Array ( [count_posts] => 5 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMTgxO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 113144 [content] =>Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
Donald Trump előző elnök, republikánus jelölt, valamint Joe Biden hivatalban lévő elnök, a demokrata párt jelöltje szerdán közölte, hogy elfogadja a CNN hírtelevízió vitára szóló meghívását június 27-re, valamint az ABC országos televízió szeptember 10-i meghívását.
Joe Biden kampánycsapata ugyanakkor több feltételhez kötötte az elnök részvételét a vitákban, amelyek között szerepel, hogy azokon nem lesz jelen közönség, valamint harmadik jelölt sem vesz részt bennük. A demokraták kritériumai között szerepel az is, hogy a viták során annak a jelöltnek a mikrofonját kikapcsolják, aki épp nem kapott szót, valamint az eseményeket közvetítő televíziók körét is meghatározták.
Donald Trump az elmúlt hónapokban többször hívta elnökjelölti vitára Joe Bident, azt hangoztatva, hogy „bárhol és bármikor” várja riválisát.
A demokrata elnökjelölti kampány az elmúlt hónapokban nem adott világos választ arra, hogy Joe Biden részt vesz-e vitában. A jelenlegi elnök először május elején egy internetes interjúban mondta ki, hogy hajlandó lenne élő vitára republikánus ellenfelével.
Donald Trump szerdán közösségi oldalán bírálta Joe Bident a vitákhoz szabott feltételek miatt, azt állítva, hogy a demokrata jelölt „fél a tömegtől”. A republikánus jelölt azt is közölte, hogy kettőnél több vitát tart szükségesnek, köztük olyat, amelyet egy nagyobb méretű helyszínen rendeznek meg.
Az első elnökjelölti vita június 27-én a CNN hírtelevízió szervezésében lesz, ami azt jelenti, hogy az amerikai média- és politikatörténetben a legkorábbi ilyen esemény lesz.
Az amerikai elnökjelöltek számára 1960-ban szerveztek először televíziós vitát, akkor közönség nélkül, televízióstúdióból, John F. Kennedy és Richard Nixon között. Rendszeres hagyománnyá 1976-ban vált, és azóta minden elnökválasztási kampány kiemelt médiaeseménye a jelöltek közönség előtt tartott, élő vitája.
Az elnökjelölti viták megszervezésére 1987-ben külön szervezet is alakult, az Elnöki Viták Bizottsága (Commission of Presidential Debates – CPD). A bizottság a 2024-es elnökválasztási kampány idejére már tavaly novemberben javasolt három időpontot és helyszínt: szeptember 16-re Texas államba, október 1-jére Virginia államba, majd október 9-re Utah államba.
Joe Biden kampányának vezetője szerdán levélben egy módosított menetrendet vázolt fel, a két elfogadott vitával összhangban.
A demokrata választási kampányszervezetet vezető Jen O’Malley Dillon a választói szokások megváltozásával indokolta álláspontját, a lebonyolítás módjára vonatkozó elképzelését pedig azzal, hogy a 2020-as választások idején a CPD nem tudta betartatni a megállapított szabályokat.
[type] => post [excerpt] => Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715864700 [modified] => 1715844913 ) [title] => Lesz elnöki vita az Egyesült Államokban [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=113144&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 113144 [uk] => 113225 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 113145 [image] => Array ( [id] => 113145 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita.png [original_lng] => 421875 [original_w] => 868 [original_h] => 487 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita-300x168.png [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita-768x431.png [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita.png [width] => 868 [height] => 487 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita.png [width] => 868 [height] => 487 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita.png [width] => 868 [height] => 487 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/biden-trump-elnokjelolti-vita.png [width] => 868 [height] => 487 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1715866510:8 [_thumbnail_id] => 113145 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 239 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 783 [1] => 12181 [2] => 4597 ) [tags_name] => Array ( [0] => Donald Trump [1] => elnökjelölti vita [2] => Joe Biden ) ) [1] => Array ( [id] => 111214 [content] =>Joe Biden elnök pénteken kijelentette, hogy részt venne egy vitán republikánus ellenfelével, Donald Trumppal. Megjegyzése az eddigi legvilágosabb utalás arra, hogy erre sor kerülhet, Biden ugyanis korábban nem kötelezte el magát mellette, a múlt hónapban még azt mondta, hogy ez a volt elnök viselkedésétől függ.
