Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6OTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2MTk7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 31369
[content] =>
A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén elkezdte a Dmitro Razumkov házelnök tisztségéből történő visszahívásával kapcsolatos kérdés vizsgálatát, a képviselők várhatóan még ma döntenek arról, hogy maradhat-e vagy távoznia kell – adta hírül az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés televíziós közvetítésére hivatkozva.

A jelentés szerint felszólásában Razumkov emlékeztette képviselőtársait a választási kampányban tett ígéreteire, és megköszönte nekik az elmúlt két év során folytatott együttműködést. Min hangsúlyozta, „mi nem a tisztségek, nem a pénz miatt jöttünk ide. Azért jöttünk, hogy Ukrajnát jobbá tegyük.” Hozzátette, hogy ő végig igyekezett ennek megfelelően cselekedni, és ígéreteinek legalább egy részét teljesíteni. De kiemelte: „a demokrácia elve a többség hatalmának az elvévé vált. Ma nagyon sok a mocskolódás. Egyetlen tisztséghez sem kell önbecsülés, méltóság.” Megjegyezte, hogy az ő értékei nem változtak, azok megmaradtak olyanoknak, mint amilyenek voltak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a csütörtöki ülést Danilo Hetmancev képviselő vezeti. Előtte ugyanis Razumkovot két napra eltiltotta az ülésvezetéstől.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén elkezdte a Dmitro Razumkov házelnök tisztségéből történő visszahívásával kapcsolatos kérdés vizsgálatát, a képviselők várhatóan még ma döntenek arról, hogy maradhat-e vagy távoznia kell.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1633609260
[modified] => 1633607720
)
[title] => A Legfelső Tanács elindította a Razumkov házelnök leváltására irányuló eljárást
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=31369&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 31369
[uk] => 31374
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 31370
[image] => Array
(
[id] => 31370
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok.jpg
[original_lng] => 44173
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razumkov-parlament-hazelnok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1633597541:2
[_thumbnail_id] => 31370
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6490
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_62680320db4cd96c7404e1425a390432] => Riigikogu recognizes #Russia's actions as genocide against the Ukrainian people & calls on the parliaments of other countries and international organizations to the same.
Statement of the Estonian parliament: https://t.co/GTwvAF1knR#WeStandWithUkraine #StopRussia #ArmUkraineNow pic.twitter.com/FDtIDTAeq9
— Riigikogu (@Riigikogu) April 21, 2022
[_oembed_time_62680320db4cd96c7404e1425a390432] => 1650861179
[_oembed_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] => Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2022
[_oembed_time_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] => 1650861179
[_oembed_3cd415411095007248c12d1a0d601539] =>
[_oembed_time_3cd415411095007248c12d1a0d601539] => 1658908029
[_oembed_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] => Trudeau says Canada is steadfast in its support of Ukraine | SaltWire https://t.co/7tH6EBdN16
— The Guardian (@PEIGuardian) September 18, 2022
[_oembed_time_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] => 1664011329
[_oembed_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] => Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers.
Lithuania became the first country who sent us these MANPADS.
So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…?
????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) February 9, 2023
[_oembed_time_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] => 1676384168
[_oembed_7018c8b49738a34d12d4a79760882e71] => Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) February 9, 2023
[_oembed_time_7018c8b49738a34d12d4a79760882e71] => 1676384168
[_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => ?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023
[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1696763030
[_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
Our support continues, as long as needed
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 1, 2023
[_oembed_time_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => 1698930099
[_oembed_4d227e04b2dde6d533d650115d73e7c6] => Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) December 9, 2023
[_oembed_time_4d227e04b2dde6d533d650115d73e7c6] => 1702369648
[_oembed_f3b88b317ccd155f963fdf97e3fe0209] =>
[_oembed_time_f3b88b317ccd155f963fdf97e3fe0209] => 1702566551
[_oembed_f0838050f84bde4fb420c4aef5d57e44] => Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine #MilitaryAid pic.twitter.com/HCCZyftvg9
— Laurynas Kasčiūnas (@LKasciunas) May 17, 2024
[_oembed_time_f0838050f84bde4fb420c4aef5d57e44] => 1716305005
[_oembed_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
— Rikard Jozwiak (@RikardJozwiak) November 6, 2024
[_oembed_time_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => 1731309034
[_algolia_sync] => 831504138002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 293
[2] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => leváltás
[2] => Ukrajna
)
)
[1] => Array
(
[id] => 31169
[content] =>
A Legfelső Tanács kedden megszavazhatja elnöke, Dmitro Razumkov tisztségéből történő visszahívásának napirendre tűzését, és határozhat az erre irányuló eljárás lefolytatásáról, míg csütörtökön a tervek szerint döntő szavazásra viheti a házelnök leváltásának kérdését – adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportál.

A kiadvány cikke szerint Razumkov, ha akarja, megpróbálhatja elhúzni leváltásának az ügyét egyszerűen a parlament ügyrendjére hivatkozva. A házszabály szerint ugyanis két nappal a leváltásról szóló szavazás előtt a képviselőkkel ismertetni kell a számvevőszéknek és magának a házelnöknek a beszámolóját. Keddtől csütörtökig két nap van, a beszámolók elkészítéséhez pedig idő kell.
Volodimir Zelenszkij elnök csapata arra számít, hogy az ügyrendi kérdések nem fognak különösebb problémát okozni, és e hét csütörtökén mindenképp menesztik Razumkovot. Előzetes becslések szerint ehhez meglesz a kellő számú szavazat. A Nép Szolgája (NSZ) párt parlamenti frakciójában a házelnök leváltását 205-210 képviselő támogatja. Az elnöki team arra számít, hogy a hiányzó szavazatokat a Dovira és a Za Majbutnye képviselőcsoportok tagjai szállítják. Kérdéses a Holosz frakcióhoz tartozó képviselők felének a támogatása.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az NSZ frakciója több mint 150 aláírást gyűjtött össze Dmitro Razumkov házelnöki tisztségből történő visszahívása érdekében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács kedden megszavazhatja elnöke, Dmitro Razumkov tisztségéből történő visszahívásának napirendre tűzését, és határozhat az erre irányuló eljárás lefolytatásáról, míg csütörtökön a tervek szerint döntő szavazásra viheti a házelnök le...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1633342800
[modified] => 1633342167
)
[title] => Már csütörtökön szavazhat a Legfelső Tanács Razumkov házelnök menesztéséről
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=31169&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 31169
[uk] => 31172
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 31170
[image] => Array
(
[id] => 31170
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov.jpg
[original_lng] => 37831
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/razmukov.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1633334172:3
[_thumbnail_id] => 31170
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4939
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1633332004
[_oembed_b57beff146a53e10adaca99c81c93636] =>
[_oembed_time_b57beff146a53e10adaca99c81c93636] => 1637508284
[_algolia_sync] => 508037975000
[_oembed_57110b3ad49eacba9eb0c7384364c7d4] => Mike Waltz has left the chat.
— Tim Walz (@Tim_Walz) May 1, 2025
[_oembed_time_57110b3ad49eacba9eb0c7384364c7d4] => 1747060309
[_oembed_f32fa53d39b38d5198770cb0e86e71fc] =>
[_oembed_time_f32fa53d39b38d5198770cb0e86e71fc] => 1775408183
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 293
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => leváltás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 30527
[content] =>
Elfogadta az oligarchákról szóló törvényt csütörtökön a Legfelső Tanács, a jogszabály értelmében nyilvántartásba veszik, és bizonyos jogosultságaiktól megfosztják az ukrajnai oligarchákat – adta hírül az rbc.ua hírportál a parlament ülésének Youtube-közvetítésére hivatkozva.

A jelentés szerint a 279 képviselő által megszavazott törvény előírja speciális nyilvántartás létrehozását az oligarchák számon tartására. A lajstromba azokat az oligarchákat veszik fel, akik a következő négy kritérium közül legalább háromnak megfelelnek: részvétel a politikai életben, jelentős befolyás a tömegtájékoztatásra, monopóliummal rendelkezés vagy annak ellenőrzése, 2,3 milliárdos vagyon.
A törvény meghatározása szerint az oligarchává minősítés a Volodimir Zelenszkij elnök által irányított Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) előjoga. Az oligarcha-nyilvántartásba bekerült üzletembereknek az állami tisztségviselőkhöz hasonlóan elektronikus úton vagyonnyilatkozatot kell benyújtaniuk. Az oligarcháknak a törvény értelmében tilos lesz politikai pártokat finanszírozniuk és részt venniük a nagyprivatizációban. Ezenkívül az oligarcháknak és állami tisztségviselőknek kötelező lesz beszámolniuk az egymással fenntartott kapcsolatokról.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Elfogadta az oligarchákról szóló törvényt csütörtökön a Legfelső Tanács, a jogszabály értelmében nyilvántartásba veszik, és bizonyos jogosultságaiktól megfosztják az ukrajnai oligarchákat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1632415260
[modified] => 1632414030
)
[title] => Elfogadta az oligarchatörvényt a Legfelső Tanács
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=30527&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 30527
[uk] => 30530
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 30528
[image] => Array
(
[id] => 30528
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament.jpg
[original_lng] => 81454
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/parlament.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1632403598:2
[_thumbnail_id] => 30528
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5502
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1632403268
[_algolia_sync] => 508037189000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 40982
[1] => 619
[2] => 40981
)
[tags_name] => Array
(
[0] => jogfosztás
[1] => legfelső tanács
[2] => oligachatörvény
)
)
[3] => Array
(
[id] => 26581
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök a Twitteren üdvözölte, hogy a Legfelső Tanács csütörtöki soron kívüli ülésén első olvasatban megszavazta az Ukrajna oligarchátlanítását célzó törvénytervezetét, szerinte az oligarchák már a múlté – adta hírül az rbc.ua hírportál.

Mint az államfő írta, az ukrán oligarcháknak el kell tűnniük a süllyesztőben, és szimplán jelentős üzletemberekké kell válniuk. „Köszönet illeti a Legfelső Tanácsot, amiért támogatta az oligarchátlanításról szóló, 5599. sz. törvénytervezet alapként történő elfogadását. Az oligarchák a múlté” – hangsúlyozta. Megjegyezte, az oligarcháknak egyszerűen jelentős üzletemberekké kell átalakulniuk, „nekünk átlátható gazdasági viszonyokra és mindenki számára egyenlő játékszabályokra van szükségünk.”
Ahogy hírportálunk 2021. április 16-án beszámolt róla, Zelenszkij az oligarchák jogállását szabályozó törvény kidolgozását javasolta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnak (RNBO). Az elnök akkor jelezte,megengedhetetlennek tartja, hogy az oligarchák befolyással legyenek Ukrajnára, szerinte ezt kell megakadályoznia a törvényalkotási kezdeményezésnek.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök a Twitteren üdvözölte, hogy a Legfelső Tanács csütörtöki soron kívüli ülésén első olvasatban megszavazta az Ukrajna oligarchátlanítását célzó törvénytervezetét, szerinte az oligarchák már a múlté.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625173260
[modified] => 1625171079
)
[title] => Zelenszkij szerint az oligarchák már a múlté, miután a parlament első olvasatban megszavazta törvénytervezetét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=26581&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 26581
[uk] => 26594
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 26582
[image] => Array
(
[id] => 26582
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij.jpg
[original_lng] => 25891
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1625170038:2
[_thumbnail_id] => 26582
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5146
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1625626671
[_oembed_19e6e9d16119827ad2834319ef52be68] =>
[_oembed_time_19e6e9d16119827ad2834319ef52be68] => 1627460021
[_oembed_845e3710014a5bbcab2b9c191036357c] =>
[_oembed_time_845e3710014a5bbcab2b9c191036357c] => 1636637482
[_oembed_9923e79506e0df5e8230841bfb974f48] => 30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 3, 2021
[_oembed_time_9923e79506e0df5e8230841bfb974f48] => 1639381637
[_oembed_9fd3d52e11b0019fa777af2ef6a0ada3] =>
[_oembed_time_9fd3d52e11b0019fa777af2ef6a0ada3] => 1640849496
[_oembed_eb0b1d8611c0e06d8dde3881d62767d3] =>
[_oembed_time_eb0b1d8611c0e06d8dde3881d62767d3] => 1645680362
[_oembed_18853ad0c23b4fd668d862aa2fdc4b2e] => ?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
— RTPNotícias (@RTPNoticias) May 21, 2022
[_oembed_time_18853ad0c23b4fd668d862aa2fdc4b2e] => 1653476057
[_oembed_84cf9e1470c1bc5dcf8691ebe61c4284] =>
[_oembed_time_84cf9e1470c1bc5dcf8691ebe61c4284] => 1656701890
[_oembed_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] => Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 28, 2022
[_oembed_time_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] => 1670252700
[_oembed_cf51473d63d411368c09242df90173d2] =>
[_oembed_time_cf51473d63d411368c09242df90173d2] => 1670252700
[_oembed_72e08d72e2750764f14006c9798f7f0c] =>
[_oembed_time_72e08d72e2750764f14006c9798f7f0c] => 1674379789
[_oembed_1dbfbc952105617c05cb554059670eb6] =>
[_oembed_time_1dbfbc952105617c05cb554059670eb6] => 1677138743
[_oembed_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] =>
[_oembed_time_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] => 1677138743
[_oembed_6b88a14b2f04555c165349c9f2b43b2f] => Ранок почали з роботи на Дніпровщині.
Провів виїзну Ставку. Ситуація на фронті, перебіг наших наступальних та оборонних дій, дані розвідки. Як і завжди, пильна увага до забезпечення військ боєприпасами.
Результативність використання наявних систем ППО та підсилення повітряного… pic.twitter.com/xA4HHUJvdi
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2023
[_oembed_time_6b88a14b2f04555c165349c9f2b43b2f] => 1690616696
[_oembed_c6db3d544a2b8c2eb41568314e8f773c] => Grateful to @jensstoltenberg and @Mircea_Geoana for holding this crucial meeting of #Ukraine-#NATO Council. We welcome сlear and unequivocal condemnation by the Alliance of Russia's withdrawal from the grain deal.
Established only 2 weeks ago in Vilnius, the Council has already…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 26, 2023
[_oembed_time_c6db3d544a2b8c2eb41568314e8f773c] => 1690616696
[_oembed_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] => A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 24, 2023
[_oembed_time_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] => 1690616697
[_oembed_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] =>
[_oembed_time_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] => 1721023588
[_algolia_sync] => 831499866002
[_oembed_085e102a774ec6c93c759233227b6ff1] => Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
[_oembed_time_085e102a774ec6c93c759233227b6ff1] => 1759588511
[_oembed_159344ace6f7af219a50172615022361] => رویدادها در خاورمیانه و منطقه خلیج فارس به سرعت در حال شکلگیری هستمد. متأسفانه، اوکراین به خوبی میداند که این اتفاقات در چه حالی است.
اگرچه اوکراینیها هرگز ایران را تهدید نکردهاند، رژیم ایران تصمیم گرفته است که همدست پوتین باشد و «شاهد» را به او عرضه کند، نه فقط پهپاد، بلکه…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 28, 2026
[_oembed_time_159344ace6f7af219a50172615022361] => 1772481136
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[4] => Array
(
[id] => 26576
[content] =>
Megszavazta csütörtöki soron kívüli ülésén a Legfelső Tanács az Ukrajna őshonos népeiről – a krími tatárokról, karaimokról és krimcsakokról – szóló törvényt, amelyet Volodimir Zelenszkij elnök terjesztett a törvényhozás elé – adta hírül a strana.ua hírportál.

A jelentés szerint a jogszabály elfogadása mellett 325 képviselő szavazott. A törvény mindössze a Krímben élő három nemzetiségi kisebbséget: a krími tatárokat, az összesen néhány száz főt számláló karaimokat és krimcsakokat ruházza fel külön jogokkal. Ezek a törvény értelmében – Ukrajna más nemzetiségi kisebbségeivel ellentétben – az anyanyelvükön tanulhatnak, saját oktatási intézmények hozhatók létre. Ezenkívül széleskörű kulturális, gazdasági, nyelvi jogokat biztosít számukra az állam. Saját tömegtájékoztatási eszközöket hozhatnak létre, és az érdekvédelmi szervezeteik az állami költségvetésből kapnak támogatást.
A törvény az „őshonos nép” fogalmát oly módon határozza meg, hogy más ukrajnai nemzetiség, közte az oroszok, magyarok, lengyelek, románok, fehéroroszok, görögök, zsidók nem minősülhetnek őshonosaknak, jóllehet sok száz éve élnek a mai Ukrajna területén. Vlagyimir Putyin orosz elnök náci szellemiségűnek nevezte a szerinte diszkriminatív törvényt.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => Megszavazta csütörtöki soron kívüli ülésén a Legfelső Tanács az Ukrajna őshonos népeiről – a krími tatárokról, karaimokról és krimcsakokról – szóló törvényt, amelyet Volodimir Zelenszkij elnök terjesztett a törvényhozás elé – adta hírül a strana.u...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625167680
[modified] => 1625166722
)
[title] => Elfogadta a Legfelső Tanács az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvényt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=26576&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 26576
[uk] => 26573
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 26577
[image] => Array
(
[id] => 26577
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs.png
[original_lng] => 695477
[original_w] => 751
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/parlament-rada-legfelso-tanacs.png
[width] => 751
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1625155922:12
[_thumbnail_id] => 26577
[_edit_last] => 12
[views_count] => 8128
[_hipstart_feed_include] => 1
[_red_post] => 1
[_oembed_7e8b6a639919c87fb0b830f64e8c98c7] =>
[_oembed_time_7e8b6a639919c87fb0b830f64e8c98c7] => 1625156739
[_oembed_e8ebdb593435fa557c1d96da41f71cb3] =>
[_oembed_time_e8ebdb593435fa557c1d96da41f71cb3] => 1625156740
[_oembed_a270dcadfd802048e20e844227df4e75] =>
[_oembed_time_a270dcadfd802048e20e844227df4e75] => 1625156740
[_oembed_362edb554a83b6d238d630776af228b0] =>
[_oembed_time_362edb554a83b6d238d630776af228b0] => 1625945535
[_oembed_d2dd397550360e810e0a107720263635] =>
[_oembed_time_d2dd397550360e810e0a107720263635] => 1733923446
[_algolia_sync] => 831499864002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 8409
[2] => 261
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => őshonos népek
[2] => Ukrajna Legfelső Tanácsa
)
)
[5] => Array
(
[id] => 24554
[content] =>
Az egyes külföldi diákcsoportok bármilyen nyelven történő oktatását lehetővé tévő törvényi kezdeményezést dolgozott ki a Legfelső Tanács oktatási bizottsága a felsőoktatási intézmények és a helyi költségvetések bevételének növelése érdekében – közölte hétfőn Szerhij Babak a parlament oktatási bizottságának elnöke az Ukrajna 30. Oktatás és tudomány nemzeti fórumának nyitónapján, adta hírül az unn.com.ua hírportál.

A tanügyi bizottsági elnök elmondása szerint Ukrajnában jelenleg 70 ezer külföldi diák tanul, de rájuk bizonyos törvényi korlátozások vonatkoznak. Éppen ezért – folytatta – a parlament oktatási és tudományos bizottsága hamarosan törvényi kezdeményezést nyújt be, hogy az ukrán egyetemek minőségi ugrást tehessenek a külföldi piacok felé. A külföldi diákokat ugyanis jelenleg Ukrajnában (a törvényi korlátozás miatt) csak két nyelven – ukránul és angolul – oktathatják – emlékeztetett.
Mint Babak kifejtette, a törvényi kezdeményezés célja az, hogy engedélyezzék az egyes külföldi diákcsoportok számára a tetszőleges nyelvű oktatást az egyetemeken. A jogszabály elfogadása esetén Voliny megyében vagy Lembergben folyhatna az oktatás lengyelül, Kárpátalján magyarul, Csernyiciben románul, Odesszában bolgárul, Harkivban pedig akár oroszul is – mondta.
A honatya jelezte, ha a kezdeményezésből törvény lesz, akkor az 20 ezerrel növelheti meg az Ukrajnában tanuló külföldi diákok számát, vagyis évente 1,2 milliárd hrivnyával nőhetne az egyetemek és 4 milliárd hrivnyával a helyi közösségek költségvetési bevétele.
(vb/unn.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az egyes külföldi diákcsoportok bármilyen nyelven történő oktatását lehetővé tévő törvényi kezdeményezést dolgozott ki a Legfelső Tanács oktatási bizottsága a felsőoktatási intézmények és a helyi költségvetések bevételének növelése érdekében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1622497860
[modified] => 1622495921
)
[title] => Bármilyen nyelven, még magyarul is engedélyezné a külföldi diákok oktatását a Legfelső Tanács szakbizottsága
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=24554&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 24554
[uk] => 24560
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 24555
[image] => Array
(
[id] => 24555
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada.jpg
[original_lng] => 57215
[original_w] => 587
[original_h] => 313
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada-300x160.jpg
[width] => 300
[height] => 160
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada.jpg
[width] => 587
[height] => 313
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada.jpg
[width] => 587
[height] => 313
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada.jpg
[width] => 587
[height] => 313
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada.jpg
[width] => 587
[height] => 313
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/verhovna-rada.jpg
[width] => 587
[height] => 313
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1622490990:2
[_thumbnail_id] => 24555
[_edit_last] => 12
[views_count] => 7257
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] => Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
[_oembed_time_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] => 1646893705
[_oembed_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] =>
[_oembed_time_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] => 1658151498
[_oembed_e80f687084cee166a1c964b100328022] =>
[_oembed_time_e80f687084cee166a1c964b100328022] => 1658487912
[_oembed_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 22, 2022
[_oembed_time_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => 1664289667
[_oembed_a8ec9de9f19a724ef7ff06259862fada] => The hell with it … even though Starlink is still losing money & other companies are getting billions of taxpayer $, we’ll just keep funding Ukraine govt for free
— Elon Musk (@elonmusk) October 15, 2022
[_oembed_time_a8ec9de9f19a724ef7ff06259862fada] => 1666182115
[_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023
[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1681538928
[_oembed_06c852389672105d29887256c8f879a8] =>
[_oembed_time_06c852389672105d29887256c8f879a8] => 1682157800
[_oembed_ea3c5c513ea53efff7eb01516b6789bb] => The #Netherlands is ready to consider a request for the supply of F-16 fighter jets to #Ukraine.
This was announced by Prime Minister Mark #Rutte. pic.twitter.com/05LGBfqaUF
— NEXTA (@nexta_tv) January 31, 2023
[_oembed_time_ea3c5c513ea53efff7eb01516b6789bb] => 1683544246
[_oembed_8ac2b17dc9a66bcdb58351f59c3b1d87] => 🇺🇦🇫🇷🇪🇺Depuis près de 2 ans, l’Ukraine est en première ligne pour défendre sa souveraineté et assurer la sécurité de l’Europe.
L’aide de la France s’inscrit dans la durée.
C’est ce que je suis venu dire à Kiev pour mon premier déplacement. pic.twitter.com/xyAlKyKPs3
— Stéphane Séjourné (@steph_sejourne) January 13, 2024
[_oembed_time_8ac2b17dc9a66bcdb58351f59c3b1d87] => 1705342274
[_oembed_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] =>
[_oembed_time_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] => 1707988943
[_oembed_5b11da36c84d93a644d1ab81564ad76a] => U.S. Government Transfers Captured Weapons
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo
— U.S. Central Command (@CENTCOM) April 9, 2024
[_oembed_time_5b11da36c84d93a644d1ab81564ad76a] => 1712816536
[_algolia_sync] => 508034494000
[_oembed_3fa660b2a726c5fad26d3f0f2890c4b7] =>
[_oembed_time_3fa660b2a726c5fad26d3f0f2890c4b7] => 1750086745
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 30531
[1] => 619
[2] => 30532
[3] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => idegen nyelvű oktatás
[1] => legfelső tanács
[2] => oktatási bizottság
[3] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 20384
[content] =>
A Legfelső Tanács soron kívüli ülésének összehívását indítványozza a Nép Szolgája (SZN) párt frakciója az Elnöki Hivatal épületét ért szombati támadás miatt, a képviselők nyilatkozatban ítélték el a szerintük vandál cselekedetet, és felszólították a rendvédelmi szerveket az eset alapos kivizsgálására és a vétkesek szigorú megbüntetésére – adta hírül vasárnap a strana.ua hírportál az SZN honlapján közzétett nyilatkozatra hivatkozva.

A közlemény szerint az NSZ frakciójának képviselői elfogadhatatlannak tartják a hatalommal szembeni egyet nem értés civilizált kifejezésének felváltását vandalizmussal, az ukrán állam jelképeinek meggyalázásával. Ebből fakadóan az NSZ követeli, hogy a bűnüldöző szervek haladéktalanul minősítsék jogilag az Elnöki Hivatalnál történt szombati eseményeket, állapítsák meg a pogromban résztvevők felelősségének fokát az okozott vagyoni kárért, és vonják felelősségre őket cselekedeteik miatt, beleértve a kár megtérítését.
„Mi tiszteljük a békés tiltakozáshoz való jogot, de követeljük az állampolgárok jogainak védelmét az utcán erőszak és vandalizmus nélkül” – hangsúlyozták a honatyák. Külön követelték a szombati akcióban részt vett parlamenti képviselők magatartásának minősítését, mivel – mint emlékeztettek – az ő felelősségük az állampolgárokkal és a törvényekkel szemben összehasonlíthatatlanul nagyobb.
Mint korábban beszámoltunk róla, nacionalista szélsőségesek tüntettek emberrablásért és kínzásért elítélt társuk, Szerhij Szternenko szabadon bocsátását követelve szombat este Kijevben, az Elnöki Hivatal épülete előtt, amelyet petárdákkal, fáklyákkal dobáltak meg, megrongálták a bejáratát, betörték az ablakait és az elnököt és a belügyminisztert sértő szavakat festettek a falaira.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács soron kívüli ülésének összehívását indítványozza a Nép Szolgája (SZN) párt frakciója az Elnöki Hivatal épületét ért szombati támadás miatt, a képviselők nyilatkozatban ítélték el a szerintük vandál cselekedetet, és felszólították...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1616343989
[modified] => 1616343990
)
[title] => Soron kívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi az Elnöki Hivatal elleni támadás ügyében Zelenszkij pártja
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=20384&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 20384
[uk] => 20393
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 20385
[image] => Array
(
[id] => 20385
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu.jpg
[original_lng] => 22580
[original_w] => 598
[original_h] => 337
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu.jpg
[width] => 598
[height] => 337
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu.jpg
[width] => 598
[height] => 337
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu.jpg
[width] => 598
[height] => 337
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu.jpg
[width] => 598
[height] => 337
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/nep-szolgaja-szluha-narodu.jpg
[width] => 598
[height] => 337
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1616358155:2
[views_count] => 4774
[_thumbnail_id] => 20385
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1616336791
[_oembed_142bd8080b72183b0fbecb9e31e2b45f] => Верховна Рада #Рада9 призначила Віктора Кичуна на посаду судді Конституційного Суду України pic.twitter.com/lQnJE4WC52
— Верховна Рада України (@verkhovna_rada) February 18, 2021
[_oembed_time_142bd8080b72183b0fbecb9e31e2b45f] => 1616336792
[_oembed_f43f93aaf0c1f305af944579d94ce2a7] =>
[_oembed_time_f43f93aaf0c1f305af944579d94ce2a7] => 1617385083
[_oembed_4959212477f6f3ce3b777b90c73f4008] =>
[_oembed_time_4959212477f6f3ce3b777b90c73f4008] => 1634217928
[_oembed_55bf5b1952c8722b458d44765a708eb9] =>
[_oembed_time_55bf5b1952c8722b458d44765a708eb9] => 1634461342
[_algolia_sync] => 1202618716001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 698
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => Nép Szolgája
)
)
[7] => Array
(
[id] => 19622
[content] =>
Nem mindennapi módon kell szavazniuk ezentúl az ukrán parlament képviselőinek. A honatyáknak mostantól mind a két kezükre szükségük lesz, ha egy jogszabályt el kívánnak fogadni.
A kijevi Legfelsőbb Tanácsban ugyanis olyan szavazógépeket rendszeresítettek, melyek csak akkor működnek, ha a képviselők egyik kezükkel egy érzékelőt, a másikkal pedig a szavazógombot nyomják. A voks pedig csak akkor lesz érvényes, ha a szavazási idő leteltéig a gombokon tartják a kezüket.
[type] => post
[excerpt] => A kijevi Legfelsőbb Tanácsban ugyanis olyan szavazógépeket rendszeresítettek, melyek csak akkor működnek, ha a képviselők egyik kezükkel egy érzékelőt, a másikkal pedig a szavazógombot nyomják. A voks pedig csak akkor lesz érvényes, ha a szavazási...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1614852060
[modified] => 1614848493
)
[title] => Kétujjas szavazás a kijevi Rádában (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19622&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19622
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 19623
[image] => Array
(
[id] => 19623
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada.jpg
[original_lng] => 387844
[original_w] => 1643
[original_h] => 924
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada.jpg
[width] => 1643
[height] => 924
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/rada.jpg
[width] => 1643
[height] => 924
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1614841294:10
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1614841226
[_thumbnail_id] => 19623
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3968
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => ❗️Санкції щодо окремих телеканалів - послідовний крок у боротьбі з російською гібридною агресією - Іван БакановГолова...
Posted by Служба безпеки України on Wednesday, February 3, 2021
[_oembed_time_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => 1614841295
[_oembed_d23da9bd5ee4b409b876d3101b77d8f4] =>
[_oembed_time_d23da9bd5ee4b409b876d3101b77d8f4] => 1614841295
[_oembed_68940e447cc31f65486fd7be06ef9d07] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202617881001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 21739
[2] => 254
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => parlamenti szavazás
[2] => Rada
)
)
[8] => Array
(
[id] => 19561
[content] =>
Megszavazta első olvasatban a Legfelső Tanács szerdai ülésén a nyári időszámításra történő átállás eltörléséről szóló törvényt, a hatályba lépéséhez a képviselőknek véglegesen el kell fogadniuk – adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint az óraátállítás megszüntetését előíró törvénytervezet elfogadását 277 képviselő támogatta szavazatával. Ha a törvényt véglegesen elfogadják, akkor Ukrajnában márciusban nem állítják át az órákat nyári időszámításra, és továbbra is marad a téli időszámítás.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => Megszavazta első olvasatban a Legfelső Tanács szerdai ülésén a nyári időszámításra történő átállás eltörléséről szóló törvényt, a hatályba lépéséhez a képviselőknek véglegesen el kell fogadniuk – adta hírül a korrespondent.net hírportál.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1614784680
[modified] => 1614785963
)
[title] => Első olvasatban elfogadta a Legfelső Tanács a téli-nyári óraátállítás megszüntetéséről szóló törvényt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19561&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19561
[uk] => 19569
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 19562
[image] => Array
(
[id] => 19562
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese.jpeg
[original_lng] => 123012
[original_w] => 1280
[original_h] => 719
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese-768x431.jpeg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese-1024x575.jpeg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese.jpeg
[width] => 1280
[height] => 719
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese.jpeg
[width] => 1280
[height] => 719
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/oraatallitas-eltorlese.jpeg
[width] => 1280
[height] => 719
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1614778763:5
[_thumbnail_id] => 19562
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7531
[_oembed_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => ❗️Санкції щодо окремих телеканалів - послідовний крок у боротьбі з російською гібридною агресією - Іван БакановГолова...
Posted by Служба безпеки України on Wednesday, February 3, 2021
[_oembed_time_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => 1614774173
[_oembed_d23da9bd5ee4b409b876d3101b77d8f4] =>
[_oembed_time_d23da9bd5ee4b409b876d3101b77d8f4] => 1614774173
[translation_required_done] => 1
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1615041063
[_algolia_sync] => 1202617863001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 619
[1] => 21801
[2] => 21802
)
[tags_name] => Array
(
[0] => legfelső tanács
[1] => nyári időszámítás
[2] => óraátállítás eltörlése
)
)
[9] => Array
(
[id] => 19221
[content] =>
A Legfelső Tanács feloszlatásával fenyegette meg a Nép Szolgája párt frakciójának vezetőit a velük tartott hétfői megbeszélésen Volodimir Zelenszkij elnök abban az esetben, ha a parlament nem fogadja el az állami tisztségviselőkről szóló törvényt az ő módosító indítványaival – jelentette az rbc.ua hírportál kedden magát megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozva.

A névtelenül nyilatkozó informátor a hírportálnak elmondta, hogy Zelenszkij a találkozón kijelentette, már belefáradt, és szeretné kifizetni a bányászok bérét, de ezt nem tudja megtenni, mert parlamenti képviselői gáncsoskodnak. Ezért – hangsúlyozta az elnök – nagyon fontos, hogy meglegyen a normális együttműködés, hogy a Legfelső Tanács kedden megszavazza a két módosító indítványát a törvénnyel együtt.
A hírportál érdeklődésére az Elnöki Hivatalban megerősítették, hogy valóban elhangoztak Zelenszkij szavai a parlament esetleges feloszlatásáról. Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó magyarázata szerint Zelenszkij azt szeretné, ha a Legfelső Tanács termékenyen és csapatként dolgozna, a fontos megállapodásokat követve, a hatalompárt keretein belül. Hangsúlyozta: a parlament feloszlatása az egyik lehetséges eszköz a helyzet orvoslására, amennyiben válság alakulna ki a döntések elmaradása miatt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács feloszlatásával fenyegette meg a Nép Szolgája párt frakciójának vezetőit a velük tartott hétfői megbeszélésen Volodimir Zelenszkij elnök abban az esetben, ha a parlament nem fogadja el az állami tisztségviselőkről szóló törvényt ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1614081180
[modified] => 1614081012
)
[title] => A parlament feloszlatásával fenyegette meg pártjának frakcióvezetőit Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=19221&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19221
[uk] => 19224
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 19222
[image] => Array
(
[id] => 19222
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22.jpg
[original_lng] => 103981
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/zeli22.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1614081806:3
[_thumbnail_id] => 19222
[_edit_last] => 10
[views_count] => 6278
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d23da9bd5ee4b409b876d3101b77d8f4] =>
[_oembed_time_d23da9bd5ee4b409b876d3101b77d8f4] => 1614073813
[_oembed_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => ❗️Санкції щодо окремих телеканалів - послідовний крок у боротьбі з російською гібридною агресією - Іван БакановГолова...
Posted by Служба безпеки України on Wednesday, February 3, 2021
[_oembed_time_f4091e9afa1ca16835dfbd74c61c2f5a] => 1614073984
[_oembed_deba65a87101be1c889adec0479be67d] =>
[_oembed_time_deba65a87101be1c889adec0479be67d] => 1615402047
[_algolia_sync] => 1202617451001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 13483
[1] => 619
)
[tags_name] => Array
(
[0] => feloszlatás
[1] => legfelső tanács
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 90
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 619
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 90
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 619
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
legfelső tanács (10 Oldal)