Dulakodás tört ki a szerb parlamentben

Dulakodás tört ki a szerb parlamentben

16:11 Február 3, 2023

Politika 1329 2 хвилини

Українська

Szerbia még nem írta alá az úgynevezett francia-német javaslatot, amely a Belgrád és Pristina közötti helyzetet rendezné, a tárgyalásokat még folytatni kell – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb elnök csütörtökön Belgrádban a parlament rendkívüli ülésén, amelynek témája a koszovói helyzet rendezése volt. 

Bizonyos feltételekkel ugyan, de Koszovó hajlandó megnyitni az utat a koszovói szerb önkormányzatok szövetségének megalakítása előtt, amely révén az ottani szerb kisebbség nagyobb autonómiát kapna.

A koszovó kormányfő bejelentése lehetőséget adhat a további tárgyalásokra Pristina és Belgrád között.

A szerb elnök a belgrádi parlament rendkívüli ülésén a kétoldalú helyzet rendezése mellett érvelt, mert különben Szerbia kirekesztődik a nemzetközi színtéren. „Európai páriává válnánk. Teljesen elszigetelődnénk, senki sem állna szóba velünk. Semmilyen pénzeszközhöz nem jutnánk hozzá. A modern világban egyedül nem lehet működni” – mondta Aleksandar Vucic.

Felszólalása közben dulakodás tört ki a belgrádi parlamentben a kormánykoalíció és az ellenzéki képviselők között. Az ultranacionalisták minden lépést elutasítanak, ami Koszovó elismeréséhez vezet. Közben Belgrád utcáin is tüntettek a kétoldalú megegyezés ellen.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét, amelyet Szerbia azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei