Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap Münchenben új kezdeményezéseket jelentett be Ukrajnával kapcsolatban, hangsúlyozta, hogy Európa egységesen támogatja az országot – számolt be az rbc.ua hírportál Kallas X-bejegyzésére(Twitter) hivatkozva.
A jelentés szerint az európai főképviselő azt írta, hogy a 2025. évi Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia lezárásakor a még Münchenben tartózkodó uniós külügyminiszterei „jót vitáztak”. „Európa egységesen támogatja Ukrajnát és erősíti saját védelmünket. A közeljövőben új kezdeményezésekkel fogunk előállni ezeknek (a kezdeményezéseknek – a szerk.) az előremozdítására” – jegyezte meg.
Margus Tsahkna észt külügyminiszter a Twitteren hozzátette: világosan megértik, hogy szükség van Ukrajna további támogatására, az Oroszországra nehezedő fokozott nyomásra, valamint Európa védelmi képességeinek megerősítésére. „Továbbra is haladunk előre” – ismételte meg Kallas üzenetét.
A mai Egyesült Államok nem áll készen arra, hogy megvitassa Ukrajna integrációját a NATO-ba, mert úgy véli, hogy ez a probléma okozta Oroszország invázióját jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: A mai Amerika és Trump nem áll készen arra, hogy Ukrajnáról mint a NATO-tagról beszéljen, mert ez eszkaláció az oroszokkal. Úgy gondolják, hogy a NATO az Alkotmányban a fő tényező Ukrajna megszállásában.”
Mint a hírportálunk ma beszámolt róla Donald Trump amerikai elnök a sajtótájékoztatóján kijelentette: nem látja Ukrajna NATO-tagságának lehetőségét, tekintettel Oroszország álláspontjára, véleménye szerint a Kreml nem engedi, hogy az ország csatlakozzon a szövetséghez.