Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjgzNzkyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 112019 [content] =>Helyesebb, ha Ukrajna partnerei növelik a Kijevnek nyújtott védelmi támogatásukat, hogy a fegyveres erők jobban ellenállhassanak Oroszország nagyszabású katonai agressziójának, mintsem hogy később az újjáépítésével foglalkozzanak – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az RMF 24 lengyel rádióállomásnak adott interjújában, számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia vezetője elmondta: „Ukrajnának égetően szüksége van légelhárító rakétákra, hogy megvédje iparát, erőműveit, infrastruktúráját. Úgy gondolom, hogy sokkal jobb pénzt költeni Ukrajna védelmére, mint később újjáépíteni.” Ugyanakkor elismerte, hogy jobb lenne, ha az Ukrajnának nyújtott segélyekről szóló törvényjavaslatot korábban jóváhagyta volna az Egyesült Államok. A segítség azonban már úton van – tette hozzá.
„Szerintem jó lenne, ha Putyin tévedésként ismerné el invázióját, és új számítást végezne, figyelembe véve, hogy annyit segítünk Ukrajnának, amennyit szükséges” – hangsúlyozta a lengyel külügyminiszter. Azt a véleményét is kifejtette, hogy az Európai Unió még többet tehet az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek terén. „Az EU általános pénzügyi támogatásának költsége Ukrajnának még az USA-énál is nagyobb” – mutatott rá Radoslaw Sikorski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Helyesebb, ha Ukrajna partnerei növelik a Kijevnek nyújtott védelmi támogatásukat, hogy a fegyveres erők jobban ellenállhassanak Oroszország nagyszabású katonai agressziójának, mintsem hogy később az újjáépítésével foglalkozzanak – jelentette ki R... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1714925520 [modified] => 1714913592 ) [title] => Jobb, ha a szövetségesek ma pénzt adnak Ukrajna védelmére, mint később az újjáépítésére – lengyel külügyminiszter [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=112019&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 112019 [uk] => 112002 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 102200 [image] => Array ( [id] => 102200 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [original_lng] => 30028 [original_w] => 643 [original_h] => 358 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1714902793:5 [_thumbnail_id] => 102200 [_edit_last] => 5 [views_count] => 842 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 47 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Vélemények [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1063 [1] => 83792 [2] => 57397 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => Radoslaw Sikorski [2] => Ukrajna támogatása ) ) [1] => Array ( [id] => 111976 [content] =>Vlagyimir Putyin orosz diktátort olyan helyzetbe kell hozni, hogy ne tudja, mire számítson Európától – jelentette ki szombaton Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál az RMF 24 lengyel rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia vezetője Emmanuel Macron francia elnök szavaira utalva, miszerint semmit sem zár ki, ha a nyugati csapatok ukrajnai jelenlétéről van szó, azt mondta: helyénvaló dolog Putyint olyan helyzetbe hozni, hogy ne legyen biztos benne, mit fog tenni a Nyugat, ahelyett, hogy előre kizárnák az események bizonyos alakulását.
Arra a kérdésre, hogy Lengyelország fontolgatja-e csapatok küldését Ukrajnába, a lengyel külügyminiszter azt mondta: a védelmi minisztérium nem fedi fel a kártyáit. „Nem fedjük fel a lapjainkat. Hadd gondolkodjon Putyin diktátor, mit fogunk tenni. A NATO-ban a GDP legnagyobb részét – 4%-ot – mi fordítjuk védelemre, és jövőre még többet költünk” – hangsúlyozta Radoslaw Sikorski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Vlagyimir Putyin orosz diktátort olyan helyzetbe kell hozni, hogy ne tudja, mire számítson Európától – jelentette ki szombaton Radoslaw Sikorski. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714853640 [modified] => 1714853234 ) [title] => Lengyelország sem zárja ki csapatainak Ukrajnába küldését – Sikorski [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111976&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111976 [uk] => 111979 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111977 [image] => Array ( [id] => 111977 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1.jpg [original_lng] => 55883 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/viyskovi-visla-nato-navchannya-4-bereznya-2024-r-gettyimages-2058317276-18779aa972ffdfafc905ac4debd8b95d-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1714843621:3 [_thumbnail_id] => 111977 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1030 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 416091 [1] => 253703 [2] => 83792 [3] => 55983 ) [tags_name] => Array ( [0] => lengyel csapatok Ukrajnába küldése [1] => lengyel katonák [2] => Radoslaw Sikorski [3] => ukrán front ) ) [2] => Array ( [id] => 111858 [content] =>Dmitro Kuleba külügyminiszter telefonon tárgyalt Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel – számolt be a Jevropejszka pravda.
Kuleba megjegyezte, hogy a lengyel külügyminiszterrel megállapították, hogy az ukrán–lengyel kétoldalú kapcsolatoknak „pozitív dinamikája van”.
A két külügyminiszter tárgyalt az ukrán légvédelem megerősítéséről, Ukrajna uniós csatlakozásáról és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „békeképletéről” is. Kuleba szerint tárgyalásuk célja az volt, hogy megvitassák az ukrajnai és dél-kaukázusi biztonsági helyzetet.
[type] => post [excerpt] => Lengyelország úgy véli, hogy Ukrajnának kezdeményeznie kell a hadköteles korú férfiak hazatoloncolására – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter vasárnap a TVN24 lengyel tévécsatornának adott interjújában. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1714399500 [modified] => 1714388768 ) [title] => Lengyelország várja Ukrajna kezdeményezését a hadköteles ukrán férfiak hazatoloncolására [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111384&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111384 [uk] => 111397 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 102200 [image] => Array ( [id] => 102200 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [original_lng] => 30028 [original_w] => 643 [original_h] => 358 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1714384864:2 [_thumbnail_id] => 102200 [_edit_last] => 5 [views_count] => 537 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 49 [3] => 47 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Vélemények [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 246126 [1] => 487 [2] => 1063 [3] => 83792 ) [tags_name] => Array ( [0] => katona köteles férfiak [1] => kitoloncolás [2] => Lengyelország [3] => Radoslaw Sikorski ) ) [5] => Array ( [id] => 111292 [content] =>A nagy hatótávolságú amerikai rakéták Ukrajnába szállítása után Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt reméli, hogy Olaf Scholz német kancellár meggondolja magát, és ad Taurus típusú robotrepülőgépeket a megtámadott országnak.
„Remélem, hogy a kancellár bátorítást érez az elmúlt napok eseményei nyomán” – mondta Sikorski a Bild am Sonntag című német lapnak és más Axel Springer médiumoknak Varsóban adott interjújában.
A nagy hatótávolságú amerikai rakéták Ukrajnába szállítása után Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt reméli, hogy Olaf Scholz német kancellár meggondolja magát, és ad Taurus típusú robotrepülőgépeket a megtámadott országnak.
„Remélem, hogy a kancellár bátorítást érez az elmúlt napok eseményei nyomán” – mondta Sikorski a Bild am Sonntag című német lapnak és más Axel Springer médiumoknak Varsóban adott interjújában.
A média arról számolt be, hogy a nagyobb hatótávolságú modellekről van szó. Az Egyesült Államok már tavaly is küldött rövidebb hatótávolságú ATACMS rakétákat.
Scholz eddig határozottan elutasította a Taurus robotrepülőgépek szállítását Ukrajnának. Attól tart, hogy Németországot is bevonhatják a háborúba, ha az 500 kilométeres hatótávolságú rakétákat leszállítják.
„Az oroszok már leállították Ukrajna áramtermelő kapacitásának 70 százalékát. Ez tulajdonképpen háborús bűncselekmény”– folytatta Sikorski.
Berlinben konferenciát tartottak Ukrajna háború utáni újjáépítéséről. Jobb lenne azonban eleve megelőzni az ország pusztulását – mutatott rá a lengyel külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mint az ukrajnai háború agresszorával szemben keménynek kell lenni – tette hozzá. „Azt hiszem, most már mindannyian tudjuk, hogy Putyin csak a nyomásra, a nyers erő legdurvább érveire reagál”.
[type] => post [excerpt] => A nagy hatótávolságú amerikai rakéták Ukrajnába szállítása után Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt reméli, hogy Olaf Scholz német kancellár meggondolja magát, és ad Taurus típusú robotrepülőgépeket a megtámadott országnak. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1714328880 [modified] => 1714316378 ) [title] => Lengyel külügyminiszter: Németország adjon robotrepülőgépeket Kijevnek [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111292&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111292 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 111293 [image] => Array ( [id] => 111293 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw.jpg [original_lng] => 40014 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/702767-radoslaw.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1714305579:4 [_thumbnail_id] => 111293 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 722 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 83792 [1] => 297693 [2] => 378566 ) [tags_name] => Array ( [0] => Radoslaw Sikorski [1] => Taurus rakéták [2] => Ukrajna fegyverszállítás ) ) [6] => Array ( [id] => 111000 [content] =>Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljait ismertető beszédében.
Sikorski szerint nem a Nyugatnak kell aggódnia az esetleges összeütközéstől Oroszországgal, hanem fordítva. Erre nem azért érdemes emlékeztetni, hogy veszélyérzetet keltsünk az oroszokban, hanem azért, hogy megmutassuk: Oroszország támadása az észak-atlanti szövetség akármelyik tagja ellen Moszkva „elkerülhetetlen vereségével érne véget” – jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője a szejmben.
Aláhúzta: a NATO védelmi szövetség.
Rámutatott: a szövetség katonai képességei háromszor nagyobbak Oroszországéinál, a NATO-országok légiereje háromszor nagyobb, a haditengerészet négyszer nagyobb állománnyal rendelkezik.
Az Ukrajnával szembeni orosz agresszió „megrázta a világ eddigi rendjét”, most „egyszerű alternatíva előtt állunk”: vagy „Ukrajna keleti határán túl állomásozó, legyőzött orosz hadsereggel” lesz dolgunk, vagy „győzelmes (orosz) hadsereggel Lengyelország keleti határán” – fogalmazott Sikorski. Reményét fejezte ki, hogy „a civilizált világ erőfeszítéseinek köszönhetően Putyin elveszíti a háborút”.
Hangsúlyozta: Lengyelország kész együttműködni „egy, nem birodalmi (ambíciójú) Oroszországgal”, amely tiszteletben tartja más nemzetek önrendelkezési jogát. Az ilyen Oroszországot Alekszej Navalnij meggyilkolt orosz ellenzéki vezető és más politikai foglyok jelképezik a miniszter szerint.
Elmondta továbbá: Oroszország hazudik az Ukrajna egyes részeinek annektálására irányuló állítólagos lengyel tervekről.
„A Donyec-medence – az Ukrajna, Krím – az Ukrajna” – utalt az Oroszország által annektált területekre, majd az egykor Lengyelországhoz tartozó, jelenleg ukrán földekről elmondta: „Lviv – az Ukrajna, Volhínia, az egykori Kelet-Galícia – az is Ukrajna”. „Lviv sze Ukraina” – nyomatékosította ukránul is.
Aláhúzta egyúttal: a lengyelek nem feledkeznek meg „fájdalmas múltbeli eseményekről”, és a történelmi igazság keresésében együttműködést várnak el az ukrán féltől.
Kitérve a 2025 első felében esedékes lengyel soros EU-elnökségre, Sikorski a szélesen felfogott biztonságot nevezte az elnökség fő prioritásának. Az EU-nak reagálnia kell a megjelenő válságokra, ezért Lengyelország támogatni fogja az unió „realista reformját” – jelentette ki. „Nem vagyunk meggyőződve, hogy ehhez elkerülhetetlen az alapszerződések módosítása” fogalmazott, hozzátéve: nem kizárható viszont, hogy a tagállamok egy része ettől teszi függővé az uniós bővítést.
A reform legvitatottabb része lehet, ha bizonyos területeken megszüntetnék az egyhangú döntéshozatalt – vélekedett. Felvázolva lehetséges új megoldásokat, kijelentette: amennyiben az EU „több mint 30 tagú hatalommá” akar válni, „hatékonyabb döntéshozatalra van szüksége”.
A transzatlanti együttműködés is az elnökség egyik prioritása lesz – jelentette be Sikorski. Kiemelte az Egyesült Államok szerepét a lengyel hadsereg korszerűsítésétben.
Varsó támogatja az európai gyorsreagálású erők létesítését is, amelynek első eleme 2025-ig érne el műveleti készségét – folytatta. Az 5-10 ezer fős „európai légió” az EU-tagállamok állampolgáraiból állna össze önkéntes alapon, működését „az uniós költségvetéssel azonos elvek szerint” finanszíroznák – fejtette ki.
Az EU-ban Németország és Franciaország a legfontosabb partnerei Varsónak – jelentette ki Sikorski.
„Legközelebbi szövetségesnek és barátnak” a skandináv és a balti országokat nevezte, valamint Romániát és Csehországot.
Jelezte: Lengyelország kétoldalú és többoldalú formátumokban tovább fogja fejleszteni a kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyekkel egy időben csatlakozott a NATO-hoz és az EU-hoz.
A bevándorlásról szólva Sikorski átlátható európai migrációs stratégia kialakítását nevezte szükségesnek. Úgy látta: a törvényes és ellenőrzött migráció hasznos lehet a bevándorlók és a befogadó országok számára egyaránt. „A migrációhoz való jog viszont nem tekinthető emberi jognak, ezért a migrációt szabályozni kell” – jelentette ki a külügyminiszter.
[type] => post [excerpt] => Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljait ismert... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714073700 [modified] => 1714057839 ) [title] => Sikorski: Oroszország vereségével végződne a NATO elleni támadás [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111000&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111000 [uk] => 111037 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111002 [image] => Array ( [id] => 111002 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski.png [original_lng] => 607394 [original_w] => 1010 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski-300x148.png [width] => 300 [height] => 148 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski-768x379.png [width] => 768 [height] => 379 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski.png [width] => 1010 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski.png [width] => 1010 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski.png [width] => 1010 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/sikorski.png [width] => 1010 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1714065840:8 [_thumbnail_id] => 111002 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 461 [_oembed_58f0f2d8e13df858517e6d281061bc37] =>[_oembed_time_58f0f2d8e13df858517e6d281061bc37] => 1714047043 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1063 [1] => 115 [2] => 34147 [3] => 83792 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => NATO [2] => orosz támadás [3] => Radoslaw Sikorski ) ) [7] => Array ( [id] => 106622 [content] =>Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
— Luis Petri (@luispetri) April 18, 2024Több mint 50 nagykövet leváltásáról döntött szerdán Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. A lépést a lengyel külpolitika előtt jelenleg álló „nehéz kihívások jobb megvalósításának” szükségességével indokolta.
A varsói külügyminisztérium honlapján közzétett közlemény szerint a váltásokat Donald Tusk kormányfő is jóváhagyta, aminek alapján megkezdődtek a „gyakorlati felmentési eljárások”.
A lengyel külpolitikáért alkotmányos felelősséget viselő kormány azon az állásponton van, hogy a nagyköveti szintű személyi változások „a diplomácia előtt jelenleg álló nehéz kihívásokra adott jobb, szakszerű válaszok adását” szolgálják – fogalmaztak.
A közleményben azon reménynek adtak hangot, hogy Lengyelország „legfontosabb hatalmi szervei” együtt fognak működni az ügyben.
A diplomáciai szolgálatról szóló lengyel törvény értelmében a nagyköveteket az államfő nevezi ki és menti fel, a miniszterelnök által jóváhagyott külügyminiszteri javaslat alapján.
Marcin Mastalerek, a lengyel államfő kabinetfőnöke hétfőn a Radio Zet kereskedelmi rádióban aláhúzta: a még hivatali idejüket töltő nagykövetek esetében Andrzej Duda elnök nem fog beleegyezni a felmentésekbe. Kivételt képezhetnek azok az esetek, amikor a külügyminisztérium „nagyon nyugtalanító információkkal” indokolná a leváltást – tette hozzá a kabinetfőnök.
Mastalerek a washingtoni nagykövetséget irányító Marek Magierowskit érintő újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta:
Andrzej Duda „államfőinek” tekinti a washingtoni nagykövet posztját, és nem egyezik bele a leváltásába.
Donald Tusk keddi washingtoni látogatása során a TVP Info lengyel közszolgálati rádiónak elmondta: Radoslaw Sikorskival együtt úgy döntöttek, hogy a külföldi lengyel nagykövetségek többsége esetében személyi változtatások jóváhagyását kérik Andrzej Dudától.A kormányfő egyúttal úgy ítélte meg: Duda a nagykövetek ügyében minden jel szerint lemondott az együttműködésről.
Ha nem lesz más lehetőség, a nagyköveteket hazahívják, és ideiglenes ügyvivőkkel helyettesítik őket „az államfői álláspont megváltozásáig, illetve az államfő személyének megváltoztatásáig” – helyezte kilátásba Tusk. Azzal érvelt: szükség van „a lengyel állam iránt lojális csapat összeállítására”, amely a kormány ügyeit fogja képviselni.
Andrzej Duda hivatali időszaka 2025 nyaráig tart.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Több mint 50 nagykövet leváltásáról döntött szerdán Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. A lépést a lengyel külpolitika előtt jelenleg álló „nehéz kihívások jobb megvalósításának” szükségességével indokolta. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1710406260 [modified] => 1710367452 ) [title] => A lengyel külügyminiszter több mint 50 nagykövetet váltott le [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=106622&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 106622 [uk] => 106742 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 102200 [image] => Array ( [id] => 102200 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [original_lng] => 30028 [original_w] => 643 [original_h] => 358 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606-300x167.jpg [width] => 300 [height] => 167 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/original-2024-01-30t210806606.jpg [width] => 643 [height] => 358 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1710494920:2 [_thumbnail_id] => 102200 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 570 [_oembed_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] =>[_oembed_time_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] => 1710360254 [_oembed_128064d37cd6c4867790b1454259f493] =>💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) March 8, 2024
| FM @sikorskiradek during a conference on NATO at @PLParliament pic.twitter.com/yVZc3AlbJZ[_oembed_time_128064d37cd6c4867790b1454259f493] => 1710360254 [_oembed_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] =>France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) March 8, 2024[_oembed_time_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] => 1710360255 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1063 [1] => 293 [2] => 455 [3] => 83792 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => leváltás [2] => nagykövet [3] => Radoslaw Sikorski ) ) [8] => Array ( [id] => 106290 [content] =>Unité, lucidité et courage.
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) March 8, 2024
Avec nos amis baltes, nous sommes convaincus que ces 3 principes doivent guider la stratégie et l’action de l’🇪🇺 pour soutenir l’🇺🇦.
Nous enclenchons maintenant la déclinaison opérationnelle des consensus nés à Paris le 26 février dernier. pic.twitter.com/ZT0eAMHix8Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentette, hogy a NATO-országok csapatai már Ukrajnában vannak – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a lengyel diplomácia vezetőjének a Lengyelország NATO-tagságának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián tett kijelentésére hivatkozva.
A jelentés szerint Sikorski Emmanuel Macron francia elnök kijelentését kommentálva a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségéről elmondta: „A NATO-országok katonái már Ukrajnában vannak. Szeretnék köszönetet mondani azoknak az országoknak, amelyek vállalják ezt a kockázatot. Ők tudják, kikről van szó.”
A lengyel külügyminiszter ugyanakkor nem volt hajlandó pontosítani, hogy mely országokról van szó. „Más európai politikusokkal ellentétben én ezt nem mondom ki” – hangsúlyozta Radosław Sikorski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentette, hogy a NATO-országok csapatai már Ukrajnában vannak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1710100800 [modified] => 1710097811 ) [title] => A lengyel külügyminiszter szerint a NATO-csapatok már Ukrajnában vannak [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=106290&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 106290 [uk] => 106295 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 106292 [image] => Array ( [id] => 106292 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski.jpg [original_lng] => 34217 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/radoslaw-sikorski.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1710090777:2 [_thumbnail_id] => 106292 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1731 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] =>[_oembed_time_733b75b547e2726ef28c6d0baddd109c] => 1710090615 [_oembed_128064d37cd6c4867790b1454259f493] =>💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) March 8, 2024
| FM @sikorskiradek during a conference on NATO at @PLParliament pic.twitter.com/yVZc3AlbJZ[_oembed_time_128064d37cd6c4867790b1454259f493] => 1710090615 [_oembed_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] =>France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) March 8, 2024[_oembed_time_3e4bde7d9126715f6d6477a28fbcde34] => 1710090616 [_oembed_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] =>Unité, lucidité et courage.
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) March 8, 2024
Avec nos amis baltes, nous sommes convaincus que ces 3 principes doivent guider la stratégie et l’action de l’🇪🇺 pour soutenir l’🇺🇦.
