Miután a Kirill Petkov miniszterelnök által vezetett bolgár kormány megbukott, és a harmadik koalíciós próbálkozás sem járt sikerrel a három legnagyobb parlamenti párt között, ősszel ismét előrehozott választást tartanak Bulgáriában.
Ezzel 2021 áprilisa óta negyedszer járulnak az urnák elé a bolgár szavazók. Petkov Nyugat-barát kormányától egyébként a törvényhozás június 22-én vonta meg a bizalmat, a kormányfő szerint azonban emögött Moszkva hibrid háborús lépései állnak. Rumen Radev államfő tíz napja adott kormányalakítási megbízást a korábbi kabinetben részt vevő szocialistáknak. Az alkotmányos rend szerint az elnöknek most fel kell oszlatnia a törvényhozást, és előrehozott választást kell kitűznie, amely feltehetően októberben lesz.
A választáson azonban könnyen lehet, hogy továbbra sem alakul ki egyértelmű, kormányképes többség, s tovább mélyül a belpolitikai válság. Elemzők szerint a nacionalista és az oroszbarát erők szerepelhetnek jól a voksoláson.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Miután a Kirill Petkov miniszterelnök által vezetett bolgár kormány megbukott, és a harmadik koalíciós próbálkozás sem járt sikerrel a három legnagyobb parlamenti párt között, ősszel ismét előrehozott választást tartanak Bulgáriában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1659014880
[modified] => 1658992090
)
[title] => Előrehozott választás vár Bulgáriára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54418&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54418
[uk] => 54434
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54419
[image] => Array
(
[id] => 54419
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov.jpg
[original_lng] => 120334
[original_w] => 1200
[original_h] => 799
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov.jpg
[width] => 1200
[height] => 799
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov.jpg
[width] => 1200
[height] => 799
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/petkov.jpg
[width] => 1200
[height] => 799
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659009449:3
[_thumbnail_id] => 54419
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2978
[translation_required_done] => 1
[_oembed_357a52d2343f2bd9cc2cc6de3750eb36] =>
Николай Денков: Съставяне на стабилно мнозинство в това Народно събрание не може да се случи.
Вижте как протече срещата пред медии между ПП-ДБ и президента Румен Радев по повод връчването на втори проучвателен мандат за съставяне на правителство: pic.twitter.com/Q9aFPDto6W
— Продължаваме Промяната / We Continue The Change (@promenibg) July 22, 2024
Bulgári mostanáig megtagadta katonai támogatás nyújtását Ukrajnának, a bolgár parlamentben ugyanis nincs egyetértés az ukrajnai fegyverszállítás kérdését illetően – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
Az amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Bulgária, az Európai Unió és a NATO tagja nem siet fegyverek szállításával Ukrajna segítségére. Szófia humanitárius segélyre korlátozta hozzájárulását Ukrajna védelméhez sisakok és golyóálló mellények biztosításával.
Mint a Bloomberg megállapította, a bolgár parlament nem tud megegyezni ebben a fegyverszállítás kérdésben. Az oroszbarát szocialisták ezt ellenezik, és azzal fenyegetnek, hogy kilépnek a koalícióból, ha katonai felszerelést küldenek Ukrajnába. Ugyanakkor a jobbközép Demokrata Bulgária párt is azzal fenyeget, hogy kilép a koalícióból, ha a kormány nem segít Ukrajnának fegyverekkel. Kirill Petkov bolgár miniszterelnök szerint Bulgária „túl közel van a konfliktushoz” ahhoz, hogy fegyvereket küldjön Ukrajnának.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig többször felszólította a bolgár kormányt, hogy álljon „a történelem helyes oldalára”.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt