Ablakon kidobott pénz volt Ukrajna eddigi támogatása, az USA ezért nem fogja növelni azt – Kurt Volker

Ablakon kidobott pénz volt Ukrajna eddigi támogatása, az USA ezért nem fogja növelni azt – Kurt Volker

22:02 Szeptember 1, 2021

Politika 5864 2 хвилини

Українська

Az Egyesült Államok nem tervezi az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatás növelését, mert az amerikaiak szerint kidobott pénz volt, amit eddig adtak ennek az országnak – jelentette ki Kurt Volker, az USA volt ukrajnai különmegbízottja egy televíziós interjúban, adta hírül szerdán a strana.news hírportál.

A jelentés szerint Volker a Pramij tévécsatornának nyilatkozva elmondta: a Biden-adminisztráció bejelentette, pótlólagosan 60 millió dollárral támogatja Ukrajna biztonságának a megerősítését a már megígért támogatási összegen felül. „Másfelől viszont elképzelem, ahogy Ukrajnában mondogatják, Amerika 3,5 trillió dollárt költött Afganisztánra, és mi lett volna, ha ezt a pénzt nekik adják, egy olyan országnak, amelynek van szuverenitása, hadserege, és mi mindenre tudták volna költeni a summát” – tette hozzá.

A volt ukrajnai különmegbízott kifejtette, hogy sajnos az USA-ban az emberek azt gondolják, hogy fölöslegesen elvesztegetett pénz volt, amit eddig Ukrajnának adtak. Ráadásul most – folytatta – Amerikában a figyelem főként a Biden-adminisztráció részéről elsősorban a helyi problémákra, az infrastruktúra fejlesztésére, a gazdaság helyreállítására irányul. Ez az, amire a kormányzat fókuszálni akar, nem pedig a külpolitika – szögezte le Kurt Vollker.

(vb/strana.news)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei