A Legfelső Tanács elindította a Razumkov házelnök leváltására irányuló eljárást

A Legfelső Tanács elindította a Razumkov házelnök leváltására irányuló eljárást

12:21 Október 7, 2021

Politika 3084 2 хвилини

Українська

A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén elkezdte a Dmitro Razumkov házelnök tisztségéből történő visszahívásával kapcsolatos kérdés vizsgálatát, a képviselők várhatóan még ma döntenek arról, hogy maradhat-e vagy távoznia kell – adta hírül az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés televíziós közvetítésére hivatkozva.

A jelentés szerint felszólásában Razumkov emlékeztette képviselőtársait a választási kampányban tett ígéreteire, és megköszönte nekik az elmúlt két év során folytatott együttműködést. Min hangsúlyozta, „mi nem a tisztségek, nem a pénz miatt jöttünk ide. Azért jöttünk, hogy Ukrajnát jobbá tegyük.” Hozzátette, hogy ő végig igyekezett ennek megfelelően cselekedni, és ígéreteinek legalább egy részét teljesíteni. De kiemelte: „a demokrácia elve a többség hatalmának az elvévé vált. Ma nagyon sok a mocskolódás. Egyetlen tisztséghez sem kell önbecsülés, méltóság.” Megjegyezte, hogy az ő értékei nem változtak, azok megmaradtak olyanoknak, mint amilyenek voltak.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a csütörtöki ülést Danilo Hetmancev képviselő vezeti. Előtte ugyanis Razumkovot két napra eltiltotta az ülésvezetéstől.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei