Éves beszámolót tartott a Kárpátaljai Megyei Tanács

Éves beszámolót tartott a Kárpátaljai Megyei Tanács

15:06 November 30, 2022

Politika 2173 5 хвилин

Українська

November 29-én az ungvári várban sajtókonferenciát tartott Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és helyettesei, Andrij Seketa, Vaszil Demjancsuk, valamint Adriana Szusko.

Az elmúlt év novemberében a megyei tanács új vezetőséget választott, így egy éve már, hogy hivatalban vannak. Ennek alkalmából szerveztek sajtótájékoztatót, melyen informálták a jelenlévőket tevékenységükről, nemzetközi kapcsolataikról, a hadseregnek, a belső menekülteknek nyújtott segítségről és válaszoltak az újságírók kérdéseire.

Az esemény kezdetén egy prezentáción bemutatták a megyei tanács éves munkáját: 262 rendeletet fogadtak el, 8 ülést tartottak, melyek közül három soron kívüli volt. Öt ülést tartott továbbá a megyei tanács elnöksége és 74 szakbizottsági ülésre került sor.

„A fő feladatom az volt, hogy összefogás legyen a megyei tanácsban, s az, hogy azok a képviselők, akik támogattak, valamint azok, akik nem támogattak, egy csapatként dolgozzanak. Ez volt a legnehezebb dolog, azonban az üléseken hozott döntések alapján láthatjuk, hogy sikerült. És dolgozom tovább” – közölte Volodimir Csubirko.

Köszönetet mondott képviselőtársainak a konszolidációért, hogy támogatták a háború első napjaiban, elfeledve politikai ambícióikat, koncentrálva a győzelemre.

„Az év fő kihívása a háború. Minden erőfeszítés a front támogatására, a belső menekültek fogadására, a nemzetközi kapcsolatokra és a humanitárius missziókra összpontosul. Köszönöm kollégáimnak, hogy támogatták felhívásomat: amíg tart a háború, a megyei tanácsban egy politikai párt van – Ukrajna, és egy vezető az országban – az elnök” – jelentette ki.

Elmondta továbbá, hogy a menekültek ellátásában rengeteg segítséget nyújtottak a külföldi partnerek. Hozzájárultak hét épület felújításához is, melyek rendkívül lelakott állapotban voltak. Szoros együttműködést folytattak továbbá a megyei katonai adminisztrációval, melynek köszönhetően szép eredményeket értek el. „Mindezek ellenére mindig vannak új kihívások… Például a nemzeti kisebbségeket illetően, akik megyénk területén élnek. Valaki mindig szeretné megtörni régiónkban a stabilitást. Mi pedig azt szeretnénk, hogy megyénk nyugodt hátországa legyen állampolgáraink számára” – szögezte le.

Vaszil Demjancsuk elmondta, hogy 33 mobilházat alakítanak ki Kárpátalján a belső menekültek számára. Ezek építése a Csehországi Karitász jótékonysági szervezettel való együttműködés eredménye, amely ezt és más hasonló projekteket finanszíroz a régióban.

10 mobilházat Szolyván, 11-et Munkácson, 12-t pedig a Szerednyei kistérség területén helyeznek el. A lakhelyeket a téli időszaknak megfelelően alakítják ki, fűtéssel, energiatakarékos felszerelésekkel.

Ami az áramellátási kérdéseket illeti, Andrij Seketa megjegyezte, hogy Ukrajnában rendkívül rossz az energetikai helyzet. A szelektív lekapcsolásokat illető megnyilvánulásokra reagálva Seketa elmondta, hogy a megyei tanács nem szabályozza a leállási ütemterveket, és nem tudja megmondani, hogy a megyei áramszolgáltató hol korlátozza az áramszolgáltatást. „Senkinek nem érdeke az, hogy szándékosan fosszon meg valakit az áramtól. És fordítva. De áramkimaradásokra szükség van az energiarendszer kiegyensúlyozásához, hogy ne következzen be a teljes összeomlás. Egyéves gyerekem van és én is néha fél napig ülök áram nélkül. Ez mégsem a legszörnyűbb, mert mindannyiunknak van háza, lakása, tető a fejünk felett és egy éjszakai szállás, ellentétben sok ukrán állampolgárral. Azt tanácsolom, hogy használják a Legyőzhetetlenségi pontokat, amik a régió szinte minden falujában megtalálhatóak” – mondta el.

VV/Ruszlan Fatula, Karpatszkij objektív

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei