Az ENSZ szerint az oroszok továbbra sem képes biztosítani a civilek védelmét

Az ENSZ szerint az oroszok továbbra sem képes biztosítani a civilek védelmét

15:45 December 20, 2023

Politika 962 3 хвилини

Az ukrajnai háború során még mindig súlyos jogsértéseket, több esetben háborús bűnöket követnek el, elsősorban az orosz erők – jelentette ki kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Volker Türk szerint Moszkva nem tudja megvédeni a civileket, illetve a civil létesítményeket. Kiemelte, hogy a civil áldozatok száma már meghaladta a 10 ezret, közülük több mint 2400-an augusztus eleje és november vége között vesztették életüket, elsősorban a donyecki, harkivi, herszoni és zaporizzsjai régiónál húzódó frontvonalakhoz közel.

 „Az áldozatok között aránytalanul magas számban vannak idősek, akik nem tudnak vagy nem akarnak biztonságosabb területekre menekülni” – tette hozzá.

Elmondta, hogy a vizsgálatok során az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (UNHCHR) több, a nemzetközi humanitárius jogba ütköző atrocitást tárt fel. A háború tavaly februári kezdete óta 142 civilről tudni, akiket ítélet nélkül kivégeztek, valamint emberrablások, kínzások és szexuális bűncselekmények nyomaira is bukkantak – közölte.

Leszögezte továbbá: mindkét ország fegyveres erőinek be kell tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot, például fel kell hagyniuk a robbanást okozó fegyverek sűrűn lakott területen történő bevetésével, továbbá fel kell tüntetniük a térképeken az elaknásított területeket.

Oroszország korábban többször tagadta, hogy csapatai civilek ellen követtek volna el atrocitásokat.

Kijevet Türk arra is felszólította: fontolja meg a „kollaborációval kapcsolatos vádakat”, elsősorban az orosz erőktől visszafoglalt területek esetében, e gyanúval ugyanis többször illetnek olyanokat is, akik a megszállás alatt működő közintézményekben, például iskolában dolgoztak.

A főbiztos egyúttal aggodalmát fejezte ki az ukrán hatóságoknak a kánoni (korábban a moszkvai patriarkátus alá tartozó) Ukrán Ortodox Egyházzal szembeni fellépése miatt. Az intézkedésekkel a hatóságok az Oroszországgal esetlegesen kapcsolatokat ápoló intézmények ellehetetlenítését célozzák, Türk azonban kiemelte, hogy a lépések sértik a vallásszabadságot.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei