, hogy a 2022-ben indult invázióval Oroszország megsértette Ukrajna területi integritását, és pártja ezért el is ítélte az oroszokat, de a Krím 2014-es elcsatolásáról továbbra is azt mondta, hogy “bonyolultabb annál, mint amilyennek bemutatták.”
“Számunkra két vörös vonal létezik: francia csapatok küldése ukrán területre, és olyan nagy hatótávolságú fegyverek szállítása, amelyek eltalálhatják Oroszországot, és így Franciaországot hadviselő féllé tennék ebben a konfliktusban.”
A következő két héten belül Ukrajna új segélycsomagot kap nyugati partnereitől, amely „megfelel a csapatainknak” – jelentette ki Rusztem Umerov védelmi miniszter a keddi Rammstein találkozó után a Szabadság Rádiónak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „A hangsúly a tüzérségen, a légvédelmen volt, mindenen, ami a rakétaszükségletünkkel kapcsolatos, ezt a segítséget megkaptuk és eredményekkel térünk haza. Remélem, hogy a közeljövőben, 15 napon belül a termelés megkezdődik a szállítás. A tüzérség elég az első lépéshez elegendő lőszert kap, és növelését is tervezzük, ezért olyan csomaggal megyünk haza, amely kielégíti a csapatainkat.”
A védelmi miniszter szerint az ukrán hadsereg készen áll egy esetleges orosz offenzívára északról. „Tízedik éve harcolunk, készülünk, minden védelmi vonalat kiépítünk, erről is beszéltünk tegnap Wiesbadenben a partnereinkkel, hogy erősítjük a mérnöki komponenst, mindig vissza fogunk vágni és elrettentjük az ellenséget” – hangsúlyozta Rusztem Umerov.
Az Egyesült Államok azt látja, hogy az oroszok kis sikereket érnek el Ukrajnában, de az ukrán hadsereg azt állítja, hogy a védelem folytatódni fog – jelentette ki kedden Lloyd Austin, a Pentagon vezetője a Charles Brown tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint újságírók Austint arról kérdezték, hogy mekkora a kockázata annak, hogy az orosz megszállók áttörnek az ukrajnai fronton. „Ami egy lehetséges áttörést illeti Oroszország részéről. Láttuk, hogy Oroszországnak sikerül részben kis katonai győzelmeket elérnie. Hatalmas erőforrásokat használnak fel kisebb földdarabok elfoglalása érdekében” – válaszolta.
A Pentagon vezetője hozzátette: az ukrán katonai parancsnokság, elsősorban Olekszandr Szirszkij, a fegyveres erők főparancsnoka bízik abban, hogy sikerül megvédeni Ukrajnát. „Ukrajnának támogatásra van szüksége a védelem folytatásához. Remélem, hogy az Egyesült Államok hamarosan jóváhagyja az új támogatás finanszírozását” – hangsúlyozta Lloyd Austin.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok azt látja, hogy az oroszok kis sikereket érnek el Ukrajnában, de az ukrán hadsereg azt állítja, hogy a védelem folytatódni fog – jelentette ki kedden Lloyd Austin.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710887580
[modified] => 1710879787
)
[title] => Austin: az oroszok csak kis sikereket érnek el Ukrajnában, az ukrán hadsereg meg tudja védeni az országát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=107230&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107230
[uk] => 107233
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 107231
[image] => Array
(
[id] => 107231
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2.jpg
[original_lng] => 36405
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/austin-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1710874883:8
[_thumbnail_id] => 107231
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1569
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a9ee624a5b6d982ef41d7d64c8639f62] =>
[_oembed_time_a9ee624a5b6d982ef41d7d64c8639f62] => 1712855381
[_oembed_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] =>
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Vlagyimir Putyin orosz diktátor az orosz önkéntesek határ menti folyamatos rajtaütései, a színlelt választások során a szavazóhelyiségekben történt incidensek, valamint a legitimitásával kapcsolatos növekvő kétségek közepette a gyengeségét mutatja a világ vezetőinek, amit Ukrajnának ki kell használnia az agresszor elleni harcban – jelentette ki Kirilo Budanov altábornagy, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője vasárnap, az orosz önkéntesek fórumán mondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov megjegyezte, hogy a Putyinnal szemben álló orosz fegyveres alakulatok (a Szibéria zászlóalj, az Oroszország szabadsága légió és az icskeriai önkéntesek) korlátozott hadművelete Belgorod és Kurszk térségében „csak a kezdete a szülőföldjükért folytatott küzdelemnek”. „Oroszország polgárai úgy döntöttek, hogy felszabadítják országukat a hatalmat bitorló, az alkotmányt törvénytelenül megváltoztató öregember és csatlósai alól, akik alternatív valóságban élnek a cimboráikkal.”
A tábornok azt is hangsúlyozta, hogy Putyin „választásai” illegitimek. „Bármilyen eredményt ír is ki az Orosz Központi Választási Bizottság, az hamis, mert nem csak a határ menti régiókban nem zajlottak a választások. Sok szavazóhelyiségnek nem lesz lehetősége megszámolni a szavazatokat, mert az orosz aktivisták megakadályozzák ezeknek a „választásoknak” az aljasságát, elrontják a szavazólapokat.” – mutatott rá.
Budanov hozzátette: „urnalázadás” kezdődött Oroszországban, mert ekkora mennyiségű elrontott szavazólapot és urnát „soha nem látott a világ”. „Putyin tudja, hogy a világ vezetőinek, mindenekelőtt a Kínai Népköztársaság szemében instabil uralkodóvá válik, aki nem tudja biztosítani a rendet a választásokon hazájában. Gyengének mutatja magát saját maga, az emberek és az elit előtt” – jegyezte meg.
Az altábornagy kiemelte: Putyin a gyengeségtől tart a legjobban, és ami jelenleg az Orosz Föderációban történik, az általában véve gyengíti a rezsimet és személy szerint a diktátort. „Ki kell használnunk ezt a gyengeséget, és pótfegyverré kell alakítanunk” – hangsúlyozta Kirilo Budanov.
Ukrajnának joga van orosz katonai célpontokat támadni Ukrajnán kívül is, összhangban a nemzetközi joggal – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön. Azonban azt elismerte, hogy Kijev nyugati támogatói megosztottak a kérdés kapcsán.
A Radio Free Europe-nak adott interjújában Stoltenberg kifejtette, hogy az orosz katonai célpontokra jogosan mérhet csapásokat Ukrajna saját határain kívül is – írja a Financial Times.
Széles körű vita bontakozott ki Ukrajna szövetségesei körében arról, hogy Kijev használhat-e ezekhez a csapásokhoz nyugati fegyvereket, mint például a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták.
Több ország ugyanis a háború eszkalációjától tart egy ilyen esetben, amikor is Oroszország akár NATO-országok ellen is válaszcsapásokat hajthat végre. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy Kijev több hónapos kérése után a Biden-kormányzat azon dolgozik, hogy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal lássa el Ukrajnát, az új rakétákkal messzebbre, az orosz kézen lévő Krím félszigeten is csapást tudnának mérni.
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Az ukrán fegyveres erők „gondosan beosztják a lőszereiket”, amelyek fogynak, miközben az oroszok megpróbálják kihasználni a lehetőséget az ukrán állások és békés városok további támadására – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora a sajtótájékoztatóján, számolt be csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Kirby kifejtette: „Tudjuk, hogy egyes egységeknél (az ukrán hadseregben – a szerk.) nagyon-nagyon körültekintően osztják szét a lőszereket, mert kezdenek aggódni, hogy fogynak a készletek. Az oroszok tudnak erről, ezért drónokkal és rakétákkal folytatják a támadásokat, hogy rákényszerítsék az ukránokat a légvédelmi készleteik lemerítésére, amelyeket – és ezt ők is tudják – jelenleg nem töltik fel.”
A koordinátor megjegyezte, hogy az ukrán parancsnokoknak az egyes helyszíneken azt is meg kell határozniuk, hogy mely nagyobb hatótávolságú rendszereket alkalmazzák most, és melyeket nem a katonai támogatás újabb részleteinek hiánya miatt. Az Avgyijivka körül kialakult helyzetet kommentálva annak a véleményének adott hangot, hogy az oroszok logisztikai célokra akarják felhasználni az egész donbászi régiót a hadműveletek végrehajtásához.
„Az USA támogatásának hiánya nem csak a fronton, hanem az ország mélyén is bonyolítja a helyzetet. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az oroszok igyekeznek célba venni az ukrán védelmi és ipari bázis minél több objektumát, valamint civil létesítményeket” – mutatott rá John Kirby.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők „gondosan beosztják a lőszereiket”, amelyek fogynak, miközben az oroszok megpróbálják kihasználni a lehetőséget az ukrán állások és békés városok további támadására – jelentette ki John Kirby.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707400380
[modified] => 1707396971
)
[title] => Az ukrán hadsereg kénytelen gondosan beosztani a fogyó lőszereit – Fehér Ház
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=103171&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103171
[uk] => 103174
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 103172
[image] => Array
(
[id] => 103172
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby.png
[original_lng] => 322640
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/kirby.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1707392851:3
[_thumbnail_id] => 103172
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1430
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 86701
[1] => 206727
[2] => 23414
)
[tags_name] => Array
(
[0] => John Kirby
[1] => lőszerellátás
[2] => ukrán hadsereg
)
)
[8] => Array
(
[id] => 102828
[content] =>
Jelenleg Ukrajna területének 26%-a orosz megszállás alatt áll, de megvédtük államunkat és megállítottuk az orosz hadsereget – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Rai 1 olasz tévécsatornának adott interjújában, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Két év után fontos, hogy sikerült megvédenünk államunkat. Az ország területének mintegy 26%-a még mindig megszállás alatt áll, de úgy látjuk, hogy az orosz hadsereg nem tud jelentősen előretörni. Megállítottuk őket.”
Az elnök ugyanakkor hozzátette, hogy Ukrajnának sikerült egyesítenie a világ vezetőit, így az ukránok nincsenek egyedül. „Ma már az ország tudja, mi a háború, sajnos sok család vesztette el szeretteit, vannak sebesültek és sokan vannak a fronton, de nem vagyunk egyedül, sikerült egyesítenünk a világ vezetőit” – mutatott rá.
Az államfő azt is elmondta, hogy Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának első napjai nagyon másak voltak. „A háború első napjai nagyon másak voltak, az emberek nagyon féltek. Eleinte nagy káosz volt, váratlan invázió, éjszakai támadások a városok ellen. Az emberek megdöbbentek. Most már minden más, elkezdtük megvédeni a földünket és családjainkat. Nem volt alternatívánk” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Rusztem Umerov, Ukrajna védelmi minisztere figyelmeztette a szövetségeseket, hogy kritikus tüzérségi lőszerhiánnyal kell szembenézni, mivel Oroszország naponta háromszor nagyobb tűzerőt vet be a fronton – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A hírszolgálat szerint Umerov a héten levelet írt európai uniós kollégáinak, amelyben jelezte, hogy az ukrán erőknek elsöprő orosz számbeli fölénnyel kell megküzdeniük, amikor megpróbálják visszaverni az újabb orosz támadásokat.
A Bloomberg által látott levél szerint Ukrajna nem tud naponta 2000 lövedéknél többet kilőni az 1500 kilométeres arcvonal mentén. Ez az Oroszország által használt lőszer kevesebb mint egyharmada.
Ukrajnában napról napra nő a fegyverhiány – figyelmeztetett Umerov, és felszólította uniós szövetségeseit, hogy tegyenek többet az egymillió tüzérségi lövedék szállítására vonatkozó kötelezettségük teljesítése érdekében. Azt is közölte, hogy Ukrajnának legalább az ellensége tűzerejével kellene rendelkeznie. „Általában az a fél nyer, amelynek több muníciója van a harchoz” – mutatott rá Rusztem Umerov a levélben.
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93