Emellett cseh katonák is mehetnek más uniós országba katonákat kiképezni. Az indítványt várhatóan a felsőház is támogatni fogja.
Egyetértett kedden este ukrán katonák csehországi kiképzésével a cseh parlament alsóháza, amely jóváhagyta a cseh katonák kiküldését is más európai uniós tagállamokba ukránok kiképzése céljából – jelentette a ČTK hírügynökség. A kormány javaslatát, amelyet egyedül az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) ellenzett, még a felsőháznak is el kell fogadnia, valamint az államfőnek alá kell írnia. A szenátus várhatóan csütörtökön szavaz a javaslatról, s miután ott a kormányoldalnak jelentős többsége van, a szavazás már csak formalitásnak tekinthető. Miloš Zeman államfő korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy egyetért a csehek bekapcsolódásával ukrán katonák kiképzésébe.
A prágai védelmi tárca közlése szerint az ukránok kiképzésére a kelet-csehországi Libavá nevű katonai körzetben kerül sor a jövő év folyamán. A négy, egy-egy hónapra tervezett kiképzési cikluson cseh források szerint ukrán harckocsizó egységek és speciális egységek katonáit fogják kiképezni. A hozzáférhető információk szerint a kiképzéseken összesen mintegy 800 ukrán katona vesz részt. A kiképzés költségeit 975 millió koronára (mintegy 16 milliárd forintra) tervezte a cseh kormány. A pénzt az Európai Unió megtéríti.
Jana Černochová védelmi miniszter kijelentette: a kiképzés a cseh hadsereg számára is hasznos, mert megismerkedhet az ukránoknak a mostani háborúban szerzett tapasztalataival.
A cseh hadsereg ugyanakkor 55 szakértőt küld más országokba – elsősorban Németországba és Lengyelországba –, ahol részt vesznek ukrán katonák ottani kiképzésében.
[type] => post
[excerpt] => Egyetértett kedden este ukrán katonák csehországi kiképzésével a cseh parlament alsóháza, amely jóváhagyta a cseh katonák kiküldését is más európai uniós tagállamokba ukránok kiképzése céljából – jelentette a ČTK hírügynökség.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1669803420
[modified] => 1669803355
)
[title] => A cseh alsóház megszavazta: ukrán katonákat képezhetnek ki az országukban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64116&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64116
[uk] => 64119
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 64117
[image] => Array
(
[id] => 64117
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41.jpeg
[original_lng] => 58553
[original_w] => 1036
[original_h] => 648
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41-768x480.jpeg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41-1024x640.jpeg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41.jpeg
[width] => 1036
[height] => 648
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41.jpeg
[width] => 1036
[height] => 648
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/f4d2721f89f41bb9239012855725eb41.jpeg
[width] => 1036
[height] => 648
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669797143:8
[_thumbnail_id] => 64117
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2081
[_oembed_6c0d41540dd11cc1a3872f5c63240139] =>
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Az Európai Unió katonai segítségnyújtási missziót (EUMAM Ukrajna) hozott létre az ukrán fegyveres erők képességének megerősítésére annak érdekében, hogy képes legyen védeni az ország területi egységét és önállóságát, valamint a polgári lakosságot az orosz agresszióval szemben – közölte az Európai Unió Tanácsa kedden.
Az uniós tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli ülésén hozott döntés értelmében a misszió az ukrán fegyveres erők legfeljebb 15 ezer fős állományának egyéni, kollektív és speciális képzését nyújtja majd több uniós tagállam területén. A misszió kezdeti időtartama két évre szól.
A misszió vezetője Hervé Bléjean altengernagy, az Európai Unió Katonai Törzsének (EUMS), valamint az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) részeként működő katonai tervezési és végrehajtási szolgálat (MPCC) főigazgatója lesz.
A védelmi minisztereket tömörítőt tanács továbbá az Európai Békekeret (EPF) keretében 16 millió euró értékű támogatást fogadott el, hogy segítse az ukrán fegyveres erők kapacitásépítését. A pénzügyi támogatás az uniós tagállamok által nyújtott eszközöket és szolgáltatásokat fogja finanszírozni, köztük lőszerek, katonai felszerelések biztosítását, illetve az eszközök szállítását, őrzését, karbantartását és javítását. A támogatás időtartama 24 hónap.
A megítélt összeggel együtt az Ukrajnának nyújtott uniós hozzájárulások több mint 3,1 milliárd eurót tesznek ki. A tanácsi közlemény megerősítette: az Európai Unió továbbra is támogatja Ukrajna függetlenségét, önállóságát és területi egységét a nemzetközileg elismert határain belül, valamint azt a törvényes jogát, hogy megvédje magát az orosz agresszióval szemben. Az EU szilárdan kiáll Ukrajna mellett, és mindaddig katonai, gazdasági, társadalmi és pénzügyi támogatást fog nyújtani számára, ameddig arra szükség van.
Az Európai Békekeretet 2021 márciusában hozták létre azzal a céllal, hogy finanszírozza az uniós közös kül- és biztonságpolitika valamennyi katonai és védelmi fellépését a konfliktusok megelőzése, a béke megőrzése, valamint a nemzetközi biztonság és stabilitás megerősítése céljából. Az Európai Békekeret lehetővé teszi az EU számára, hogy olyan intézkedéseket finanszírozzon, amelyek célja a nem uniós országok, valamint a regionális és nemzetközi szervezetek katonai és védelmi kérdésekkel kapcsolatos kapacitásainak megerősítése.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió katonai segítségnyújtási missziót (EUMAM Ukrajna) hozott létre az ukrán fegyveres erők képességének megerősítésére annak érdekében, hogy képes legyen védeni az ország területi egységét és önállóságát, valamint a polgári lakosságot ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1668527700
[modified] => 1668526447
)
[title] => Megszavazta az EU az EUMAM misszió indítását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=62744&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62744
[uk] => 62756
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 62746
[image] => Array
(
[id] => 62746
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07.jpg
[original_lng] => 60125
[original_w] => 630
[original_h] => 420
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07.jpg
[width] => 630
[height] => 420
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07.jpg
[width] => 630
[height] => 420
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07.jpg
[width] => 630
[height] => 420
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07.jpg
[width] => 630
[height] => 420
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/634d55c989a07.jpg
[width] => 630
[height] => 420
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1668525372:2
[_thumbnail_id] => 62746
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1873
[_oembed_85a485f3cd6c132023bf6e59da601db9] =>
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
A tervezet ezt követően Joe Biden elnökhöz kerül aláírásra.
Az amerikai képviselőház is megszavazta a demokraták 750 milliárdos egészség- és klímaügyi törvényjavaslatát, ami jelentős győzelemmel ér fel Joe Biden amerikai elnök és pártja számára – írja a CNN.
A tervezetre a 220 demokrata képviselő szavazott igennel, a 207 republikánus ellene szavazott, négy republikánus képviselő pedig nem szavazott. A javaslat ezt követően Joe Biden elnökhöz kerül aláírásra.
Mint azt a CNN megjegyzi, a törvénytervezet elfogadása mérföldkőnek tekinthető a demokraták számára, és lehetővé teszi, hogy a párt megvalósítsa régóta fennálló politikai célkitűzéseit a novemberi időközi választások előtt, miközben a demokraták azért küzdenek, hogy megtartsák – jelenleg szűk – többségüket a kongresszusban.
Az Inflation Reduction Actnek nevezett tervezet a legnagyobb klímaügyi beruházást jelenti az amerikai történelemben, és jelentős változtatásokat indít el az egészségügyben például azáltal, hogy először hatalmazza fel a Medicare-t a jogkörrel, hogy tárgyalja egyes vényköteles gyógyszerek áráról, továbbá három évvel meghosszabbítja a lejáró egészségügyi támogatásokat.
A jogszabály egyebek között a nagyvállalatokra kivetett 15 százalékos minimumadóval és a részvények visszavásárlására kivetett egy százalékos adóval hivatott csökkenteni a hiányt, továbbá növeli az adóhatóság behajtási képességét.
Ezenkívül több mint 700 milliárd dollárra emeli a kormányzati bevételt 10 év alatt, és több mint 430 milliárd dollárt fordít a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, illetve meghosszabbítja a lejáró egészségbiztosítási támogatásokat, az új bevétel fennmaradó részét pedig a hiány csökkentésére hivatott fordítani.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai képviselőház is megszavazta a demokraták 750 milliárdos egészség- és klímaügyi törvényjavaslatát, ami jelentős győzelemmel ér fel Joe Biden amerikai elnök és pártja számára – írja a CNN.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1660391100
[modified] => 1660391030
)
[title] => Az amerikai képviselőház is megszavazta a demokraták 750 milliárdos egészség- és klímaügyi törvényjavaslatát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=55443&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55443
[uk] => 55446
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 55444
[image] => Array
(
[id] => 55444
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240.jpg
[original_lng] => 66858
[original_w] => 630
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240-300x190.jpg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/20-main-v1660348240.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1660380821:4
[_thumbnail_id] => 55444
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2016
[_oembed_7c8266b583e3b4d41008a053cb4fbb1b] =>
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
A francia parlament elfogadta azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az LMBTQ emberek állítólagos gyógyítását, azaz a szexuális orientációjuk megváltoztatását célzó, úgynevezett konverziós terápiákat.
Negyven évvel azután, hogy a homoszexualitás büntethetőségét eltörölte Franciaország, a kedd este megszavazott törvény új bűncselekményt vezet be a büntetőtörvénykönyvben: az úgynevezett konverziós terápiát végzők két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbírsággal sújthatók. Súlyosbító körülmények esetén a büntetés akár három évi szabadságvesztés és 45 ezer eurós pénzbírság is lehet. Az 577 fős alsóházban megjelent 142 képviselő közül mindannyian igennel szavaztak a tervezetre, amelyet a szenátus január 20-án szintén egyhangúlag már megszavazott második olvasatban. A szavazást követően minden képviselő és szenátor a tribünön elismételte: „nincs mit gyógyítani”. A konverziós terápiák valójában már eddig is büntethetők voltak számos olyan szabálysértésen keresztül, mint a morális zaklatás, erőszak vagy törvénytelen orvosi gyakorlat. Elisabeth Moreno, a férfiak és nők közötti jogegyenlőségért felelős kormánytag ugyanakkor úgy vélte, hogy a törvény elfogadása „erős jelzés” lehet annak érdekében, hogy a „barbár terápiák” áldozatai könnyebben merjenek feljelentést tenni. A konverziós terápiák az ördögűző szeánszoktól az elektrosokkon át a különböző önmegtartóztató gyakorlatokig terjednek, s szakemberek szerint tartós pszichológiai, egyes esetekben pedig fizikai hatással járnak az áldozatok számára, akiknek többsége fiatal. „Ezeknek a méltatlan gyakorlatoknak nincs helye a köztársaságban. Miután az, hogy valaki önmaga, nem bűncselekmény, nincs mit gyógyítani” – írta a Twitteren Emmanuel Macron államfő. Az 1950-es években az Egyesült Államokban kezdeményezett konverziós terápiáknak nincsen tudományos vagy orvosi alapjuk. Bár nincsenek hivatalos adatok arról, hogy Franciaországban mennyire elterjedt ez a gyakorlat, a törvényhozók 2019-ben több száz esetről tudtak.
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Július 1-jétől bevezetik az egységes uniós digitális Covid-igazolványokat, amelyeknek használata megkönnyíti az utazást, és segít fokozatosan, összehangoltan feloldani a korlátozásokat is. Az új uniós igazolást az összes tagállam elismeri, olvasható az Európai Parlament közleményében.
Az uniós védettségi igazolvány egy QR-kódot tartalmaz, amelyet a tagállamok nemzeti hatóságai térítésmentesen állítanak majd ki digitális vagy papírformátumban. Azt tanúsítja, hogy birtokosát vagy beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, vagy már átesett koronavírus-fertőzésen.
Az oltásoknál az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kötelezően el kell fogadniuk a tagországoknak, míg a nemzeti hatóságok által engedélyezett, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által veszélyhelyzetekre engedélyezett oltóanyagoknál az egyes tagállamok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat vagy sem.
Az éles üzem július 1-jén indul, a rendszer 12 hónapig lesz működésben. Az igazolvány nem minősül úti okmánynak, és nem lehet előfeltétele a szabad mozgásnak.
További utazási korlátozások csak indokolt esetben A jogszabálycsomag értelmében az uniós Covid-igazolvánnyal rendelkezők határátlépését nem köthetik további korlátozásokhoz, például kötelező vagy önkéntes karanténhoz, illetve további tesztekhez a tagállamok.
Ilyen korlátozásokat csak akkor léptethetnek életbe, ha azokat a népegészség védelme feltétlenül indokolja. A korlátozásokat lehetőség szerint 48 órával bevezetésük előtt jelezni kell a többi tagállamnak és a Bizottságnak, illetve 24 órával bevezetésük előtt nyilvánosságra kell hozni őket.
Megfizethető és általános tesztelés Az EU arra ösztönzi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak széles körben és megfizethető áron elérhető tesztekről. Az Európai Parlament kérésére az Európai Bizottság a Covid-igazolványok kiállításához szükséges tesztek beszerzéséhez 100 millió eurót különít el a Szükséghelyzeti Támogatási Eszközön belül.