Nous enclenchons maintenant la déclinaison opérationnelle des consensus nés à Paris le 26 février dernier. pic.twitter.com/ZT0eAMHix8[_oembed_time_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] => 1710090616 [_oembed_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] =>Min. @sikorskiradek rozmawiał z min. SZ🇺🇦 @DmytroKuleba, któremu pogratulował rozpoczęcia negocjacji akcesyjnych z UE.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) December 22, 2023
💬Musimy przywrócić warunki uczciwej konkurencji w handlu między oboma krajami, tak by wszyscy na tym skorzystali.
| powiedział min. Sikorski podczas spotkania pic.twitter.com/gtkl2AgeC5[_oembed_time_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] => 1710090616 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 53452 [4] => 17 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Sürgős [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 41280 [1] => 83792 [2] => 344570 ) [tags_name] => Array ( [0] => NATO-csapatok [1] => Radoslaw Sikorski [2] => ukrajnai jelenlét ) ) [9] => Array ( [id] => 102719 [content] =>At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) December 22, 2023
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSrLengyelország támogatja azt a javaslatot, hogy az EU-tagállamok hozzanak létre egy olyan alapot, amely a következő négy évben 20 milliárd euró katonai segélyt nyújt Ukrajnának – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter február 3-án Brüsszelben újságíróknak.
Az uniós külügyminiszterek még mindig tárgyalnak egy külön alap létrehozásáról Ukrajna számára az Európai Békefenntartási Eszközön belül, amely a tagállamok más országoknak nyújtott katonaisegély-kiadásainak megtérítésére szolgál – írja a The Kyiv Independent.
A Josep Borrell, az EU vezető diplomatája által tavaly júliusban javasolt terv ellenállásba ütközött néhány tagállam részéről, amelyek óvakodnak attól, hogy évekre előre nagy összegeket kössenek le. Az EU a hírek szerint az alap reformjának különböző módjait fontolgatja, hogy egyoldalú jóváhagyást érjen el.
Megállapodás született a civil oldalon 50 milliárd euróról – ez nagyon jó hír. De még el kell döntenünk, hogyan valósítsuk meg katonai támogatásunkat, mind kétoldalúan, mind az Európai Békefenntartási Eszközön keresztül – mondta Borrell az uniós külügyminiszterek február 3-i informális találkozója előtt.
Hónapokig tartó késlekedés után mind a 27 uniós tagállam vezetője február 1-jén megállapodott abban, hogy az uniós költségvetésen belül további 50 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot különítenek el Ukrajna számára.
Borrell szerint az EU 28 milliárd euró védelmi támogatást nyújtott Ukrajnának, hogy segítsen az országnak visszaverni Oroszország teljes körű invázióját.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Lengyelország támogatja azt a javaslatot, hogy az EU-tagállamok hozzanak létre egy olyan alapot, amely a következő négy évben 20 milliárd euró katonai segélyt nyújt Ukrajnának – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter február 3-án ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707046860 [modified] => 1707042656 ) [title] => Támogatja Lengyelország az Ukrajnának szánt 20 milliárd eurós segélyalapot [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=102719&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 102719 [uk] => 102746 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 102720 [image] => Array ( [id] => 102720 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter.jpg [original_lng] => 25964 [original_w] => 722 [original_h] => 481 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter.jpg [width] => 722 [height] => 481 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter.jpg [width] => 722 [height] => 481 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter.jpg [width] => 722 [height] => 481 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter.jpg [width] => 722 [height] => 481 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/radoslaw-sikorski-lengyel-kulugyminiszter.jpg [width] => 722 [height] => 481 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1707035457:8 [_thumbnail_id] => 102720 [_edit_last] => 8 [views_count] => 939 [_oembed_5aa634f8ab9f953a0a3a1a9d26d773f9] =>[_oembed_time_5aa634f8ab9f953a0a3a1a9d26d773f9] => 1711545093 [_oembed_f282ac2352c7b615130670f33a57e7ba] =>A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) March 22, 2024
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ[_oembed_time_f282ac2352c7b615130670f33a57e7ba] => 1712641571 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 53452 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 83792 [1] => 327270 [2] => 57397 ) [tags_name] => Array ( [0] => Radoslaw Sikorski [1] => segélyalap [2] => Ukrajna támogatása ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 83792 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 83792 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024