„Valahol. Még nem tudom, mikor. Boldogan vitázom vele” – mondta a Howard Sternnek adott interjúban.
A Reuters a hírrel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Trump nem volt hajlandó vitákon részt venni pártbeli riválisaival, mielőtt a múlt hónapban gyakorlatilag megnyerte az elnökjelöltséget. Az utóbbi hetekben azonban vitára provokálta Bident, közölte, hogy kész erre „bármikor, bárhol, bármely helyen”.
A hónap elején Trump két vezető kampánytanácsadója levelet küldött az ilyen eseményeket általában szabályozó független bizottságnak, amelyben gyorsított menetrendet, a szokásos háromnál több és korábban kezdett vitát követelve.
Tucatnyi vezető amerikai médium szintén sürgette a jelölteket, hogy nyilvánosan kötelezzék el magukat a vita mellett.
Biden tábora aggódik
Biden tábora azonban aggódik, hogy Trump nem fog engedelmeskedni a bizottság által lefektetett szabályoknak, és a hivatalban lévő elnök néhány tanácsadója jobban szeretné, ha nem lenne vita kettejük között.
A Reuters és az Ipsos áprilisi felmérése szerint a regisztrált szavazók körében Biden vezet 41 százalékkal Trump 37 százaléka ellenében, de ez nem jelent semmit, mert az elnökválasztás pár billegő államban dől majd el.
A 2020-as kampányban két vitát rendeztek a két elnökjelölt között. Amikor februárban erről kérdezték, Biden azt mondta: „A helyében én is vitázni akarnék magammal. Nincs más dolga.” Ez természetesen nem igaz, hiszen Trump szinte minden napját a bíróságon tölti.
[type] => post [excerpt] => Joe Biden elnök pénteken kijelentette, hogy részt venne egy vitán republikánus ellenfelével, Donald Trumppal. Megjegyzése az eddigi legvilágosabb utalás arra, hogy erre sor kerülhet, Biden ugyanis korábban nem kötelezte el magát mellette, a múlt h... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714235040 [modified] => 1714227991 ) [title] => Joe Biden kész vitázni Donald Trumppal [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111214&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111214 [uk] => 111153 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111154 [image] => Array ( [id] => 111154 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638.jpeg [original_lng] => 60202 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/662bf1394c638.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1714217191:12 [_thumbnail_id] => 111154 [_edit_last] => 12 [views_count] => 429 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 783 [1] => 12181 [2] => 4597 ) [tags_name] => Array ( [0] => Donald Trump [1] => elnökjelölti vita [2] => Joe Biden ) ) [2] => Array ( [id] => 94875 [content] =>Az eddigi legélesebb szóváltásokat hozta a republikánus elnökjelöltek közötti harmadik, helyi idő szerint szerda este tartott nyilvános vita, amelyen több külpolitikai téma is szóba került.
A Floridában, Miamiban közönség előtt lezajlott politikai eseményen Nikki Haley korábbi ENSZ nagykövet, Ron DeSantis, Florida kormányzója és Vivek Ramaswamy vállalkozó volt a meghatározó, és a vitán ezúttal sem vett részt Donald Trump volt elnök, a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns.
A vitában Ron DeSantis határozottan kijelentette, hogy az ukrajnai háborúnak véget kell vetni, az Egyesült Államoknak pedig helyette a határőrizet megoldására és Kína növekvő nemzetközi befolyására kell összpontosítania.
Nikki Haley ugyanakkor a floridai kormányzót túlságosan megengedő politikával vádolta Kína irányában, és sürgette a kínai állami felügyelet alatt működő közösségivideó-alkalmazás, a TikTok betiltását az Egyesült Államokban.
Vivek Ramaswamy erre reagált azzal, hogy Nikki Haley-nek először saját családjában kellene betiltani a TikTok használatát, utalva arra, hogy a volt ENSZ nagykövet lánya aktív felhasználója a médiumnak.
A vitában szóba került a terhességmegszakítás szabályozásának kérdése, illetve az átfogó tilalom lehetősége a terhesség 15 hete után. Nikki Haley azt hangoztatta, hogy ő maga határozottan életpárti, azaz ellenzi az abortuszt, de senkit nem ítél el amiatt, hogy a választás szabadsága mellett áll. Megjegyezte, hogy az abortusz tilalmát illetően szövetségi törvény elfogadására nincs realitás, mert a Kongresszus felsőházában, a szenátusban nem áll rendelkezésre a szükséges 60 százalékos szavazati arány.
A republikánus elnökjelöltek versenyében a második helyért van komolyabb küzdelem Nikki Haley és Ron DeSantis között. A felmérések szerint a floridai kormányzó 15, míg a korábbi ENSZ-nagykövet 10 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik a republikánus választók körében. Donald Trump ugyanakkor továbbra is 50 százalék feletti népszerűségi mutatóval vezeti a versenyt.
A floridai hivatalos elnökjelölti vitával egy időben Donald Trump onnan nem messze saját választási gyűlést tartott, amelyen Sarah Huckabee Sanders, Arkansas állam republikánus kormányzója bejelentette, hogy a volt elnököt támogatja. Ahogy a politikus, az exelnök korábbi fehér házi szóvivője fogalmazott, az országnak soha nem volt nagyobb szüksége Donald Trumpra, mint jelenleg, és az ország előtt álló kezelendő feladatok között említette az infláció kezelését, a határválság megoldását, valamint a fellépést Kínával szemben.
Szintén szerdán Joe Biden hivatalban lévő demokrata elnök újraválasztási esélyeivel kapcsolatban Kamala Harris alelnök, egyben alelnökjelölt, a Fehér Házban újságírók előtt elismerte, hogy 2024-es újraválasztásukhoz még sok munkát kell elvégezni, ugyanakkor meggyőződését hangoztatta, hogy 2024 demokrata sikert hoz az elnökválasztáson.
Az alelnök többek között azokra a friss közvélemény-kutatásokra reagált, amelyek országosan és a döntő fontosságú államokban is Donald Trump vezetését mutatják Joe Bidennel szemben.
Kamala Harris az ország több államában kedden tartott választások és népszavazások eredményére reagálva azt mondta, hogy azokon az emberek világossá tették, hogy készek kiállni az egyéni szabadságjogok mellett, valamint Amerika szabadságának ígérete mellett. A választások egyik meghatározó témájára, a terhességmegszakítás körüli vitára utalva úgy vélte, hogy a kormányzat ne mondja meg a nőnek, hogy mit tegyen a testével.
[type] => post [excerpt] => Az eddigi legélesebb szóváltásokat hozta a republikánus elnökjelöltek közötti harmadik, helyi idő szerint szerda este tartott nyilvános vita, amelyen több külpolitikai téma is szóba került. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1699610700 [modified] => 1699565873 ) [title] => Éles szócsatát hozott a republikánusok harmadik elnökjelölti vitája [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=94875&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 94875 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 94876 [image] => Array ( [id] => 94876 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478.jpg [original_lng] => 336697 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/gettyimages-1619654478.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1699558674:12 [_thumbnail_id] => 94876 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1314 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7e025d0db10e884ba6ca302de29a930a] =>[_oembed_time_7e025d0db10e884ba6ca302de29a930a] => 1699716011 [_oembed_57d0532cad39eb5fc4f44971bb35a3fc] =>The B-21 is the next evolution of the U.S. Air Force strategic bomber fleet and the world’s first sixth-generation aircraft. Learn what you need to know about Northrop Grumman’s B-21 Raider here: https://t.co/TLrKQcuFiH #riseoftheraider #b21raider pic.twitter.com/WpGR9HrQZK
— Northrop Grumman (@northropgrumman) November 10, 2023[_oembed_time_57d0532cad39eb5fc4f44971bb35a3fc] => 1699716011 [_oembed_59499bf3b14cf9be38201759018dd289] =>JUST IN - First flight of the U.S. military's B-21 Raider strategic bomber.pic.twitter.com/lk5qqbaXt9
— Disclose.tv (@disclosetv) November 10, 2023[_oembed_time_59499bf3b14cf9be38201759018dd289] => 1701098904 [_oembed_e1eafad9d89e8bde2bc4af684b9a995b] =>Geweldige PVV-collega’s! #verkiezingen2023 #PVV pic.twitter.com/LZh6MuHqoO
— Geert Wilders (@geertwilderspvv) November 22, 2023[_oembed_time_e1eafad9d89e8bde2bc4af684b9a995b] => 1701098905 [_oembed_4f5f1c7a037db44884baafc2dbb1b102] =>35!!!!!!
— Geert Wilders (@geertwilderspvv) November 22, 2023
PVV GROOTSTE PARTIJ ❤️ pic.twitter.com/oMANVYvGjy[_oembed_time_4f5f1c7a037db44884baafc2dbb1b102] => 1705692623 [_oembed_2ce0ddd95f550da76027578bbf760038] =>A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) January 12, 2024[_oembed_time_2ce0ddd95f550da76027578bbf760038] => 1705692623 [_oembed_8e9279b8291d326a8a8d42a597632b94] =>Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024[_oembed_time_8e9279b8291d326a8a8d42a597632b94] => 1708153653 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 23 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Fotók [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 12181 [1] => 404 [2] => 5665 ) [tags_name] => Array ( [0] => elnökjelölti vita [1] => USA [2] => választások ) ) [3] => Array ( [id] => 91044 [content] =>Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) February 13, 2024A Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) a napokban megerősítette, hogy hét jelölt vesz részt a Simi Valley-i vita színpadán. A párt számos kritériumot állított fel, amelyeket a jelölteknek teljesíteniük kellett a kvalifikációhoz, többek között a közvélemény-kutatási és adományozói számok terén elért referenciaértékeket, valamint egy olyan fogadalom aláírását, amely szerint támogatni fogják az esetleges republikánus jelöltet.
Az RNC minden egyes egymást követő vitán emeli a kvalifikációhoz szükséges küszöböt. A Simi Valley-i színpadra jutáshoz a jelölteknek bizonyítaniuk kellett, hogy legalább 50 ezer saját adományozója van a kampányuknak, és legalább három százalékot kellett elérniük két országos felmérésben, vagy három százalékot egy országos felmérésben és két különálló, korai jelölő állam – Iowa, New Hampshire, Dél-Karolina és Nevada – felmérésében.
A bizottság hétfőn késő este jelentette be a hét résztvevőt:
- Doug Burgum észak-dakotai kormányzó,
- Chris Christie volt New Jersey-i kormányzó,
- Ron DeSantis floridai kormányzó,
- Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet,
- Mike Pence volt alelnök,
- Vivek Ramaswamy vállalkozó és
- Tim Scott szenátor (Dél-Kalifornia állam).
Donald Trump volt amerikai elnök, aki a közvélemény-kutatások szerint a jelöltségi verseny száguldó éllovasa, közölte, hogy kihagyja a vitákat, így – ahogy azt az elsőnél is tette – ezen sem vesz részt.
Ahogy augusztusban is tette, Trump a vitával egy időben egy rivális rendezvényt tartott: ezúttal Michiganbe látogat, ahol beszédében elsősorban az autógyári munkásokhoz fog szólni.
Mint ismert az Egyesült Államokban a United Auto Workers (UAW) autóiparban dolgozó munkások szakszervezete egyre élesebb konfliktusba kerül Amerika három legnagyobb autógyártójával, mivel azok – ahogy Trump korábban fogalmazott – elárulják a dolgozókat – írja a Guardian.
Ráadásul a volt amerikai elnök szerint Biden klímapolitikája arra ösztönzi ezeket a vállaltokat, hogy térjenek át az elektromos járművek gyártására. Ezt azért érdemes kiemelni, mert a három órásivállalat azzal érvelt, amikor a munkások fizetésemeléséről lett volna szó, hogy azért nem tudják nekik megadni a béremelést, mert a nyereségüket a benzinüzemű autókról az elektromos járművekre való költséges átállásba kell fektetniük.
[type] => post [excerpt] => A Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) a napokban megerősítette, hogy hét jelölt vesz részt a Simi Valley-i vita színpadán. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1695905460 [modified] => 1695861570 ) [title] => Trump vita helyett a munkások körében kampányolt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=91044&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 91044 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 91045 [image] => Array ( [id] => 91045 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita.png [original_lng] => 995466 [original_w] => 1020 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita-300x146.png [width] => 300 [height] => 146 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita-768x375.png [width] => 768 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita.png [width] => 1020 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/screenshot-2023-09-27-at-23-49-54-trump-nelkul-kezdodik-szerda-este-a-masodik-republikanus-elnokjelolti-vita.png [width] => 1020 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1695850770:12 [_thumbnail_id] => 91045 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 683 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 783 [1] => 12181 ) [tags_name] => Array ( [0] => Donald Trump [1] => elnökjelölti vita ) ) [4] => Array ( [id] => 11971 [content] =>Az amerikai elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken jelentette be: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között. A Fehér Ház közben tudatta: Trump folytatja újraválasztási kampányát.
Közleményében az elnökjelölti vitákat szervező bizottság leszögezte: mindkét jelölt kampánya „a vita napjára más irányú terveket” jelentett be.
„Most már látszik, hogy október 15-én nem lesz vita, így a bizottság a figyelmét az október 22-én tartandó elnökjelölti vitára összpontosítja” – fogalmaztak a szervezők.
A második elnökjelölti vitát a floridai Miamiban tartották volna, de a koronavírus-járvány és Donald Trump vírusfertőzése miatt a szervezők virtuális, azaz interneten tartott vitát szerettek volna.
Ebbe Joe Biden beleegyezett, Donald Trump azonban nem.
Az elnök úgy fogalmazott: „nem vesztegeti az idejét” virtuális vitákra, mert azok szerinte „nem viták”.
Trump pénteken igen aktív volt: rádiós és televíziós interjúkat adott, továbbá bejelentette, hogy hétfőn Floridában kampányol.
A jobboldali Rush Limbaugh rádiós műsorában a betegségéről beszélt. Kifejtette, hogy a kísérleti gyógyszerek nélkül talán még súlyosabb állapotba kerülhetett volna.
„Ma megkérdeztem az orvosokat, és azt mondták, hogy nagyon beteg is lehettem volna, éppen afelé tartottam” – fogalmazott Trump, amelynek átlagosan 10–15 millió hallgatója van.
„Nem voltam a legnagyszerűbb formában” – mondta az elnök a megfertőződése utáni napokról. Trump először beszélt részletesebben a betegségéről, eddig inkább pozitív üzeneteket igyekezett megfogalmazni, többször is hangsúlyozva, hogy „remekül van”. A Walter Reed katonai kórházban őt kezelő orvoscsoport és Sean Conley, a Fehér Ház orvosa is kedvező képet festett az állapotáról, igaz, Conley a kórházi kezelés után három nappal közölte, hogy az elnöknek rövid ideig kívülről adagolt oxigénre is szüksége volt.
Az amerikai elnököt október 2-án szállították kórházba, miután a megelőző napon koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott.
A kórházban antitestkoktélt, vírusellenes Remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott. Még csütörtök este kiadott közleményében a Fehér Ház orvosa kielégítőnek minősítette az elnök egészségi állapotát, és tudatta, akár már választási rendezvényeken is részt vehet.
Trump a rádióműsorban kifejtette: a kísérleti antitestkezelés – amelyben tíznél kevesebb amerikai részesült -, rendkívül hatékony volt, és igyekszik az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) figyelmébe ajánlani a készítményt, hogy mielőbb engedélyezze szélesebb körű alkalmazását sürgős esetekben. A gyógyszert két amerikai vállalat gyártja.
A Fox televíziónak adott interjújában péntek este Trump elmondta, hogy megcsinálták nála az újabb vírustesztet. Az eredményt azonban nem közölte. Azt is elmondta, hogy lezárult a kezelése a vírusellenes Remdesivirrel. „Igazán erősnek érzem magam” – fogalmazott.
(888.hu/MTI)
[type] => post [excerpt] => Az amerikai elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken jelentette be: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1602334813 [modified] => 1602333158 ) [title] => Törölték a második elnökjelölti vitát, Trump folytatja kampányát [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11971&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 11971 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 11935 [image] => Array ( [id] => 11935 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348.jpg [original_lng] => 12465 [original_w] => 450 [original_h] => 261 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348-300x174.jpg [width] => 300 [height] => 174 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348.jpg [width] => 450 [height] => 261 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348.jpg [width] => 450 [height] => 261 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348.jpg [width] => 450 [height] => 261 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348.jpg [width] => 450 [height] => 261 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/2-2020-10-08t193817348.jpg [width] => 450 [height] => 261 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1602322359:12 [_thumbnail_id] => 11935 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2209 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 12181 ) [tags_name] => Array ( [0] => elnökjelölti vita ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 12181 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 12181 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )