Szerbia még nem írta alá az úgynevezett francia-német javaslatot, amely a Belgrád és Pristina közötti helyzetet rendezné, a tárgyalásokat még folytatni kell – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön Belgrádban a parlament rendkívüli ülésén, amelynek témája a koszovói helyzet rendezése volt.
Bizonyos feltételekkel ugyan, de Koszovó hajlandó megnyitni az utat a koszovói szerb önkormányzatok szövetségének megalakítása előtt, amely révén az ottani szerb kisebbség nagyobb autonómiát kapna.
A koszovó kormányfő bejelentése lehetőséget adhat a további tárgyalásokra Pristina és Belgrád között.
A szerb elnök a belgrádi parlament rendkívüli ülésén a kétoldalú helyzet rendezése mellett érvelt, mert különben Szerbia kirekesztődik a nemzetközi színtéren. „Európai páriává válnánk. Teljesen elszigetelődnénk, senki sem állna szóba velünk. Semmilyen pénzeszközhöz nem jutnánk hozzá. A modern világban egyedül nem lehet működni” – mondta Aleksandar Vucic.
Felszólalása közben dulakodás tört ki a belgrádi parlamentben a kormánykoalíció és az ellenzéki képviselők között. Az ultranacionalisták minden lépést elutasítanak, ami Koszovó elismeréséhez vezet. Közben Belgrád utcáin is tüntettek a kétoldalú megegyezés ellen.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét, amelyet Szerbia azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet
[type] => post
[excerpt] => Szerbia még nem írta alá az úgynevezett francia-német javaslatot, amely a Belgrád és Pristina közötti helyzetet rendezné, a tárgyalásokat még folytatni kell - hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön Belgrádban a parlament rendkívüli ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1675440660
[modified] => 1675428397
)
[title] => Dulakodás tört ki a szerb parlamentben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69499&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69499
[uk] => 69649
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 69500
[image] => Array
(
[id] => 69500
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament.png
[original_lng] => 1133050
[original_w] => 976
[original_h] => 506
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament-300x156.png
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament-768x398.png
[width] => 768
[height] => 398
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament.png
[width] => 976
[height] => 506
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament.png
[width] => 976
[height] => 506
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament.png
[width] => 976
[height] => 506
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/szerb-parlament.png
[width] => 976
[height] => 506
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675515682:2
[_oembed_53841616eba20e98c28cf8a9ca5cf852] =>
[_oembed_time_53841616eba20e98c28cf8a9ca5cf852] => 1675420942
[_thumbnail_id] => 69500
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3241
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d75461703a105c50393d1e62bd2e6336] =>
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3