A cseh alsóház megszavazta: ukrán katonákat képezhetnek ki az országukban

A cseh alsóház megszavazta: ukrán katonákat képezhetnek ki az országukban

10:17 November 30, 2022

Politika 1493 3 хвилини

Українська

Emellett cseh katonák is mehetnek más uniós országba katonákat kiképezni. Az indítványt várhatóan a felsőház is támogatni fogja.

Egyetértett kedden este ukrán katonák csehországi kiképzésével a cseh parlament alsóháza, amely jóváhagyta a cseh katonák kiküldését is más európai uniós tagállamokba ukránok kiképzése céljából – jelentette a ČTK hírügynökség. A kormány javaslatát, amelyet egyedül az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) ellenzett, még a felsőháznak is el kell fogadnia, valamint az államfőnek alá kell írnia. A szenátus várhatóan csütörtökön szavaz a javaslatról, s miután ott a kormányoldalnak jelentős többsége van, a szavazás már csak formalitásnak tekinthető. Miloš Zeman államfő korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy egyetért a csehek bekapcsolódásával ukrán katonák kiképzésébe.

A prágai védelmi tárca közlése szerint az ukránok kiképzésére a kelet-csehországi Libavá nevű katonai körzetben kerül sor a jövő év folyamán. A négy, egy-egy hónapra tervezett kiképzési cikluson cseh források szerint ukrán harckocsizó egységek és speciális egységek katonáit fogják kiképezni. A hozzáférhető információk szerint a kiképzéseken összesen mintegy 800 ukrán katona vesz részt. A kiképzés költségeit 975 millió koronára (mintegy 16 milliárd forintra) tervezte a cseh kormány. A pénzt az Európai Unió megtéríti.

Jana Černochová védelmi miniszter kijelentette: a kiképzés a cseh hadsereg számára is hasznos, mert megismerkedhet az ukránoknak a mostani háborúban szerzett tapasztalataival.

A cseh hadsereg ugyanakkor 55 szakértőt küld más országokba – elsősorban Németországba és Lengyelországba –, ahol részt vesznek ukrán katonák ottani kiképzésében.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei