
Kallas Münchenben új kezdeményezésekkel állt elő Ukrajnával kapcsolatban
Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap Münchenben új kezdeményezéseket jelentett be Ukrajnával kapcsolatban, hangsúlyozta, hogy Európa egységesen támogatja az országot – számolt be az rbc.ua hírportál Kallas X-bejegyzésére (Twitter) hivatkozva.

A jelentés szerint az európai főképviselő azt írta, hogy a 2025. évi Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia lezárásakor a még Münchenben tartózkodó uniós külügyminiszterei „jót vitáztak”. „Európa egységesen támogatja Ukrajnát és erősíti saját védelmünket. A közeljövőben új kezdeményezésekkel fogunk előállni ezeknek (a kezdeményezéseknek – a szerk.) az előremozdítására” – jegyezte meg.
Margus Tsahkna észt külügyminiszter a Twitteren hozzátette: világosan megértik, hogy szükség van Ukrajna további támogatására, az Oroszországra nehezedő fokozott nyomásra, valamint Európa védelmi képességeinek megerősítésére. „Továbbra is haladunk előre” – ismételte meg Kallas üzenetét.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás