Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NDA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyNjY7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 64151
[content] =>
November 29-én az ungvári várban sajtókonferenciát tartott Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és helyettesei, Andrij Seketa, Vaszil Demjancsuk, valamint Adriana Szusko.

Az elmúlt év novemberében a megyei tanács új vezetőséget választott, így egy éve már, hogy hivatalban vannak. Ennek alkalmából szerveztek sajtótájékoztatót, melyen informálták a jelenlévőket tevékenységükről, nemzetközi kapcsolataikról, a hadseregnek, a belső menekülteknek nyújtott segítségről és válaszoltak az újságírók kérdéseire.
Az esemény kezdetén egy prezentáción bemutatták a megyei tanács éves munkáját: 262 rendeletet fogadtak el, 8 ülést tartottak, melyek közül három soron kívüli volt. Öt ülést tartott továbbá a megyei tanács elnöksége és 74 szakbizottsági ülésre került sor.
„A fő feladatom az volt, hogy összefogás legyen a megyei tanácsban, s az, hogy azok a képviselők, akik támogattak, valamint azok, akik nem támogattak, egy csapatként dolgozzanak. Ez volt a legnehezebb dolog, azonban az üléseken hozott döntések alapján láthatjuk, hogy sikerült. És dolgozom tovább” – közölte Volodimir Csubirko.
Köszönetet mondott képviselőtársainak a konszolidációért, hogy támogatták a háború első napjaiban, elfeledve politikai ambícióikat, koncentrálva a győzelemre.
„Az év fő kihívása a háború. Minden erőfeszítés a front támogatására, a belső menekültek fogadására, a nemzetközi kapcsolatokra és a humanitárius missziókra összpontosul. Köszönöm kollégáimnak, hogy támogatták felhívásomat: amíg tart a háború, a megyei tanácsban egy politikai párt van – Ukrajna, és egy vezető az országban – az elnök” – jelentette ki.
Elmondta továbbá, hogy a menekültek ellátásában rengeteg segítséget nyújtottak a külföldi partnerek. Hozzájárultak hét épület felújításához is, melyek rendkívül lelakott állapotban voltak. Szoros együttműködést folytattak továbbá a megyei katonai adminisztrációval, melynek köszönhetően szép eredményeket értek el. „Mindezek ellenére mindig vannak új kihívások… Például a nemzeti kisebbségeket illetően, akik megyénk területén élnek. Valaki mindig szeretné megtörni régiónkban a stabilitást. Mi pedig azt szeretnénk, hogy megyénk nyugodt hátországa legyen állampolgáraink számára” – szögezte le.
Vaszil Demjancsuk elmondta, hogy 33 mobilházat alakítanak ki Kárpátalján a belső menekültek számára. Ezek építése a Csehországi Karitász jótékonysági szervezettel való együttműködés eredménye, amely ezt és más hasonló projekteket finanszíroz a régióban.
10 mobilházat Szolyván, 11-et Munkácson, 12-t pedig a Szerednyei kistérség területén helyeznek el. A lakhelyeket a téli időszaknak megfelelően alakítják ki, fűtéssel, energiatakarékos felszerelésekkel.
Ami az áramellátási kérdéseket illeti, Andrij Seketa megjegyezte, hogy Ukrajnában rendkívül rossz az energetikai helyzet. A szelektív lekapcsolásokat illető megnyilvánulásokra reagálva Seketa elmondta, hogy a megyei tanács nem szabályozza a leállási ütemterveket, és nem tudja megmondani, hogy a megyei áramszolgáltató hol korlátozza az áramszolgáltatást. „Senkinek nem érdeke az, hogy szándékosan fosszon meg valakit az áramtól. És fordítva. De áramkimaradásokra szükség van az energiarendszer kiegyensúlyozásához, hogy ne következzen be a teljes összeomlás. Egyéves gyerekem van és én is néha fél napig ülök áram nélkül. Ez mégsem a legszörnyűbb, mert mindannyiunknak van háza, lakása, tető a fejünk felett és egy éjszakai szállás, ellentétben sok ukrán állampolgárral. Azt tanácsolom, hogy használják a Legyőzhetetlenségi pontokat, amik a régió szinte minden falujában megtalálhatóak” – mondta el.
VV/Ruszlan Fatula, Karpatszkij objektív
[type] => post
[excerpt] => November 29-én az ungvári várban sajtókonferenciát tartott Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és helyettesei, Andrij Seketa, Vaszil Demjancsuk, valamint Adriana Szusko.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1669820760
[modified] => 1669818233
)
[title] => Éves beszámolót tartott a Kárpátaljai Megyei Tanács
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=64151&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64151
[uk] => 64128
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 64127
[image] => Array
(
[id] => 64127
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308.jpeg
[original_lng] => 60482
[original_w] => 1050
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308.jpeg
[width] => 1050
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308.jpeg
[width] => 1050
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/301120221669799308.jpeg
[width] => 1050
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669811034:5
[_thumbnail_id] => 64127
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5265
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1669810964
[_oembed_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] =>
[_oembed_time_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] => 1669810965
[_oembed_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] =>
[_oembed_time_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] => 1669810965
[_oembed_f870de03803542c8f0d6130216814e03] =>
[_oembed_time_f870de03803542c8f0d6130216814e03] => 1669811033
[_oembed_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] =>
[_oembed_time_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] => 1671376905
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1672235255
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1680764160
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1684686164
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1684686164
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1687353844
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1691157289
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1698408295
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1698408296
[_oembed_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] =>
[_oembed_time_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] => 1702402818
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1705652134
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1712248682
[_oembed_90fb1382720bfa20f6d44be732962ba3] =>
[_oembed_time_90fb1382720bfa20f6d44be732962ba3] => 1719508921
[_oembed_f19b101eb645583fdfabbfb1edd5163e] => {{unknown}}
[_oembed_5df68542a63668b74c27c814f8c9624d] => {{unknown}}
[_oembed_7c3d94068e1c4fc716a50d505055c535] => {{unknown}}
[_oembed_1a50809fd600eb0a3bb99ca6df11bbe3] => {{unknown}}
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] =>
[_oembed_time_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] => 1722753607
[_oembed_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] =>
[_oembed_time_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] => 1722753607
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732260338
[_oembed_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] =>
[_oembed_time_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] => 1732260338
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1737363541
[_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] =>
[_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1743103320
[_algolia_sync] => 1202753811001
[_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] =>
[_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1745769156
[_oembed_611fd578cef291e4f3a4b7cde98642b8] =>
[_oembed_time_611fd578cef291e4f3a4b7cde98642b8] => 1747601570
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1752913662
[_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>
[_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1767536088
[_oembed_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] =>
[_oembed_time_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] => 1770792633
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1777814822
[_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] =>
[_oembed_time_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => 1784388015
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 18162
[1] => 266
)
[tags_name] => Array
(
[0] => beszámoló
[1] => Kárpátaljai Megyei Tanács
)
)
[1] => Array
(
[id] => 61815
[content] =>
Megtartotta a Kárpátaljai Megyei Tanács soron következő plenáris ülését, ahol többek között a megyei költségvetésről és a katonai alakulatok anyagi támogatásáról tárgyaltak. A megbeszélés ünnepélyes keretek között kezdődött. A honatyák harminc napirendi pontot vitattak meg. Ezek egy részét, mint például az ingatlan projekteket, további kidolgozás céljából visszaküldték az illetékes bizottságoknak. Viszont megtárgyalták az erdő védelmének és a képviselők által benyújtott indítványok megfelelő támogatásának kérdését. A tanácsülésen részt vett az észt parlament alelnöke is, aki Ukrajna további támogatásáról biztosította a jelenlévőket. A határokon tapasztalt sorok ügye mielőbbi megoldásra vár. A megyei vezetőség állítása szerint az elektronikus sor foglalásirendszer már jövőre üzembe lesz helyezve. A projekt finanszírozását Észtország vállalta magára. A háború kezdetétől a megyei képviselők gyakorlatilag elvesztették a joghatóságukat, ezért többek között a megyei költségvetésről sem dönthettek. Mostantól viszont visszatértek a megszokott munkához. A kormányzó szerint ez helyes lépés volt, ugyanis a képviselői testület eredményes és összehangolt munkát végez és ez a megyei közigazgatási hivatal egészére is érvényes. A megye területvédelmi és egyéb katonai egységeinek támogatására több mint 100 millió hrivnyát utaltak ki a honatyák. A belföldi áttelepültek étkeztetésének és egyéb szükségleteinek kielégítésére a „Gondoskodás” program keretében 20 millió hrivnyát különítettek el. További 40 milliót pedig az áttelepültek lakhatási kérdésének megoldására, épületek felújítására csoportosítottak át a honatyák. Kárpátalja területének több mint a felét erdő borítja. Ezeknek továbbra is a regionális szakértők felügyelete alatt kell maradnia – fogalmazott a kormányzó. A kormány döntése értelmében, amellyel létrehozták az „Ukrajna Erdei” nevű Állami Speciális Gazdálkodási Vállalatot, 12 kárpátaljai erdészetnek mostantól ehhez az állami vállalathoz kell tartoznia. A napirendi pontok között szerepelt továbbá egy indítvány, amelyben a Kárpátaljai Népi Kórus Nemzeti Kórussá nyilvánítását kezdeményezik. Valamint egy másik indítványban pedig az Ukrán Fegyveres Erők 93-as műszaki csoportjába tartozó Oleg Kucin számára kérik az Ukrajna Hőse elismerés posztumusz odaítélését. Az „Andrij Baloha Csapata” párt képviselője, Jevhen Mesko által benyújtott javaslatot, mely szerint fel kell függeszteni egyes képviselők mandátumát a hadi állapot idejére, a képviselői testület 43 szavazattal elutasította. A megyei tanács elnöke kiemelte, hogy az ilyen, a helyzet destabilizációjára irányuló próbálkozásoknak most nincs itt az ideje. A fontosabb kérdések még csak ezután következnek majd, ezért is lesz szükség a konszolidált megközelítésre. Az elkövetkező hónapban a képviselők a jövő évi megyei költségvetés kidolgozásán fognak dolgozni. Ahhoz, hogy konstruktív költségvetés szülessen, mindenkinek félre kell tennie politikai ambícióit a felelősségteljes munka érdekében.
[type] => post
[excerpt] => Megtartotta a Kárpátaljai Megyei Tanács soron következő plenáris ülését, ahol többek között a megyei költségvetésről és a katonai alakulatok anyagi támogatásáról tárgyaltak
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1667584800
[modified] => 1667583164
)
[title] => Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=61815&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 61815
[uk] => 61751
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 61817
[image] => Array
(
[id] => 61817
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n.jpg
[original_lng] => 238085
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314391241-640094234269772-1280587138468703299-n.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1667575965:14
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1667575797
[_thumbnail_id] => 61817
[_edit_last] => 14
[views_count] => 5943
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] =>
[_oembed_time_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] => 1667577603
[_oembed_7a1e457d002b0eaf0d15c66050639ff8] =>
[_oembed_time_7a1e457d002b0eaf0d15c66050639ff8] => 1667577604
[_oembed_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] =>
[_oembed_time_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] => 1667577604
[_oembed_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] =>
[_oembed_time_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] => 1670099957
[_oembed_f870de03803542c8f0d6130216814e03] =>
[_oembed_time_f870de03803542c8f0d6130216814e03] => 1670099957
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1673353064
[_oembed_af3951ecd791f0b8b085fa1a4206357f] =>
[_oembed_time_af3951ecd791f0b8b085fa1a4206357f] => 1674245084
[_oembed_fa92748e9d56f05f28c26fe82f6a480a] =>
[_oembed_time_fa92748e9d56f05f28c26fe82f6a480a] => 1679745464
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1680615619
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1683974891
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1685119360
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1687696691
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1692018764
[_oembed_2b6dd6422aa24038f8ad9f15841e7068] =>
[_oembed_time_2b6dd6422aa24038f8ad9f15841e7068] => 1695708691
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1699710018
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1699710018
[_oembed_e5888683d48d315f195b573bdcd8d39f] =>
[_oembed_time_e5888683d48d315f195b573bdcd8d39f] => 1700727884
[_oembed_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] =>
[_oembed_time_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] => 1701460034
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1706000928
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1712086681
[_oembed_8a41357190444f4a9b203da3016e0ab7] => {{unknown}}
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_f9c533faa94e453d812f950f0faed2d0] =>
[_oembed_time_f9c533faa94e453d812f950f0faed2d0] => 1722013131
[_oembed_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] =>
[_oembed_time_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] => 1723533556
[_oembed_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] =>
[_oembed_time_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] => 1724500495
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1730016633
[_oembed_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] =>
[_oembed_time_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] => 1730016633
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732612995
[_oembed_17a77555309431b72e2d5c6f50b5e25f] =>
[_oembed_time_17a77555309431b72e2d5c6f50b5e25f] => 1732612995
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1735891903
[_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] =>
[_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1743738319
[_algolia_sync] => 831558269002
[_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] =>
[_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1744561423
[_oembed_65f4255d28c386bb90424139b831e120] =>
[_oembed_time_65f4255d28c386bb90424139b831e120] => 1747873543
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1750741945
[_oembed_5ff7b3355ea4c7d98df01edd55f7499d] =>
[_oembed_time_5ff7b3355ea4c7d98df01edd55f7499d] => 1757869849
[_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] =>
[_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1758463093
[_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>
[_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1765468835
[_oembed_2de6c8acc9b4bd664651d93ef36bb9bb] =>
[_oembed_time_2de6c8acc9b4bd664651d93ef36bb9bb] => 1765674763
[_oembed_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] =>
[_oembed_time_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] => 1771056398
[_oembed_1a0f11d547845a19fa61b7f608015a1c] =>
[_oembed_time_1a0f11d547845a19fa61b7f608015a1c] => 1773842065
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1776447577
[_oembed_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => Rusi dnes útočia na Užhorod. Sú na našich hraniciach. Toto je výsledok Ficovej „mierovej politiky“ u Putina.
— Ivan Korcok (@IvanKorcok) May 13, 2026
[_oembed_time_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => 1779294683
[_oembed_917c686c31d54b0cc7c76bed1e9d098f] =>
[_oembed_time_917c686c31d54b0cc7c76bed1e9d098f] => 1783162759
[_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] =>
[_oembed_time_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => 1783446672
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 266
[1] => 48521
[2] => 597
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Megyei Tanács
[1] => plenáris ülés
[2] => Ungvár
)
)
[2] => Array
(
[id] => 59339
[content] =>
Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke gratulált Alehandr-Victor Mikula úrnak a közelmúltbeli magas és felelősségteljes pozícióba való kinevezéséhez. Ezt követően beszámolt az ukrajnai és a kárpátaljai helyzetről. A megyei tanács elnöke kiemelte az Ukrajna és Románia közötti logisztika kérdését.
A háború és a tengeri útvonalak blokkolása miatt Ukrajna számára különösen fontossá vált az Európai Unióba irányuló termékek tranzitjának kérdése. Emiatt hatalmas, 5-20 kilométeresek kamionsorok alakultak ki a kárpátaljai ellenőrző pontokon. A jelenlegi helyzetben a logisztikai folyosó bővítése pozitív változásokat hozhat. Többek között az ukrajnai Bila Cerkva és a romániai máramarosszigeti ellenőrző pontokat összekötő híd felépítése, valamint a Khizha-Tarna Mare ellenőrzőpont felújítása van napirenden.

A megyei tanács elnökének véleménye szerint a növekvő tranzitforgalom körülményei között érdemes hangsúlyt fektetni Ukrajna vasúthálózatának fejlesztésére az EU-val, ezen belül pedig a Románián keresztül vezető útvonalra. Kárpátalja EU-s vágányhálózattal és vasúti csomópontokkal rendelkezik, amelyek összeköthetik a romániai Halmit Magyarországgal, Szlovákiával és Ukrajna többi részével. Egy ilyen fejlesztés teljes logisztikai klaszterek szervezését tenné lehetővé a határ mindkét oldalán, és több ezer munkahelyet teremtene. Ezenkívül egyes tartályokban, tisztítás után, takarékossági okokból, a visszaúton is lehetne különféle árukat szállítani.
A rendkívüli és meghatalmazott nagykövet megjegyezte, hirtelen nőtt a Románián áthaladó áruforgalom. Elmondása szerint tavaly több mint 20 000 kamion érkezett Romániába Ukrajnából, 2022-ben pedig, az októberi adatok szerint, már körülbelül 77 000!
Először használtak folyami útvonalakat az áruk Ukrajnából való exportálására. Több millió tonna rakományt szállítanak Galati és Constanta kikötőjébe. Mikula úr számításai szerint azonban egy átlagos gabonát szállító szerelvényben körülbelül 700 teherautó fér el. Ezért a vasúti szállítás, a tengeri nehézségei miatt, valóban indokolt és környezetbarátabb.
A megyei tanács elnöke egyúttal köszönetet mondott Gratian-FlorinPirvunak, Románia aknaszlatinai konzuljának, aki a háború kezdete óta nyújt humanitárius támogatást az ukránoknak. Volt olyan eset, hogy Pirvu úr a határátkelőn töltötte az éjszakát, hogy biztosítsa a háború elől menekülők kiutazását. Ezt Jurij Berinde, a Técsői Járási Tanács elnöke is megerősítette.
Volodimir Csubirko a beszélgetés során arra kérte a jelenlévőket, hogy továbbra is segítsék a valóban támogatásra szoruló ukránoknak Romániában, miután ellenőrizték, hogy az illető személy valóban a háborús övezetből érkezett-e, vagy csak hétköznapi turista.
Emellett a beszélgetés során a megyei tanács elnöke a nagykövet úr segítségét kérte az ukrán katonák rehabilitációjában. Beleértve az ezen igények kielégítésére szolgáló berendezések biztosítását is. Volodimir Csubirko arra is felhívta a diplomata figyelmét, hogy fontolja meg az ukrán hadsereg katonáinak gyermekei számára a kikapcsolódás lehetőségét. Eddig a kárpátaljai gyerekek számára ilyen kirándulásokat szerveztek megyénk litván, magyar, cseh és lengyel partnerei.
Alehandr-Victor Mikula érdeklődött Kárpátalja tapasztalatai iránt az európai integrációs folyamatokban, és hangot adott annak a lehetőségnek, hogy ezen a területen tapasztalatot cseréljenek a román szakemberekkel is. Volodimir Csubirko elmondta, hogy személyesen járult hozzá több mint 120 megállapodás megkötéséhez Kárpátalja és az EU városai és régiói között, és külföldi partnereivel létrehozta a territoriális együttműködés egyedülálló európai szövetségét (TISZA ETT). Ez utóbbi jelenleg a REVITAL projekt megvalósításán dolgozik, melynek célja a román határ közelében lévő Aknaszlatinai sóbánya beszakadt részének helyreállítása.
A találkozó végén a nagykövet megköszönte a szívélyes fogadtatást, és felkérte a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökét, hogy az elhangzott és további javaslatokat juttassa el hozzá feldolgozásra.
Román részről Alehandr-Victor Mikula és Grazian-FlorinPirvu mellett Románia ukrajnai diplomáciai képviseletének helyettes vezetője, Malea George Marian is részt vett a találkozón. A megyei tanács elnökén kívül a találkozón részt vett Vaszil Demjancsuk, a tanács elnökhelyettese, Miroszlava Livcs, a tanács ügyeiért felelős vezető, Jurij Berinde, a Técsői Járási Tanács elnöke, Jurij Pokorba, a megyei tanács képviselője, aki a román nemzeti kisebbséget képviseli, Ivan Lukacsuk az ukrán külügyminisztérium kárpátaljai képviseletének vezetője, valamint Uljana Gurcsumélia, a Megyei Tanács Nemzetközi és Regionális Kapcsolatokért felelős Osztályának helyettes vezetője – számolt be a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálata.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke gratulált Alehandr-Victor Mikula úrnak a közelmúltbeli magas és felelősségteljes pozícióba való kinevezéséhez.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1665046500
[modified] => 1665018494
)
[title] => A Kárpátaljai Megyei Tanács vezetése megbeszélést folytatott Románia ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=59339&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59339
[uk] => 59218
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 59216
[image] => Array
(
[id] => 59216
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835.jpeg
[original_lng] => 56409
[original_w] => 960
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835.jpeg
[width] => 960
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835.jpeg
[width] => 960
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835.jpeg
[width] => 960
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/041020221664895835.jpeg
[width] => 960
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1665007695:12
[_thumbnail_id] => 59216
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3901
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_792b8cf531c82a394e0777fd19e7b9a8] =>
[_oembed_time_792b8cf531c82a394e0777fd19e7b9a8] => 1665035704
[_oembed_307eaa409794847f9e67a6dfb708ca8a] =>
[_oembed_time_307eaa409794847f9e67a6dfb708ca8a] => 1665035704
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1668624294
[_oembed_e399bbcbb7bd62df10b4fe013b43e057] =>
[_oembed_time_e399bbcbb7bd62df10b4fe013b43e057] => 1669823779
[_oembed_4a49494a839b129c32be00ea23b2c5c4] => #Putin and #Lukashenko met in the #Russian museum in #SaintPetersburg. pic.twitter.com/yJVkA848eN
— NEXTA (@nexta_tv) December 27, 2022
[_oembed_time_4a49494a839b129c32be00ea23b2c5c4] => 1673093172
[_oembed_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] =>
[_oembed_time_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] => 1673093172
[_oembed_f870de03803542c8f0d6130216814e03] =>
[_oembed_time_f870de03803542c8f0d6130216814e03] => 1673093172
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1673551665
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1681655904
[_oembed_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 10, 2023
[_oembed_time_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => 1682594672
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1686031916
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1686031917
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1687330170
[_oembed_575ca3f6c5fd37f1d640cefb23424b8d] => ?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
Let's stand together on this chilling milestone and demand Evan's immediate release.#IStandWithEvan #FreeThePress pic.twitter.com/Lv9fqKtdUP
— Committee to Protect Journalists (@pressfreedom) July 3, 2023
[_oembed_time_575ca3f6c5fd37f1d640cefb23424b8d] => 1689576198
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1691821762
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1697805688
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1697805688
[_oembed_874554cb8f7aa2f404d2c732a0cda058] => I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
[_oembed_time_874554cb8f7aa2f404d2c732a0cda058] => 1702542011
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1706603229
[_oembed_0321479ad27278f9c03dee157b160685] => My 8th visit to Kyiv comes as the
heating season starts soon, and Russia keeps targeting energy infrastructure.
We will help Ukraine in its brave efforts.
I come here to discuss Europe’s support.
From winter preparedness to defence, to accession and progress on the G7 loans. pic.twitter.com/kxxWFA7eA0
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 20, 2024
[_oembed_time_0321479ad27278f9c03dee157b160685] => 1727094344
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732289159
[_oembed_bcbd96c2af502d80a102bf09d96e146d] => Here's my conversation with Volodymyr Zelenskyy (@ZelenskyyUa).
It was an intense and heartfelt conversation, my goal for which was to do my small part in pushing for peace.
We spoke in a mix of 3 languages: English, Ukrainian, and Russian. It's fully dubbed in each of those 3… pic.twitter.com/2zoxM0FG89
— Lex Fridman (@lexfridman) January 5, 2025
[_oembed_time_bcbd96c2af502d80a102bf09d96e146d] => 1737229909
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1737229909
[_oembed_bbde5b6ef3107288c2165da7a7c6dcab] => Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
[_oembed_time_bbde5b6ef3107288c2165da7a7c6dcab] => 1739644045
[_algolia_sync] => 1202739436001
[_oembed_4489dde31f794fbc37d78cc6747f3a0b] => {{unknown}}
[_oembed_abfbd12049cfc694f9757856f8274218] =>
[_oembed_time_abfbd12049cfc694f9757856f8274218] => 1747560689
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1776521752
[_oembed_7277e509e95869ba54ea5cc48e489c7e] => I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
[_oembed_time_7277e509e95869ba54ea5cc48e489c7e] => 1779385898
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 31
[2] => 17
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kárpátalja
[2] => Sürgős
)
[tags] => Array
(
[0] => 266
[1] => 2916
[2] => 1070
[3] => 46564
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Megyei Tanács
[1] => román nagykövet
[2] => tárgyalás
[3] => Volodimir Csubirko
)
)
[3] => Array
(
[id] => 54952
[content] =>
Augusztus 2-án a Kárpátaljai Megyei Tanács küldöttsége Miskolcra látogatott. A vizit célja: Kárpátalja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye közötti Együttműködési program aláírása volt.

A kárpátaljai képviselők Bánné Dr. Gál Boglárkával, a BAZ megyei Közgyűlésének elnökével való találkozóján Barta József, a KMKSZ frakcióvezetője arról beszélt, hogy milyen hatással van az orosz katonai agresszió a kárpátaljai magyarok migrációs folyamataira.
„A KMKSZ célja, hogy minél többen maradjanak szülőföldjükön, Kárpátalján. De ezt a folyamatot katonai veszély fenyegeti. Sok kárpátaljai magyar hadköteles, sokan önkéntesen jelentkeztek és mentek a frontra Ukrajnáért harcolni. Sajnos már halottak is vannak. Másrészt a migrációt a nehéz gazdasági helyzet és az infláció is fokozza. Ezért a lakosság – a túlélés érdekében – Magyarországra távozik” – jegyezte meg Barta József.
Az egyik érv, amely meggyőzné a kárpátaljai magyarokat arról, hogy ne hagyják el a régiót, a jelenléti oktatási folyamathoz való visszatérés. A világjárvány, majd a háború miatt az elmúlt 2,5 évben az iskolások távoktatatásra kényszerültek. „Az ilyen oktatás minőségéről ne is beszéljünk. Ezért azok a szülők, akiknek lehetőségük van külföldre, állandó lakóhelyre költözni, készen állnak arra, hogy magyarországi iskolákba íratják be gyermekeiket” – mondta.

Ennek kapcsán az ukrán delegáció Bánné Dr. Gál Boglárkához, a BAZ megyei Közgyűlésének elnökéhez fordult azzal a kéréssel, hogy segítsenek egyes kárpátaljai iskolákban az Oktatási Minisztérium követelményeinek megfelelő óvóhelyek kialakításában. Ez lehetővé teszi a jelenléti oktatás elindítását szeptember 1-jén, és ezzel csökken a kivándorlók áramlása a megyéből.
„A Kárpátaljai Megyei Tanácsban a KMKSZ-frakciónak 8 képviselője van. Ez a képviselők összlétszámának 12%-a. Kárpátalja lakossága, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 1 millió 250 ezer. A magyar nemzetiségűek száma 150 000. Ez a megye lakosságának 12%-a. A szám szimbolikus. Ezért képviseljük a magyarokat a megyei tanácsban. Konstruktív együttműködést alakítottunk ki a megye vezetésével, más frakciók tisztelettel és figyelemmel vannak irántunk” – magyarázta Barta József.
„Ez a megye stabilitásának egyik garanciája. Nagyon kegyetlen és véres háború folyik az országban. Kárpátalja Ukrajna megbízható békés hátországa az Oroszországgal vívott háborúban. Azt akarjuk, hogy ez így is maradjon” – tette hozzá.

A képviselő megjegyezte, hogy a magyar közösség a Kárpátalján élő ukránokkal és más etnikai csoportokkal együtt hatékonyan dolgozik a gazdaság fejlesztésén, gondoskodik a lakhelyüket elhagyni kényszerült, a háború elől menekülő személyekről. Barta József köszönetet mondott Magyarország kormányának, a vallási szervezeteknek, önkormányzati szerveknek és Magyarország lakosságának a lakhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek nyújtott humanitárius támogatásért, valamint a külföldre kiutazóknak nyújtott menedékért.
„A nemzetközi folyamatok hátterében fontos az objektív tájékoztatás mindarról, ami Kárpátalján történik. Fontos számunkra a regionális együttműködés, ezért köszönjük a régióink közötti együttműködésről szóló megállapodást, és érdekeltek vagyunk annak folytatásában” – jegyezte meg Barta József,
A hírt a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálata közölte.
[type] => post
[excerpt] => Augusztus 2-án a Kárpátaljai Megyei Tanács küldöttsége Miskolcra látogatott. A vizit célja: Kárpátalja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye közötti Együttműködési program aláírása volt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1659636000
[modified] => 1659633707
)
[title] => Barta József: Kárpátalja megbízható, békés hátország az Oroszország elleni háborúban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54952&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54952
[uk] => 54922
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 54919
[image] => Array
(
[id] => 54919
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479.jpeg
[original_lng] => 47016
[original_w] => 923
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479-300x228.jpeg
[width] => 300
[height] => 228
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479-768x582.jpeg
[width] => 768
[height] => 582
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479.jpeg
[width] => 923
[height] => 700
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479.jpeg
[width] => 923
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479.jpeg
[width] => 923
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/040820221659598479.jpeg
[width] => 923
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659622908:5
[_thumbnail_id] => 54919
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6071
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] =>
[_oembed_time_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] => 1659622909
[_oembed_3297912d81d9c19c318ab1bc2c9c65bb] =>
[_oembed_time_3297912d81d9c19c318ab1bc2c9c65bb] => 1659622909
[_oembed_0f6ab0fcf119b2f47246e866ca2f914e] =>
[_oembed_time_0f6ab0fcf119b2f47246e866ca2f914e] => 1659622909
[_oembed_ac353ed185e451112af47a32e014e22b] =>
[_oembed_time_ac353ed185e451112af47a32e014e22b] => 1659622910
[_oembed_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] =>
[_oembed_time_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] => 1659625204
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1669539766
[_oembed_f870de03803542c8f0d6130216814e03] =>
[_oembed_time_f870de03803542c8f0d6130216814e03] => 1670072772
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1673852230
[_oembed_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] =>
[_oembed_time_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] => 1673852230
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1680948642
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1685714270
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1685714270
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1687610272
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1691257559
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1699004194
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1699034013
[_oembed_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] =>
[_oembed_time_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] => 1703162083
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1706696285
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1712237170
[_oembed_f19b101eb645583fdfabbfb1edd5163e] => {{unknown}}
[_oembed_5df68542a63668b74c27c814f8c9624d] => {{unknown}}
[_oembed_1a50809fd600eb0a3bb99ca6df11bbe3] => {{unknown}}
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] =>
[_oembed_time_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] => 1726476285
[_oembed_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] =>
[_oembed_time_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] => 1726476286
[_oembed_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] =>
[_oembed_time_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] => 1730617247
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732260433
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1737712372
[_algolia_sync] => 508059485000
[_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] =>
[_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1744227466
[_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] =>
[_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1745319357
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1754728461
[_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>
[_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1765018308
[_oembed_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] =>
[_oembed_time_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] => 1770982136
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1778086533
[_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] =>
[_oembed_time_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => 1783150245
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 268
[1] => 266
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Barta József
[1] => Kárpátaljai Megyei Tanács
)
)
[4] => Array
(
[id] => 54913
[content] =>
A Kárpátaljai Megyei Tanács delegációját fogadta ma délben a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vezetése Miskolcon a megyeházán. Kárpátalját Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke, Barta József megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke, Péter Csaba megyei képviselő, Kuti László ungvári vezető magyar konzul és Vaszil Makovszkij, a megyei tanács nemzetközi és regionális kapcsolataiért felelős osztályának vezetője képviselte.

A két megye 25 éves múltra visszatekintő együttműködésének újabb állomásaként Volodimir Csubirkó és Bánné-Gál Boglárka elnökök aláírták a 2022-24-re vonatkozó együttműködési megállapodást a két megye között, és a közös munka újabb elemei is ki lettek jelölve – olvasható Barta József, a KMKSZ alelnöke Facebook-oldalán.
Az elmúlt évek alatt erős partneri kapcsolat alakult ki a két megye szervezetei között. Az együttműködés sikeres példája volt a НUSKROUA 463 394,15 euró keretösszegű program által létrehozott „Határon átnyúló tudáscsere a mini-invazív sebészet módszeréről és a modern orvosi ellátásról” című projekt a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház között. A megállapodás részeként tapasztalatcserére került sor a sebészek között, szemináriumot tartottak, meghirdették a Prozorro rendszerben a 2022. november 30-ig tartó nyílt orvosi műszervásárlási folyamatot a nemzeti jogszabályoknak megfelelően.

Az új megállapodás szerint a felek a környezetvédelem, a turizmus, a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és árvízvédelem területein működnek együtt, emellett folytatják a közös pályázatokat, erősítik a testvértelepülési kötelékeket és dolgoznak a befektetések vonzásán.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés felajánlotta továbbá, hogy segítséget nyújt az óvóhelyek kialakításában az oktatási intézmények területén, hogy a kárpátaljai gyerekek visszatérhessenek az iskolába.
Bánné-Gál Boglárka hangsúlyozta, hogy a magyar kormány ösztöndíjat ajánl az ukrán diákok számára. Felajánlotta a segítségét a miskolci egyetemmel való kapcsolatfelvétel terén.

A megbeszélések után a Megyeháza közel egy tonnányi, 1 millió forint értékű tartós élelmiszerekből álló humanitárius adománycsomagot adott át a Kárpátaljai Megyei Tanács részére, a Bethlen Gábor Alapkezelő sikeresen elnyert pályázatának forrásából elkülönítve.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Megyei Tanács delegációját fogadta ma délben a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vezetése Miskolcon a megyeházán. Kárpátalját Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke, Barta József megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke, Péter Cs...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1659607800
[modified] => 1659607628
)
[title] => Miskolcon járt a Kárpátaljai Megyei Tanács delegációja
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54913&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54913
[uk] => 54849
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 54850
[image] => Array
(
[id] => 54850
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298.jpg
[original_lng] => 76534
[original_w] => 1050
[original_h] => 490
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298-300x140.jpg
[width] => 300
[height] => 140
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298-768x358.jpg
[width] => 768
[height] => 358
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298-1024x478.jpg
[width] => 1024
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298.jpg
[width] => 1050
[height] => 490
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298.jpg
[width] => 1050
[height] => 490
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/8-2-e1659518107298.jpg
[width] => 1050
[height] => 490
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659596828:5
[_thumbnail_id] => 54850
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6646
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1427710df25b0bd9689e6e1c7512176f] =>
[_oembed_time_1427710df25b0bd9689e6e1c7512176f] => 1659596830
[_oembed_e80f687084cee166a1c964b100328022] =>
[_oembed_time_e80f687084cee166a1c964b100328022] => 1659596830
[_oembed_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] =>
[_oembed_time_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] => 1659597006
[_oembed_307eaa409794847f9e67a6dfb708ca8a] =>
[_oembed_time_307eaa409794847f9e67a6dfb708ca8a] => 1665217274
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1669121035
[_oembed_ad5a2f11b05acdbf1bdb15e8db32831f] =>
[_oembed_time_ad5a2f11b05acdbf1bdb15e8db32831f] => 1669303659
[_oembed_48ea3f1b06308a2846025e67b649b7fb] =>
[_oembed_time_48ea3f1b06308a2846025e67b649b7fb] => 1670155062
[_oembed_e399bbcbb7bd62df10b4fe013b43e057] =>
[_oembed_time_e399bbcbb7bd62df10b4fe013b43e057] => 1670155063
[_oembed_cf48a29b1e680435be8e65019d646dc0] =>
[_oembed_time_cf48a29b1e680435be8e65019d646dc0] => 1672060900
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1672140790
[_oembed_f4b6720914097fba1cc3e4de3ea13a19] =>
[_oembed_time_f4b6720914097fba1cc3e4de3ea13a19] => 1672140790
[_oembed_333f32872b88b757de7640fdcc21bf29] =>
[_oembed_time_333f32872b88b757de7640fdcc21bf29] => 1672140790
[_oembed_2aa7eec098a6b7fa77f25636d8f05751] =>
[_oembed_time_2aa7eec098a6b7fa77f25636d8f05751] => 1675689876
[_oembed_cab213fd2b7ea9a62fa9ce6a9f63cf2d] =>
[_oembed_time_cab213fd2b7ea9a62fa9ce6a9f63cf2d] => 1677772189
[_oembed_fa92748e9d56f05f28c26fe82f6a480a] =>
[_oembed_time_fa92748e9d56f05f28c26fe82f6a480a] => 1679010657
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1680700078
[_oembed_8334e7606c8dbff420a7d0dca6b01860] =>
[_oembed_time_8334e7606c8dbff420a7d0dca6b01860] => 1683352427
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1684914092
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1684914093
[_oembed_0eced87eb55d97cadcd01e4fbf504093] =>
[_oembed_time_0eced87eb55d97cadcd01e4fbf504093] => 1684914093
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1686670375
[_oembed_efdc1d328e4a5419653cebc014e28e44] =>
[_oembed_time_efdc1d328e4a5419653cebc014e28e44] => 1691398340
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1691398341
[_oembed_871603f25176c89bba4292019b21060c] =>
[_oembed_time_871603f25176c89bba4292019b21060c] => 1692174690
[_oembed_179233cf6992ac8dd0776051869d084a] =>
[_oembed_time_179233cf6992ac8dd0776051869d084a] => 1692601523
[_oembed_2b6dd6422aa24038f8ad9f15841e7068] =>
[_oembed_time_2b6dd6422aa24038f8ad9f15841e7068] => 1696337141
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1698950640
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1699714458
[_oembed_b57535d7a09e74876d314c9bf14bea7e] =>
[_oembed_time_b57535d7a09e74876d314c9bf14bea7e] => 1700424389
[_oembed_b3a16491b06d649238835b8f1f1d1e99] =>
[_oembed_time_b3a16491b06d649238835b8f1f1d1e99] => 1700424389
[_oembed_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] =>
[_oembed_time_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] => 1702704804
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1706298872
[_oembed_906e1a819e1ebba404f20fd6e7d00e35] =>
[_oembed_time_906e1a819e1ebba404f20fd6e7d00e35] => 1706706795
[_oembed_10eef533fe154d22b2985fc2025ee185] =>
[_oembed_time_10eef533fe154d22b2985fc2025ee185] => 1706706795
[_oembed_17493bf0d7453a9b8f8b44eed5caa6e4] =>
[_oembed_time_17493bf0d7453a9b8f8b44eed5caa6e4] => 1709228844
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1711739820
[_oembed_b6eae8592645ead406d2f9eed17df0bb] =>
[_oembed_time_b6eae8592645ead406d2f9eed17df0bb] => 1712130012
[_oembed_4a98e399b40172e4be864f5f9914de93] =>
[_oembed_time_4a98e399b40172e4be864f5f9914de93] => 1719562401
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] =>
[_oembed_time_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] => 1725555439
[_oembed_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] =>
[_oembed_time_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] => 1726057894
[_oembed_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] =>
[_oembed_time_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] => 1729771409
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1730905666
[_oembed_17a77555309431b72e2d5c6f50b5e25f] =>
[_oembed_time_17a77555309431b72e2d5c6f50b5e25f] => 1731307168
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732262161
[_oembed_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] =>
[_oembed_time_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] => 1738870533
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1738870533
[_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] =>
[_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1742506365
[_oembed_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] =>
[_oembed_time_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] => 1742801794
[_algolia_sync] => 508059471000
[_oembed_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] =>
[_oembed_time_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] => 1747079095
[_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] =>
[_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1747830611
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1754913302
[_oembed_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] =>
[_oembed_time_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] => 1755168329
[_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] =>
[_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1759017546
[_oembed_d78c14bf3224f93d940020468cfa7445] =>
[_oembed_time_d78c14bf3224f93d940020468cfa7445] => 1763238064
[_oembed_bc39457f9fb9b2b4d2108a8c669caaa1] =>
[_oembed_time_bc39457f9fb9b2b4d2108a8c669caaa1] => 1764142592
[_oembed_f78b341b0a642ead116edab7cf453666] =>
[_oembed_time_f78b341b0a642ead116edab7cf453666] => 1764956887
[_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>
[_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1764956887
[_oembed_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] =>
[_oembed_time_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] => 1766659384
[_oembed_1a0f11d547845a19fa61b7f608015a1c] =>
[_oembed_time_1a0f11d547845a19fa61b7f608015a1c] => 1773341450
[_oembed_b3e8a9430df4bcfa0eb06129b824fffc] =>
[_oembed_time_b3e8a9430df4bcfa0eb06129b824fffc] => 1778173732
[_oembed_8bb54ea05c7a59c092fa370811c5e1b4] =>
[_oembed_time_8bb54ea05c7a59c092fa370811c5e1b4] => 1778173732
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1778173732
[_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] =>
[_oembed_time_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => 1781247462
[_oembed_917c686c31d54b0cc7c76bed1e9d098f] =>
[_oembed_time_917c686c31d54b0cc7c76bed1e9d098f] => 1782412507
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 53548
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Magyarország segít
)
[tags] => Array
(
[0] => 268
[1] => 178
[2] => 266
[3] => 89073
[4] => 46564
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Barta József
[1] => Kárpátalja
[2] => Kárpátaljai Megyei Tanács
[3] => Magyarország segít
[4] => Volodimir Csubirko
)
)
[5] => Array
(
[id] => 54473
[content] =>
Személyi kérdésekről, az ungvári reptér helyreállításáról és az iskoláknak a tanévre való felkészítéséről tárgyalt ma a megyei tanács. A Minisztertanács döntése értelmében csak azokban az oktatási intézményekben van lehetőség jelenléti oktatásra, ahol van óvóhely. Hogy hány ilyen akad a régiónkban, az illetékes főosztály egyelőre nem tudja.
[type] => post
[excerpt] => Személyi kérdésekről, az ungvári reptér helyreállításáról és az iskoláknak a tanévre való felkészítéséről tárgyalt ma a megyei tanács. A Minisztertanács döntése értelmében csak azokban az oktatási intézményekben van lehetőség jelenléti oktatásra, ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1659037860
[modified] => 1659037378
)
[title] => A Kárpátaljai Megyei Tanács beindítaná az iskolák működését és küzd az ungvári repülőtérért (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54473&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54473
[uk] => 54477
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 54474
[image] => Array
(
[id] => 54474
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs.jpg
[original_lng] => 222475
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/tanacs.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1659026648:10
[_thumbnail_id] => 54474
[_oembed_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] =>
[_oembed_time_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] => 1659026490
[_edit_last] => 10
[views_count] => 8080
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] =>
[_oembed_time_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] => 1659026580
[_oembed_704c4ba8d900489a3d26e539e54cf15c] =>
[_oembed_time_704c4ba8d900489a3d26e539e54cf15c] => 1659026580
[_oembed_3297912d81d9c19c318ab1bc2c9c65bb] =>
[_oembed_time_3297912d81d9c19c318ab1bc2c9c65bb] => 1659026581
[_oembed_45373ec4d3dd5fbaa3ea48e0ab653c81] =>
[_oembed_time_45373ec4d3dd5fbaa3ea48e0ab653c81] => 1659026581
[_oembed_4844984566c4165a11a62d5a8f97eb77] =>
[_oembed_time_4844984566c4165a11a62d5a8f97eb77] => 1659027065
[_oembed_c26f8a434b36a5408c65689962e80fe1] =>
[_oembed_time_c26f8a434b36a5408c65689962e80fe1] => 1666702926
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1669304506
[_oembed_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] =>
[_oembed_time_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] => 1671912086
[_oembed_f870de03803542c8f0d6130216814e03] =>
[_oembed_time_f870de03803542c8f0d6130216814e03] => 1671912087
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1673773491
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1680176832
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1685299654
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1685299654
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1687330639
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1691656566
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1698250469
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1698250469
[_oembed_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] =>
[_oembed_time_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] => 1702409972
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1706149411
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1711736127
[_oembed_555d1c0805ff76f99d35df04a3c12207] => {{unknown}}
[_oembed_f19b101eb645583fdfabbfb1edd5163e] => {{unknown}}
[_oembed_5df68542a63668b74c27c814f8c9624d] => {{unknown}}
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] =>
[_oembed_time_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] => 1723433133
[_oembed_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] =>
[_oembed_time_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] => 1724953438
[_oembed_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] =>
[_oembed_time_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] => 1731313256
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732079350
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1736160108
[_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] =>
[_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1741559361
[_algolia_sync] => 508058728000
[_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] =>
[_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1745103254
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1751039672
[_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>
[_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1765030942
[_oembed_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] =>
[_oembed_time_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] => 1768545925
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1777644642
[_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] =>
[_oembed_time_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => 1783144340
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 266
[1] => 1573
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Megyei Tanács
[1] => tanácsülés
)
)
[6] => Array
(
[id] => 49147
[content] =>
A Kárpátaljai Megyei Tanács jelenlegi ülésén a képviselők napirendjén a bizottság újraformálása, az ungvári repülőtér vezetőjének elbocsátása, a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ukrán Ortodox Egyház tevékenységének megszüntetésről szóló felhívás, valamint a hulladék-feldolgozó üzem építésének folytatása szerepelt. Irina Macepura javaslatot nyújtott be, amely szerint Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához kell fordulni a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ukrán Ortodox Egyház tevékenységének megszüntetése ügyében.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Megyei Tanács jelenlegi ülésén a képviselők napirendjén a bizottság újraformálása, az ungvári repülőtér vezetőjének elbocsátása, a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ukrán Ortodox Egyház tevékenységének megszüntetésről szóló felhívás,...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1653077400
[modified] => 1653067499
)
[title] => Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49147&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49147
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 49149
[image] => Array
(
[id] => 49149
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs.jpg
[original_lng] => 846666
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tanacs.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653056701:14
[_oembed_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] =>
[_oembed_time_a05877b48e27cc4038d26202349b6850] => 1653056374
[_thumbnail_id] => 49149
[_edit_last] => 14
[views_count] => 4353
[_oembed_3297912d81d9c19c318ab1bc2c9c65bb] =>
[_oembed_time_3297912d81d9c19c318ab1bc2c9c65bb] => 1653066604
[_oembed_0f6ab0fcf119b2f47246e866ca2f914e] =>
[_oembed_time_0f6ab0fcf119b2f47246e866ca2f914e] => 1653066605
[_oembed_ac353ed185e451112af47a32e014e22b] =>
[_oembed_time_ac353ed185e451112af47a32e014e22b] => 1653066605
[_oembed_ddb36433e09ad8c21c2a6baf4515bb87] =>
[_oembed_time_ddb36433e09ad8c21c2a6baf4515bb87] => 1653066605
[_oembed_f575a6a7e34dbd33280c95b5f147d56b] =>
[_oembed_time_f575a6a7e34dbd33280c95b5f147d56b] => 1656137463
[_oembed_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] =>
[_oembed_time_748df1b76130cd17f460fc8d870f8d33] => 1661874668
[_oembed_a8a171a08b6ab8bbbe8e37ed40846869] =>
[_oembed_time_a8a171a08b6ab8bbbe8e37ed40846869] => 1662646932
[_oembed_7634a9ef37f9aa4260896e8eaddf378c] =>
[_oembed_time_7634a9ef37f9aa4260896e8eaddf378c] => 1664183815
[_oembed_57648f0d06c8723224ddc24713ede1fd] =>
[_oembed_time_57648f0d06c8723224ddc24713ede1fd] => 1664705734
[_oembed_b1dd69c604900a07b4f86ba750926be1] =>
[_oembed_time_b1dd69c604900a07b4f86ba750926be1] => 1664705734
[_oembed_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] =>
[_oembed_time_36c6e1d76100f44d33a160f9a9e688d5] => 1670409778
[_oembed_48ea3f1b06308a2846025e67b649b7fb] =>
[_oembed_time_48ea3f1b06308a2846025e67b649b7fb] => 1670514764
[_oembed_ad5a2f11b05acdbf1bdb15e8db32831f] =>
[_oembed_time_ad5a2f11b05acdbf1bdb15e8db32831f] => 1670514764
[_oembed_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] =>
[_oembed_time_04f927fd9dc5a08d2730ce7f09cb3a6a] => 1671301317
[_oembed_f870de03803542c8f0d6130216814e03] =>
[_oembed_time_f870de03803542c8f0d6130216814e03] => 1671301318
[_oembed_f4b6720914097fba1cc3e4de3ea13a19] =>
[_oembed_time_f4b6720914097fba1cc3e4de3ea13a19] => 1671996893
[_oembed_333f32872b88b757de7640fdcc21bf29] =>
[_oembed_time_333f32872b88b757de7640fdcc21bf29] => 1671996893
[_oembed_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] =>
[_oembed_time_3496185008a266b97846d22ac46e7e4d] => 1674482009
[_oembed_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] =>
[_oembed_time_4b1edfa6a7c6a0d2252b9cff1ce8e5a8] => 1681213930
[_oembed_5fdfc262d8244a52474b238a3d97150d] =>
[_oembed_time_5fdfc262d8244a52474b238a3d97150d] => 1681213930
[_oembed_8334e7606c8dbff420a7d0dca6b01860] =>
[_oembed_time_8334e7606c8dbff420a7d0dca6b01860] => 1682567815
[_oembed_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] =>
[_oembed_time_8c856577e50bb5997d0fde8f79eaa9b4] => 1685293081
[_oembed_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] =>
[_oembed_time_47441bdea20f3b6675d3a2a7b8aa371d] => 1685293081
[_oembed_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] =>
[_oembed_time_d67f04e3ba9e77e1216c195767a6815c] => 1686860913
[_oembed_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] =>
[_oembed_time_52fc3de08a0694b6b5b1c56ddf59b38b] => 1691523237
[_oembed_6b254a3ea3516de9aad47345be085dab] =>
[_oembed_time_6b254a3ea3516de9aad47345be085dab] => 1692296329
[_oembed_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] =>
[_oembed_time_0b172c560f3914e9b824087546c59f04] => 1698777652
[_oembed_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] =>
[_oembed_time_5cc2edd6a12e3c02a2d0203492cae000] => 1700077861
[_oembed_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] =>
[_oembed_time_0e7087f6c99b784118ce0decdd2bef1c] => 1704524595
[_oembed_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] =>
[_oembed_time_f42df1e568493efa46f936d2597c3c16] => 1707072620
[_oembed_ba3200e9a67fd46cc7ada5cd1341b696] =>
[_oembed_time_ba3200e9a67fd46cc7ada5cd1341b696] => 1710415057
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1711538305
[_oembed_d7e1afd9db05e2f2704ea51858ffd042] =>
[_oembed_time_d7e1afd9db05e2f2704ea51858ffd042] => 1719915611
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_3aad778be2ec0ad38482d8cfebf1fa22] => {{unknown}}
[_oembed_f19b101eb645583fdfabbfb1edd5163e] => {{unknown}}
[_oembed_5df68542a63668b74c27c814f8c9624d] => {{unknown}}
[_oembed_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] =>
[_oembed_time_21906df67928175f6fa1eed2b226fc0d] => 1722355213
[_oembed_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] =>
[_oembed_time_50915adaf25fdfa98ad43d82caca8664] => 1722355214
[_oembed_020985af5a1989f64ef5402040dc28d5] =>
[_oembed_time_020985af5a1989f64ef5402040dc28d5] => 1726304652
[_oembed_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] =>
[_oembed_time_b8fc69e4d276c3db726def051b16472a] => 1731852345
[_oembed_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] =>
[_oembed_time_66d4c52020fa1016b575949ac1d3a4f0] => 1732254786
[_oembed_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] =>
[_oembed_time_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] => 1739289672
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1739289672
[_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] =>
[_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1743258587
[_oembed_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] =>
[_oembed_time_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] => 1743258587
[_algolia_sync] => 1202713969001
[_oembed_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] =>
[_oembed_time_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] => 1745386115
[_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] =>
[_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1745507437
[_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] =>
[_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1753949093
[_oembed_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] =>
[_oembed_time_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] => 1757870708
[_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>
[_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1766070618
[_oembed_f78b341b0a642ead116edab7cf453666] =>
[_oembed_time_f78b341b0a642ead116edab7cf453666] => 1767533413
[_oembed_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] =>
[_oembed_time_04cf2c655526f7dc4bb52596040314ff] => 1771162459
[_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] =>
[_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1777569230
[_oembed_8bb54ea05c7a59c092fa370811c5e1b4] =>
[_oembed_time_8bb54ea05c7a59c092fa370811c5e1b4] => 1778140468
[_oembed_b3e8a9430df4bcfa0eb06129b824fffc] =>
[_oembed_time_b3e8a9430df4bcfa0eb06129b824fffc] => 1779292344
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 266
[1] => 31055
[2] => 73296
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Megyei Tanács
[1] => napirend
[2] => Ülésezett
)
)
[7] => Array
(
[id] => 42293
[content] =>
Tájékoztatót tartott Ungváron Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője és Bohdan Andrijiv ungvári polgármester a kárpátaljai helyzettel kapcsolatban.

- az elnöki rendelet értelmében Ukrajna egész területén regionális katonai közigazgatás jött létre, a megyei katonai közigazgatás vezetője Viktor Mikita, akinek kizárólagos joga van minden állami és nem állami struktúra munkájának megszervezésére a biztonság érdekében.
- általános mozgósítást hirdettek ki, melynek értelmében minden 18 és 60 év közötti személynek jelentkezni kell toborzóközpontoknál. A hadkiegészítő parancsnokság képviselői szóban, akár az utcán is felszólíthatják a férfiakat a szolgálatra.
- Ideiglenesen megtiltották a 18–60 év közötti férfiaknak, hogy külföldre utazzanak, ezért arra kérnek mindenkit, hogy ne próbálkozzanak a határátkelőkön, s ne akadályozzák a nők, gyerekek és idős emberek átkelését.
- a határátkelők a megszokott rendben működnek.
- folyamatban van a munka a diplomáciai képviseletekkel annak érdekében, hogy a vállalkozók árukat és élelmiszereket importálhassanak a szomszédos országokból, a vámosokkal pedig a vámkezelési eljárások gyors lebonyolítása érdekében.
- élelmiszerválság és üzemanyaghiány nincs.
- a megye minden bejáratát alaposan ellenőrzik.
- jelenleg nincs napirenden a kijárási tilalom bevezetése, azonban arra kérnek mindenkit, hogy kijevi idő szerint 22 óra után ne tartózkodjanak az utcán, ez megkönnyíti a hatóságok munkáját. Az éttermek szintén ne dolgozzanak 22 óra után, ezt ellenőrizni fogják. Születésnapokat és egyéb alkalmakat otthon ünnepeljünk, tűzijáték és más hangoskodás nélkül. Ameddig a lakosság megértéssel fogadja a helyzetet, nem lesz kijárási tilalom.
- tartsuk magunknál a személyazonosságot igazoló okmányokat.
- a bevásárlóközpontokban és szupermarketekben nyugalmasabb a helyzet, a raktárak tartalékait ellenőrzik. Az árak magasabbak, azonban meg kell érteni, hogy háború folyik.
- a hatóságok fokozottan ellenőrzik a helyzetet, minden férfit arra kérnek, hogy jelentkezzenek a területvédelmi csoportba.
- a humanitárius segély már úton van azok számára, akik nem tudják ellátni magukat.
- a vezetőség folyamatosan dolgozik azon, hogy biztosítsa Ungvár zavartalan működését.
- az egészségügyi intézmények a megszokott rendben működnek.
- az iskolákban távoktatás folyik, az óvodák bezártak.
- a menekültek elhelyezésének kérdése teljes mértékben tisztázott és kontrollált.
- a tömegközlekedés zavartalan, azonban mivel nőnek a benzinárak, a jegyek ára is emelkedhet.
[_oembed_time_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => 1734096313 [_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDm pic.twitter.com/H2GxsRKYbG
— Bloomberg (@business) December 3, 2024
[_oembed_time_3b334ac7efb6638389c036e00f9fb64c] => 1755939486 [_oembed_3a591edb498a6f42dcbccbca4c853415] =>Trump and Putin met and shook hands
— Visegrád 24 (@visegrad24) August 15, 2025
🇺🇸🇷🇺 pic.twitter.com/O3CwYBO3fN
[_oembed_time_3a591edb498a6f42dcbccbca4c853415] => 1755939486 [_oembed_5ff7b3355ea4c7d98df01edd55f7499d] =>Air Force One🛬Alaska… https://t.co/0VfYFICa7m pic.twitter.com/k9tbUU4YYl
— Dan Scavino (@Scavino47) August 15, 2025
[_oembed_time_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => 1779474780 [_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] =>Rusi dnes útočia na Užhorod. Sú na našich hraniciach. Toto je výsledok Ficovej „mierovej politiky“ u Putina.
— Ivan Korcok (@IvanKorcok) May 13, 2026
Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője sajtótájékoztatón számolt be a megye területvédelmi helyzetéről.
„A területvédelmi kérdés rendkívül aktuális, hiszen az országban a helyzet eléggé feszült. A régió területén sikeresen folyik a biztonsági helyzet ellenőrzése és kontrollálása” – közölte.

Elmondása szerint nemrég terrorelhárítási gyakorlatot tartott megyénkben az Ukrán Biztonsági Szolgálat, melyen részt vett a nemzeti rendőrség, a 129-as lövészdandár csapat, a vadászszervezetek és más állampolgárok. A gyakorlat sikeresen zajlott, a feladatokat magas szakmai színvonalon oldották meg.
„Jelenleg alakulóban vannak a területvédelmi egységek. A helyiségek egy részét már kijelölték, és a megyei tanács, valamint a kistérségek képviselőinek közös álláspontjának köszönhetően megfelelő finanszírozás áll rendelkezésre” – jelentette Viktor Mikita. Hozzátette, hogy a megyei tanács és a helyi tanácsok költségvetéséből Kárpátalja területi biztonságára csaknem 12 millió hrivnyát különítettek el, ebből 4 millió hrivnyát a megyei költségvetésből, a maradékot pedig a helyi büdzsékből. Ugyanakkor egyes kistérségeknek egyszerűen még nem volt idejük a döntésre a kérdés kapcsán, így várhatóan az összeg tovább nő majd.
„Elmondhatom, hogy jelenleg a védelmi egységek felszereltsége megfelelő. De szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy nem ez a legfontosabb egység, amely agresszió esetén szembeszáll az ellenséggel. A megye területén működnek a nemzeti gárda, nemzeti rendőrség, az Ukrán Biztonsági Szolgálat egységei, Munkácson és Ungváron állomásozik a 128-as lövészdandár csapat, mely már több éve kiválóan dolgozik. A legtöbb katona rendelkezik harci tapasztalattal” – folytatta beszédét.
A tervek szerint a megyében a továbbiakban is több gyakorlatot fognak tartani, köztük a lakosság, az ATO-ban részt vett személyek és a civil szervezet számára.
Az ODA vezetője azt is elmondta, hogy a régió bunkereinek többsége használatra kész, s tárgyalások is folynak a magánkézben lévő óvóhelyek használatával kapcsolatban. Viktor Mikita ugyanakkor kihangsúlyozta azt is, hogy nem valószínű, hogy valaki bombázza majd Kárpátalját a négy NATO-tagország határainak közelsége miatt.
„A megyében minden létfontossági szektor működik és működni is fog. Készen állunk mindenre, s folyamatosan erősítjük a térség biztonságát. (…) Mindezek mellett fontos észbentartani, hogy információs háború folyik, s az állampolgárok legfontosabb feladata jelenleg az, hogy ne engedjenek a közösségi oldalakon és a médiában megjelenő provokációknak” – szögezte le.
Az újságírók kérdéseire felelve elmondta, hogy nem tartja kizártnak azt sem, hogy a magyarok lehetnek a provokációk egyik célpontjai. „A rendfenntartó szervek maximális intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a kárpátaljai magyarság ellen irányuló esetleges provokációkat” – mondta el. A védelmi intézkedések keretein belül a hatóságok fokozottan figyelik majd a magyar és szlovák diplomáciai, illetve kulturális intézményeket.
Ruszlan Fatula,
[type] => post [excerpt] => Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője sajtótájékoztatón számolt be a megye területvédelmi helyzetéről. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1645628400 [modified] => 1645625563 ) [title] => A térség területvédelmi helyzetéről tájékoztatott Viktor Mikita [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=41996&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 41996 [uk] => 41936 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 41935 [image] => Array ( [id] => 41935 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237.jpeg [original_lng] => 144735 [original_w] => 800 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237.jpeg [width] => 800 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237.jpeg [width] => 800 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237.jpeg [width] => 800 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/230220221645597237.jpeg [width] => 800 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645618365:12 [_thumbnail_id] => 41935 [_edit_last] => 12 [views_count] => 6812 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0f6ab0fcf119b2f47246e866ca2f914e] =>[_oembed_time_3b334ac7efb6638389c036e00f9fb64c] => 1757059431 [_oembed_3a591edb498a6f42dcbccbca4c853415] =>Trump and Putin met and shook hands
— Visegrád 24 (@visegrad24) August 15, 2025
🇺🇸🇷🇺 pic.twitter.com/O3CwYBO3fN
[_oembed_time_3a591edb498a6f42dcbccbca4c853415] => 1757059431 [_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] =>Air Force One🛬Alaska… https://t.co/0VfYFICa7m pic.twitter.com/k9tbUU4YYl
— Dan Scavino (@Scavino47) August 15, 2025
Az összetartozás napján soron kívüli ülés tartottak a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselői, ahol három napirendi pontot érintettek, amelyek a területvédelem megszervezésével voltak kapcsolatosak.
Az ülés elején a Nép Szolgája párt képviselői konstatálták, hogy pártállástól függetlenül, most minden politikai erő egyesül, majd ezt követően a képviselők elénekelték az ukrán himnuszt.
Kárpátaljai Megyei Tanács (5 Oldal)