Rendkívül fontos volt Volodimir Zelenszkij elnök találkozója Olaf Scholz német kancellárral a keleti partnerségi csúcstalálkozón Brüsszelben, ahol a német vezető meglehetősen óvatosan viselkedett, de egyértelmű volt az álláspontja Oroszország eszkalációjával kapcsolatban – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter Facebook-felhasználókkal csetelve a belga fővárosban, adta hírül az unn.com.ua hírportál.
A jelentés szerint, az ukrán diplomácia vezetője azt írta: „természetesen két kulcsfontosságú találkozó volt Brüsszelben, az első – ismerkedés és kapcsolatfelvétel Németország új kancellárjával.” Hozzáfűzte, „elmondhatom, Scholz úr – és ez természetes – eléggé óvatos volt, mivel még tanulmányozza a helyzetet. De egyértelmű volt, hogy Németország Ukrajna oldalán áll ebben a helyzetben, világosan értjük, hogy ki nem felelős az eszkalációért és a minszki folyamat blokkolásáért.”
Kuleba jelezte, hogy szerinte sok munkára lesz szükség Németországgal és új kormányával. „Ebben a kormányban különböző vélemények vannak, de nagyon fontos, hogy az elnök (Zelnszkij) és Scholz kancellár szót váltottak egymással, érezték egymást, és azzal váltak el, hogy továbbgondolják a dolgokat és tovább dolgoznak” – fogalmazott.
A külügyminiszter szerint a második rendkívül fontos találkozó a belga fővárosban Ukrajna, Franciaország és Németország trojka normandiai minicsúcsa volt, ahol egyeztették az álláspontokat arról, hogyan kell tovább együttműködniük Oroszországot tárgyalóasztalhoz ültetése érdekében. „Sajnos Oroszország most csak annyit tesz, hogy elutasítja a diplomáciai elutasít és destruktív katonai-biztonsági pályára összpontosít” – szögezte le Dmitro Kuleba.
(vb/unn.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Rendkívül fontos volt Volodimir Zelenszkij elnök találkozója Olaf Scholz német kancellárral a keleti partnerségi csúcstalálkozón Brüsszelben, ahol a német vezető meglehetősen óvatosan viselkedett, de egyértelmű volt az álláspontja Oroszország eszk...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639692561
[modified] => 1639692564
)
[title] => Kuleba: Scholz óvatos volt Zelenszkijjel, de egyértelmű, Németország Ukrajna oldalán áll
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=35983&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35983
[uk] => 35993
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35984
[image] => Array
(
[id] => 35984
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3.jpg
[original_lng] => 44852
[original_w] => 587
[original_h] => 440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/kuleba-3.jpg
[width] => 587
[height] => 440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1639686452:2
[views_count] => 2707
[_thumbnail_id] => 35984
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_95951f380c29336b45e3d77ede2d7ad1] =>
“President Putin can do what he likes, we will not break.” In this interview with EL PAÍS, Ukraine’s Foreign Minister Dmytro Kuleba talks about the negotiations with the Kremlin and why Ukraine will never give up https://t.co/l5gJXU6SHo
— El País English Edition (@elpaisinenglish) March 25, 2022
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Putin’s and Lavrov’s irresponsible statements on the possible use of nuclear weapons are absolutely unacceptable. Ukraine won’t give in. We call on all nuclear powers to speak out now and make it clear to Russia that such rhetorics put the world at risk and will not be tolerated.
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Közös nyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió és a keleti partnerség országai a szerdai brüsszeli csúcsértekezleten, amelyben az EU vezetői kijelentették, hogy elismerik a Társult Triót (Grúzia, Moldova, Ukrajna) az unióval történő együttműködést tekintve, de a tagság kérdését elhallgatták – közölte az unn.com.ua hírportál a zárónyilatkozatra hivatkozva.
A dokumentum szövege kimondja, hogy az EU elismeri az európai törekvéseket és „a keleti partnerség országai egy részének” európai választását, „elismerve Ukrajna jogát, hogy többre törekedjen”. „Újra megerősítjük minden partner szuverén jogát, hogy megválasszák az ambícióik szintjét és a céljait az EU-val való kapcsolataikban – áll a nyilatkozatban. Ezenkívül tartalmazza a Társult Trió hivatalos elismerését EU-val történő együttműködés bővítése érdekében. „Az EU tudomásul veszi a köztük lévő fokozott koordinációt a keleti partnerségen belüli társulási és szabadkereskedelmi és együttműködési megállapodások végrehajtásával kapcsolatos közös kérdésekben” – olvasható a nyilatkozatban.
A dokumentum szövege röviden megemlíti Oroszország agresszív fellépését Ukrajna határainál, de konkrét kijelentések nincsenek az agresszor országgal kapcsolatban. „Mély aggodalommal tölt el bennünket a keleti partnerség térségének számos részében folytatódó destabilizáció és a nemzetközi jog megsértése, amely veszélyezteti a békét, a biztonságot és a stabilitást” – szögezte le a nyilatkozat. Felszólították a konfliktusban érintett feleket, hogy a nemzetközi jog elvei és normái alapján folytassák erőfeszítéseiket a keleti partnerség térségében a konfliktusok békés rendezésének elősegítésére.
A zárónyilatkozat kimondja, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezett a szuverenitás, függetlenség és területi integritás megőrzése mellett a keleti partnerség valamennyi országának nemzetközileg elismert határain belül. A szövegben szó van demokrácia és a jogállamiság megerősítésére, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmére, mint a keleti partnerségen belüli együttműködés fő céljára irányuló állandó törekvésről is.
Présider l’Europe oui, effacer l’identité française non! Je demande solennellement à Emmanuel Macron de rétablir notre drapeau tricolore à côté de celui de l’Europe sous l’arc de Triomphe. Nous le devons à tous nos combattants qui ont versé leur sang pour lui. pic.twitter.com/4tQAGwZKmg
I am convening a virtual meeting of EU Foreign Ministers tomorrow at 18.00 to adopt further measures in support of #Ukraine, against aggression by #Russia.
I will propose a package of emergency assistance for the Ukrainian armed forces, to support them in their heroic fight.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
December 15-én Brüsszelben az Európai Unió, valamint Ukrajna, Moldova, Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán vezetői részvételével megkezdődött a Keleti Partnerség program hatodik csúcstalálkozója.
Ez a nemzetközi találkozó első alkalommal kerül megrendezésre Fehéroroszország hivatalos képviselői nélkül, amely, mint tudjuk, ez év nyarán felfüggesztette részvételét a programban az ország ellen bevezetett EU-s szankciók miatt. A France-Presse francia hírügynökség szerint Minszket egy „zászló nélküli üres fotel” képviseli ezen az eseményen.
„Az EU vezetői megpróbálják megmenteni a Keleti Partnerség programot Ukrajnával, Grúziával, Moldovával, Örményországgal és Azerbajdzsánnal, az öt, egykoron szocialista köztársasággal, akik szembesültek a Moszkvából szervezett destabilizációs kísérletekkel” – konstatálja a France-Presse.
Amint azt egy magas rangú európai tisztségviselő az ügynökségnek névtelenül elmondta: „A csúcstalálkozó időpontja sikeres választás volt, mert ezek az országok nehéz időszakon mennek keresztül Oroszország nyomása és a belföldi küzdelmei miatt.”
Ez a csúcstalálkozó kétségtelenül a csalódás forrása lesz, mivel az Európai Unió nem tudja kielégíteni Ukrajna, Grúzia és Moldova tagsági igényét. „Nem tehetünk semmit. Egyes tagállamok ragaszkodnak Grúzia és Ukrajna EU-ba való felvételéhez, de mások számára ez lehetetlen” – jelentették ki az európai magas rangú tisztviselők a kulisszák mögött.
A sajtóval való találkozót megelőzően ismertté vált, hogy a csúcstalálkozó napirendjén szerepel többek között a járvány kérdése, a Keleti Partnerség program tagországai reformjai, EU-s programok támogatása. A vezetők ugyanakkor várhatóan megvitatják a térség biztonságával kapcsolatos helyzetet is, különös tekintettel az ukrán határszakaszra, a Fehéroroszországra és a hegyi-karabahi konfliktus szabályozására.
„A csúcstalálkozónak több célja is van, amelyek között van a program iránti elkötelezettségünk és partnereinkkel való szolidaritásunk megerősítése, a reformok előmozdítására való összpontosítás, beleértve az emberi jogok, valamint a demokrácia és a jogállamiság, a béke és a stabilitás elérése érdekében a régióban az erőfeszítések megerősítése” – jegyezték meg a csúcstalálkozó résztvevői.
A hegyi-karabahi konfliktus megvitatása még kedden elkezdődött.
Charles Michel, az Európai Tanács vezetője fogadta Örményország és Azerbajdzsán vezetőit, hogy „levezessék a térségben még mindig fennálló feszültséget”. Charles Michel mindkét országot felszólította, hogy újítsák meg az egymás iránti bizalmat, és az „átfogó béke megállapodásra” törekedjenek.
A „Keleti partnerség” programot 2009-ben hozták létre az EU és hat partner közös uniós kezdeményezéseként: Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova és Ukrajna. 2021 nyarán Ukrajna, Grúzia és Moldova memorandumot írt alá Kijevben egy különleges háromoldalú csoport létrehozásáról három ország külügyminisztériumai közötti együttműködés, koordináció és párbeszéd elérése érdekében, hogy „ily módon fejezze ki elszánt és eltökélt szándékát, hogy az EU tagjává váljon”.
„Ismerjük ezen országok törekvéseit, mi egy társulási megállapodás alapján dolgozunk”, amelyet 2014-ben írtunk alá Kijevvel, Tbiliszivel és Kisinyovval… Mi ezeknek az országoknak egyéni partnerséget ajánlunk. Ez azon alapul, hogy többet adjunk azoknak, akik többet akarnak”, jelentette ki a csúcstalálkozó előtt Peter Stano, Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének sajtótitkára az újságírókkal való találkozón. Egyben emlékeztetett arra, hogy idén júliusban 2,3 milliárd eurós beruházási tervet terveztek, további 17 milliárd euró bevonásával, hogy felújítsák a partnerséget. […] A (a pénzeszközök) elosztása a reformoktól és a benyújtott projektek életképességétől függ” – magyarázta Josep Borrell.
Kétnapos munkalátogatásra utazik Volodimir Zelenszkij elnök szerdán Brüsszelbe, ahol részt vesz a keleti partnerségi csúcsértekezleten, és több kétoldalú találkozót is tart – adta hírül az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatának közlésére hivatkozva.
A közlemény szerint a keleti partnerségi csúcstalálkozón részt vesz Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Unió tagállamainak és a keleti partnerség országainak a vezetői.
Zelenszkij a brüsszeli látogatása során több kétoldalú találkozót is tart az EU-tagországok és a partnerországok vezetőivel, az Európai Unió vezetésével és a NATO-főtitkárral – jelezte az Elnöki Hivatal.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
Tárgytalan lesz az Európai Unió Keleti Partnerségének decemberre tervezett csúcsértekezlete, ha a projekt a nem lesz megtöltve a jövő geopolitikai víziójával –jelentette ki Volodimir Zelenzkij elnök hétfőn Batumiban, adta hírül a strana.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő a grúziai Batumiban tartott 17. Nemzetközi Konferencián felszólalva hangsúlyozta: „decemberben esedékes a Keleti Partnerség soros csúcsértekezlete. Ez nagyon fontos, de a Keleti Partnerség formátum nem teljesen tárgyszerű, sőt félig döglött, ha az Európai Uniónak nincs víziója a célokat illetően.” Kiemelte: „nekünk nincs szükségünk csúcstalálkozóra a csúcstalálkozó kedvéért. Nálunk emberek halnak meg, nálunk háború dúl.”
Zelenszkij rámutatott: nekünk arra van szükségünk, hogy a Keleti Partnerség kezdeményezés meg legyen töltve politikai tartalommal és a jövő geopolitikai víziójával.” Mint rámutatott, „őszintén szólva, teljesen érthetetlen a kezdeményezés célszérűsége.”
Mint hírportálunk beszámolt róla, az elnök ugyanezen a konferencián elmondta, azt akarja, hogy az Európai Unió területe növekedjen, és hogy ebből a választásból adódóan három országnak – Ukrajnának, Moldovának, Grúziának – a területe csökkenjen.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Whatever happens in other countries, whatever political changes or moods, we must have sufficient potential to do our thing, to achieve our goals.
We will be fighting for our influence and for justice for Ukraine, and I am grateful to all the leaders who are assisting us, who… pic.twitter.com/6V2Ln3aX8i
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 30, 2023
Fehéroroszország újabb lépést tett hátrafelé a Keleti Partnerség programjában történő részvételének felfüggesztésével– reagált Charles Michel az Európai Tanács elnöke Twitteren a minszki vezetés hétfői bejelentésére.
Mikroblog-bejegyzésében az elnök hangsúlyozta: ez a döntés tovább fokozza a Fehéroroszország és az Európai Unió közötti feszültséget, és egyértelműen negatív hatással lesz a fehérorosz népre, mivel megfosztja őt az együttműködés nyújtotta lehetőségektől.
„Az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimnek az ország jövőjét kell előtérbe helyeznie” – hangsúlyozta Michel. A politikus azt üzente továbbá, hogy a fehérorosz emberek számíthatnak az EU-ra, amely támogatni fogja őket, és emlékeztetett arra is, hogy (a fehéroroszoknak) jogukban áll új, szabad és tisztességes választásokon megválasztani az elnöküket.
Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője ugyancsak Twitter-üzenetben hangsúlyozta: „a Lukasenka-rezsim azon döntése ellenére, hogy felfüggeszti Fehéroroszország részvételét az EU keleti partnerségi programjában, készek vagyunk továbbra is együttműködni a fehérorosz néppel a kötelékek megerősítése, a regionális együttműködés előmozdítása és a közös kihívások kezelése érdekében”. Az EU kiáll Fehéroroszország népe mellett, amely jobbat érdemel annál, mint amit most elszenved – írta Borrell.
A minszki külügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy Fehéroroszország felfüggesztette részvételét az Európai Unió keleti partnerségi programjában, és megkezdi a menedékkérők visszafogadásáról szóló egyezmény szüneteltetésére vonatkozó eljárást is, válaszlépésként az EU által bevezetett gazdasági és egyéb szankciókra.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Felfüggesztette részvételét Minszk az Európai Unió Keleti Partnerségi programjában, és megkezdi a menedékkérők visszafogadásáról szóló egyezmény szüneteltetésére vonatkozó eljárást is – jelentette be hétfőn a minszki külügyminisztérium sajtószolgálata.
A tárca közölte, hogy a Fehéroroszországgal szemben elfogadott, Minszk szerint példátlan uniós büntetőintézkedések miatt bekérették Dirk Schuebelt, az EU helyi képviseletének vezetőjét.
A minisztérium szerint a diplomatát tájékoztatták „a Fehéroroszország nemzetbiztonságát fenyegető cselekmények” nyomán elfogadott konkrét válaszlépésekről. Schuebellel egyben közölték a minszki vezetés álláspontját, miszerint elfogadhatatlan a szankciók nyomásgyakorló eszközként történő alkalmazása szuverén és független országokkal szemben.
„Nem tudjuk tovább teljesíteni kötelezettségeinket az adott (visszafogadási) egyezmény keretében az Európai Unió büntetőintézkedései és korlátozásai közepette. Mély sajnálattal állapítjuk meg, hogy a megállapodás kényszerű felfüggesztése káros hatással lesz az EU-val folytatott együttműködésre az illegális bevándorlás és a szervezett bűnözés elleni harc terén” – olvasható a tárca állásfoglalásában.
Fehéroroszország hétfőn konzultációra visszahívta az EU-hoz akkreditált nagykövetét, és javasolta Brüsszelnek, hogy hasonlóképpen cselekedjen.
A minszki vezetés emellett beutazási tilalmat rendelt el olyan uniós tisztségviselőkkel szemben, akiknek közük volt a Fehéroroszország elleni szankciók elrendeléséhez. Minszkben egyben további válaszintézkedéseket is bejelentettek a nyugati büntetőintézkedésekre.
A fehérorosz vezetés mindemellett hangsúlyozta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló, egyenrangú párbeszéd és együttműködés iránti javaslata továbbra is érvényben van.
The regime is now trying to put pressure on Krystina Tsimanouskaya by threatening her parents. Tsimanouskaya's grandmother says Lukashenka's siloviki are heading to athlete's parents to her hometown Klimavichy. pic.twitter.com/xD7Hy2YwQ8
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Matt Hancock isn’t a ‘celebrity’, he’s the former health secretary who oversaw the UK having one of the highest death tolls in the world from Covid-19 whilst breaking his own lockdown rules.
1/5
— Covid-19 Bereaved Families for Justice UK (@CovidJusticeUK) November 1, 2022
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Nationalrat liefert Kickl aus Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
Fehéroroszország a szankciók miatt értelmét vesztheti a további részvétel az Európai Unió keleti partnerségi programjában – közölte Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter szerdán a minszki parlamentben.
„A fokozódó szankciós nyomás tükrében értelmét vesztheti országunk további részvétele az Európai Unió keleti partnerségi programjában. Fehéroroszország nélkül ez a kezdeményezés szintén elveszíti minden értelmét” – jelentette ki Makej a parlamentben, ahol Aljakszandr Lukasenka elnök aznap a törvényhozás képviselőivel, az alkotmányügyi bizottság tagjaival és az államigazgatási szervek képviselőivel találkozott.
A fehérorosz külügyminiszter kemény választ helyezett kilátásba a „barátságtalan lépésekre”. Elmondta, hogy fontolgatják az EU-val folytatott együttműködés felfüggesztését a migráció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén, valamint korlátozásokat vezethetnek be a Fehéroroszország területén működő politikai alapítványok, humanitárius programok és civil szervezetek tekintetében. Hangsúlyozta, hogy más válaszlépések is felmerültek, de hozzátette, hogy a helyzet kiéleződése egyik félnek sem válik javára.
„Ha az európai politikusoknak nincs felelősségérzetük saját állampolgáraik sorsa és országuk hosszú távú érdekei iránt, akkor mi a saját népeink érdekeire fogunk támaszkodni, amelyek mindig is békében és nyugalomban szerettek volna élni” – fogalmazott Makej. Felszólította az európai partnereket, hogy hagyjanak fel a Fehéroroszország szuverenitása elleni támadásokkal. „Nemcsak információs, de gazdasági és hibrid hadviselés is folyik Fehéroroszország ellen” – vélekedett a miniszter.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Dmitro Kuleba külügyminiszter részt vett Várhelyi Olivér, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztossal és az EU keleti partnereinek hat külügyminiszterével megtartott videokonferencián. A konferencia során megvitatták az Ukrajna és az EU közötti közös légiközlekedési térségről szóló megállapodás kérdését, számolt be a Külügyminisztérium sajtószolgálata.
„Tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság a Keleti Partnerség jövőbeli fejlődésének egyik prioritásaként a csatlakoztathatóságot határozta meg, a miniszter megjegyezte, hogy az ezen a területen folytatott együttműködés valódi példája az Ukrajna és az EU közös légiközlekedési térségéről szóló megállapodás megkötése lehet” – közölte a Külügyminisztérium. Ukrajna azt is javasolta, hogy a Keleti Partnerség program keretében prioritásként kezeljék a vállalkozói szellemet és az üzleti kapcsolatok előmozdítását. Ezenkívül a konferencia résztvevői megvitatták a 2021 márciusában megrendezésre kerülő Keleti Partnerség csúcstalálkozó előkészületeit.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Európai Parlament pénteki plenáris ülésén szavazott a Keleti Partnerség jelentésről, mely az Európai Unió és a Keleti Partnerség országainak találkozóját készíti elő. A jelentés az Európai Unió és a Keleti Partnerség hat országának (Azerbajdzsán, Ukrajna, Georgia, Fehéroroszország, Moldova és Örményország) közös jövőképét, célkitűzéseit, prioritásait határozza meg – adta hírül Bocskor Andrea EP-képviselő hivatalos oldalán.
A keleti partnerség nagyon fontos az EU szempontjából, ezért az Uniónak érdemi lépéseket kell tennie a keleti partnerek támogatására. Olyan ambiciózus üzeneteket kell közvetíteni a keleti partnereink felé, amelyek reális európai perspektívát jelentenek, és kölcsönös kötelezettségekkel járnak. Az EU-nak támogatni és ösztönözni kell az európai integráció szempontjából szükséges reformok végrehajtását, a demokrácia erősítését, a jogállamiság, az alapvető emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartását, a nemzetközi normákkal és joganyaggal összhangban.
„A keleti partnerországok reformfolyamatait illetően fontos az ösztönzés fenntartása a „többet többért” elvvel összhangban, hogy minden ország a maga ambíciója alapján fűzhesse szorosra az Európai Unióval való kapcsolatát. Fontos a társult tagok törekvéseinek elismerése, ugyanakkor a Keleti Partnerség egységére kell törekedni, és arra, hogy a társulási megállapodás és a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodásból (DCFTA) fakadó lehetőségeket teljeskörűen kiaknázzák. A pénzügyi támogatások legyenek kondicionáltak, és ellenőrizhető feltételekhez kötöttek. El kell mélyíteni a keleti partnereinkkel a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatokat, szem előtt tartva, hogy az EU energiabiztonsága szempontjából is fontos szerepet tölt be a régió. Fontosnak tartom, hogy az EU és a keleti partnerség országai között létrejövő infrastruktúra-kiépítési terv részét képezze a határátkelők bővítése, hogy több új és korszerű határátkelő nyíljon az EU és szomszédai között. Kiemelten kell kezelni az emberek közötti kapcsolatokat, a régióközi és határokon átnyúló kezdeményezéseket. Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a fiatalokra, az egyes EU-s programokat még inkább ki kell terjeszteni a keleti partnerországokra, mint a már megvalósult Erasmus+ és a Kreatív Európa programokat, továbbá ösztönözni kell az Horizont Európa programban való részvételt is” − emelte ki Bocskor Andrea.
„Sikerként könyvelhető el, hogy a szövegbe bekerültek a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó javaslataink is. Ezek kitérnek arra, hogy a keleti partnerországok a választási jogszabályaik módosítása során teremtsenek egyenlő lehetőségeket valamennyi etnikai és nemzeti kisebbség képviseletére, továbbá biztosítsák az anyanyelven való tájékoztatáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogokat, lépjenek fel az etnikai és nyelvi alapú gyűlöletbeszéd és megkülönböztetés minden formája ellen, és az etnikai és nemzeti kisebbségeket célzó álhírek és félretájékoztatás ellen. Kiemelten fontos a kárpátaljai magyarok szempontjából, hogy Ukrajna a reformfolyamatok során ne szűkítse a nemzeti kisebbségek, így a magyar közösség megszerzett jogait, egyenlő lehetőségeket biztosítson számukra a nyelvhasználat, érdekképviselet terén. Ezt Ukrajna nem igazán igyekszik teljesíteni, ezért minden eszközzel fel kell hívni erre a figyelmet” – tette hozzá Bocskor Andrea néppárti politikus.
„Prioritás számunkra a keleti partnerségi politika lendületben tartása, hogy a szavakon túl, érdemi lépések történjenek. Támogatjuk a partnerországok EU irányába tett lépéseit, és elő kell segítenünk a régió gazdasági fellendülését megőrizve a partnerség inkluzív jellegét. Ugyanakkor, számunkra mindig fontos szempont marad a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása. Sajnálatos, hogy Ukrajna a magyar kisebbségek védelme tekintetében, szembe menve nemzetközi kötelezettségeivel, egyre negatívabb tendenciát mutat” – hangsúlyozta Gál Kinga fideszes EP-képviselő a szavazást követően.
Україна – це Європа. І ми – європейці. Ми – центр і серце Європи. За географією, духом, цінностями й прагненнями. Ми довели це на Майдані й доводимо щодня, змінюючи нашу державу, будуючи незалежність і наше майбутнє, захищаючи східний кордон Європи. ?? обов’язково буде в #EU ?? pic.twitter.com/U2xxWKj9bx
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 15, 2021