Az ukrajnai háború során még mindig súlyos jogsértéseket, több esetben háborús bűnöket követnek el, elsősorban az orosz erők – jelentette ki kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Volker Türk szerint Moszkva nem tudja megvédeni a civileket, illetve a civil létesítményeket. Kiemelte, hogy a civil áldozatok száma már meghaladta a 10 ezret, közülük több mint 2400-an augusztus eleje és november vége között vesztették életüket, elsősorban a donyecki, harkivi, herszoni és zaporizzsjai régiónál húzódó frontvonalakhoz közel.
„Az áldozatok között aránytalanul magas számban vannak idősek, akik nem tudnak vagy nem akarnak biztonságosabb területekre menekülni” – tette hozzá.
Elmondta, hogy a vizsgálatok során az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (UNHCHR) több, a nemzetközi humanitárius jogba ütköző atrocitást tárt fel. A háború tavaly februári kezdete óta 142 civilről tudni, akiket ítélet nélkül kivégeztek, valamint emberrablások, kínzások és szexuális bűncselekmények nyomaira is bukkantak – közölte.
Leszögezte továbbá: mindkét ország fegyveres erőinek be kell tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot, például fel kell hagyniuk a robbanást okozó fegyverek sűrűn lakott területen történő bevetésével, továbbá fel kell tüntetniük a térképeken az elaknásított területeket.
Oroszország korábban többször tagadta, hogy csapatai civilek ellen követtek volna el atrocitásokat.
Kijevet Türk arra is felszólította: fontolja meg a „kollaborációval kapcsolatos vádakat”, elsősorban az orosz erőktől visszafoglalt területek esetében, e gyanúval ugyanis többször illetnek olyanokat is, akik a megszállás alatt működő közintézményekben, például iskolában dolgoztak.
A főbiztos egyúttal aggodalmát fejezte ki az ukrán hatóságoknak a kánoni (korábban a moszkvai patriarkátus alá tartozó) Ukrán Ortodox Egyházzal szembeni fellépése miatt. Az intézkedésekkel a hatóságok az Oroszországgal esetlegesen kapcsolatokat ápoló intézmények ellehetetlenítését célozzák, Türk azonban kiemelte, hogy a lépések sértik a vallásszabadságot.
Ha az ukrán fegyveres erők egy kicsit nagyobb nyomást gyakorolnak az orosz megszállókra délen, akkor maguktól elmenekülnek onnan – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a The Economist című brit lapnak nyilatkozva, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy a frontvonalon még korlátozott előrelépés is fontos. „Most van egy előremozdulás. Ez fontos” – tette hozzá. Mint megjegyezte, a kezdeti súlyos veszteségek és a sebtében átdolgozott taktika után az ukrán katonák végül áttörték Oroszország három fő védelmi vonala közül az elsőt Zaporizzsja megyében.
Az elnök kitartott amellett, hogy a nagy áttörés még várat magára. „Ha délről megnyomjuk őket, menekülni fognak” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
I spoke with Estonia’s Prime Minister @KajaKallas.
In the wake of Russia’s morning attempts to hit Ukrainian civilian infrastructure with missiles, I emphasized the importance of further strengthening Ukraine's air defense. This task is particularly relevant for the frontline… pic.twitter.com/y72y5JpIQu
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 8, 2023
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
Az ukrán fél konkrét katonai terveket nem közölhet, de az ellenségnek tudnia kell, hogy az ukrán fegyveres erők egészen az államhatárig fogják kergetni – közölte Volodimir Zelenszkij elnök hétfő esti videoüzenetében. Számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnök kifejtette: „akarja valaki tudni, hogy mik a terveink? Nem fog konkrétumot hallani egyetlen igazán felelős személytől sem. Mert ez háború. És a háborúban így van. De a megszállóknak tudniuk kell: elűzzük őket a határig. A határunkig, amelynek a vonala nem változott, a megszállók is jól tudják.”
Az államfő szerinte, ha az orosz hadsereg életben akar maradni, akkor ideje menekülnie. „Menjetek haza. Ha féltek visszatérni oroszországi otthonotokba – nos, akkor adjátok meg magatokat, mi pedig garantálni fogjuk nektek, hogy betartjuk a genfi egyezmények összes normáját. Ha nem hallgattok rám, meg kell küzdenetek a védőinkkel, akik nem állnak le, amíg vissza nem szereznek mindent, ami Ukrajnához tartozik. És ez nem valami különleges dolog. Ez nem olyan dolog, ami állítólag most kezdődött. Már 187 napja beszélünk erről” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A hírportál megjegyezte, hogy hétfő esti beszédben az elnök nem kommentálta az ukrán fegyveres erők áttörő sikerét Herszon irányában. Korábban az ukrán hadsereg forrásai arról számoltak be, hogy hétfő délelőtt az ukrán fegyveres erők áttörték az oroszok első védelmi vonalát Herszonnál.
Ukrajna államként kész segíteni Moldovának megszabadulnia az el nem ismert Dnyeszteren Túli Köztársaság orosz megszállóitól – jelentette ki pénteken Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Budanov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „támogatom Moldova azon törekvését, hogy megszabaduljon a megszálló erőktől a területén. Mi pedig államként és titkosszolgálatként mindent megteszünk azért, hogy segítsük a testvéri országunkat megszabadulni a megszállóktól a földjén.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy ma Vitalij Ignatyev, a Dnyeszteren Túli Köztársaság külügyminisztere bejelentette, hogy a megszállt régió a jövőben Oroszországhoz kíván csatlakozni.
Mint a honlapunk június 25-én beszámolt róla, Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője kijelentette, hogy augusztusban fordulat következik be az ukrán–orosz háborúban, és Ukrajna az idei év végéig visszafoglalja minden területét az 1991-es határokig, más forgatókönyveket nem is fontolgatunk. Mint jelezte, 2022 augusztusától kezdődően fordulat következik be az orosz–ukrán háborúban, és az év végére a konfliktus intenzitása szinte nullára csökken. „Ukrajna visszatér az 1991-es határokhoz, és nem is mérlegelünk más forgatókönyveket. Az év végére az aktív konfliktus szintje nullára csökken. Már a legközelebbi jövőben visszaszerezzük az irányítást területeink felett” – ígérte a tábornok.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024