Bár a vilniusi csúcs döntései a NATO jóakaratát mutatják, Vlagyimir Putyin szemszögéből a Szövetség országai tétovázásáról tanúskodnak Ukrajna tagsága kapcsán – jelentette ki Kurt Volker az USA egykori NATO-nagykövete, egykoron ukrajnai különmegbízott a Kijevi Biztonsági Fórum online beszélgetésén, számolt be az Ukrinform tudósítója.
„Az olyan döntések, mint a Tagsági Cselekvési Terv eltörlése, az Ukrajna–NATO Bizottság a Tanáccsal való helyettesítése, Ukrajna támogatása az interoperabilitás elérésében – mindez nagyon jó és pozitív dolog. Ez a NATO jóakaratát mutatja, de Putyin szemszögéből ez mindenekelőtt a hezitálás, az elszántság hiánya Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban” – mondta.
Valker ugyanakkor a NATO-csúcsot az amerikai csapatok Afganisztánból való 2021-es kivonásával hasonlította össze.
„Ez egy nagyon feltűnő bizonytalanság és tétovázás. Ez azt jelenti, hogy képtelenek egyértelműen megfogalmazni az Ukrajna euroatlanti jövője iránti elkötelezettséget” – tette hozzá a diplomata.
Július 11–12-én Litvánia fővárosában tartották a NATO-csúcstalálkozót, amelyen bejelentették az Ukrajna–NATO Tanács létrehozását.
Volodimir Zelenszkij elnök biztosított arról, hogy Ukrajna nagyra értékeli annak jóváhagyását, hogy az országnak nincs szüksége Tagsági Cselekvési Tervre, és ezt a csúcstalálkozó jó eredményének nevezte.
A G7 országainak vezetői a csúcstalálkozón elfogadták az „Ukrajna támogatásáról szóló közös nyilatkozatot”.
Polska wyśle na Litwę kontyngent Wojsk Specjalnych do ochrony Szczytu NATO.
Decyzja uzgodniona przez Prezydenta @AndrzejDuda, Premiera oraz Szefa MON jest też efektem uzgodnień prezydentów Polski i Litwy dotyczących szerszej współpracy wojskowej - Szef BBN @JacekSiewierapic.twitter.com/xtrSPl9gFS
Ukraine “will get this assistance before anyone else gets it,” President Joe Biden says during his speech at an event celebrating NATO’s 75th anniversary https://t.co/ooMMovHLyDpic.twitter.com/8woal5uNn3
Az Egyesült Államok nem tervezi az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatás növelését, mert az amerikaiak szerint kidobott pénz volt, amit eddig adtak ennek az országnak – jelentette ki Kurt Volker, az USA volt ukrajnai különmegbízottja egy televíziós interjúban, adta hírül szerdán a strana.news hírportál.
A jelentés szerint Volker a Pramij tévécsatornának nyilatkozva elmondta: a Biden-adminisztráció bejelentette, pótlólagosan 60 millió dollárral támogatja Ukrajna biztonságának a megerősítését a már megígért támogatási összegen felül. „Másfelől viszont elképzelem, ahogy Ukrajnában mondogatják, Amerika 3,5 trillió dollárt költött Afganisztánra, és mi lett volna, ha ezt a pénzt nekik adják, egy olyan országnak, amelynek van szuverenitása, hadserege, és mi mindenre tudták volna költeni a summát” – tette hozzá.
A volt ukrajnai különmegbízott kifejtette, hogy sajnos az USA-ban az emberek azt gondolják, hogy fölöslegesen elvesztegetett pénz volt, amit eddig Ukrajnának adtak. Ráadásul most – folytatta – Amerikában a figyelem főként a Biden-adminisztráció részéről elsősorban a helyi problémákra, az infrastruktúra fejlesztésére, a gazdaság helyreállítására irányul. Ez az, amire a kormányzat fókuszálni akar, nem pedig a külpolitika – szögezte le Kurt Vollker.
(vb/strana.news)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok nem tervezi az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatás növelését, mert az amerikaiak szerint kidobott pénz volt, amit eddig adtak ennek az országnak – jelentette ki Kurt Volker.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1630533720
[modified] => 1630533223
)
[title] => Ablakon kidobott pénz volt Ukrajna eddigi támogatása, az USA ezért nem fogja növelni azt – Kurt Volker
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=29406&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 29406
[uk] => 29415
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 29409
[image] => Array
(
[id] => 29409
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker.jpg
[original_lng] => 95908
[original_w] => 600
[original_h] => 312
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/kurt-volker.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1630523312:12
[_thumbnail_id] => 29409
[_edit_last] => 12
[views_count] => 8307
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3a1797a4e4411baf9e0a0a644c123d36] =>
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh