NATO-tagállamok hadihajói fenyegetik egymást a Földközi-tengeren (videó)

NATO-tagállamok hadihajói fenyegetik egymást a Földközi-tengeren (videó)

17:50 Augusztus 27, 2020

Politika 4602 3 хвилини

Українська

Két NATO-tagállam – Törökország és Görögország a tengeri ásványkincsek kitermelési joga miatt – tengeri hadgyakorlatokkal fenyegeti egymást a Földközi-tengeren. Míg a török hadihajók egy amerikai romboló mellett gyakorlatoztak szerdán a vitatott vizeken, addig immár második napja a görög és a ciprusi hajókat francia és olasz hadihajók kísérték.

A görög kormányfő bejelentette, hogy az ország nyugati partjainál tizenkét tengeri mérföldről huszonnégyre növelik az ellenőrzött tengeri sávot.

– Ezen jog gyakorlásának lehetőségét más tengeri területek esetében is fenntartja Görögország – mondta Kiriakosz Micotakisz. – Ezt a jogot gyakorolják szomszédaink is a Tengerjogi Konvenció és a felezővonal-elv tiszteletben tartása mellett, ahol a szemben lévő partok távolsága kisebb huszonnégy mérföldnél.

A török elnök, Recep Tayyip Erdogan is harciasan nyilatkozott szerdán: azt mondta, ha valaki Törökország útjába áll, annak szembe kell néznie a következményekkel.

– Éppen úgy, ahogy senkinek a területére, szuverenitására és érdekeire nem vetettünk szemet, mi sem fogjuk átengedni azt, ami a miénk. Határozott szándékunk, hogy megteszünk mindent, ami szükséges ennek a célnak az elérése érdekében, legyen szó politikai, gazdasági vagy katonai lépésekről. Arra kérjük a partnereinket, hogy rendezzék a soraikat, és kerüljék azokat a hibákat, amelyek a romlásukhoz fognak vezetni.

Az Európai Unió és Németország kétségbeesetten igyekszik közvetíteni a felek között, mindeddig kevés sikerrel.

Az ARD bekapcsolva felejtett mikrofonja felvette a német védelmi miniszter Annegret Kramp Karrenbauer és az Unió külügyi főtárgyalója, Josep Borrell beszélgetését, amiből az derült ki, hogy a török álláspont nagyon merev, megbízhatatlannak tartják a görögöket, és a német kancellár pénteken beszél telefonon a török elnökkel.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei