Bejelentés nélkül Kijevbe érkezett az amerikai külügyminiszter

Bejelentés nélkül Kijevbe érkezett az amerikai külügyminiszter

09:04 Május 14, 2024

Politika 910 2 хвилини

Українська

Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere kedd reggel előzetes bejelentés nélkül Kijevbe utazott – számolt be az AP. A nemrég megszavazott, 61 milliárd dolláros segélycsomag bejelentése óta ez Blinken első látogatása az országban.

Az USA külügyminiszterének ez összesen a negyedik ukrajnai útja azóta, hogy Oroszország 2022 februárjában inváziót indított nyugati szomszédja ellen. A látogatás során Blinken találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és más vezető ukrán hivatalnokokkal is, hogy a harctéri fejlesztésekről, az amerikai támogatások hatásairól és Ukrajna gazdasági talpra állásáról egyeztessenek.

A gázai konfliktus kirobbanása óta az Egyesült Államok figyelme elsősorban a Közel-Keletre terelődött, ami aggodalmat keltett az ukrán vezetésben. Blinken utoljára szeptemberben járt Ukrajnában, miközben Izraelbe a Hamász október hetedikei támadása óta hétszer is ellátogatott. Most két napot tölt Kijevben, a tervek szerint civil vezetőkkel is találkozik, kedden pedig beszédet is mond.

Blinken azt követően utazott Kijevbe, hogy Oroszország Harkiv megyében indított újabb támadást, amelynek keretein belül több falut is elfoglalt az orosz hadsereg.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei