Tüntetést tartottak Spanyolországban a szocialista Pedro Sánchez kormányalakítása miatt

Tüntetést tartottak Spanyolországban a szocialista Pedro Sánchez kormányalakítása miatt

19:50 November 19, 2023

Politika 1275 4 хвилини

Українська

Hatalmas tömeg, mintegy 170 ezer ember tüntetett szombaton Madridban, mert a szocialista Pedro Sánchez a katalán és baszk frakciók támogatásával tudott csak kormányt alakítani. A katalánok a támogatásért cserébe amnesztiát kértek bebörtönzött párttársaiknak. A tüntetésen a demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel is.
Előbb csak farkaszemet néztek egymással a tüntetők és a rendőrök, majd elszabadultak az indulatok. A tiltakozók feldöntötték a kordonokat és rátámadtak a rohamrendőrökre.

Napok óta tartanak a tiltakozó megmozdulások Pedro Sanchez baloldali miniszterelnök ellen, aki pártjával, a Spanyol Szocialista Párttal ugyan másodikként végzett a júliusi választásokon, mégis ő alakított kormányt. Ezt csak annak az árán tudta megtenni, hogy koalícióra lépett minden baloldali párttal, illetve a szeparatista katalán és baszk pártokkal.

Madridban szombaton 170 ezren vonultak az utcákra, így tiltakozva az új kormány ellen.
„Szégyen, ami Spanyolországban történik. Ilyet én még nem láttam. Még nem volt olyan miniszterelnökünk, aki mandátumokat vásárolt, hogy a hatalmat megtartsa, ennek árát pedig majd mi fizetjük” – mondta egy tüntető.

Két katalán párt valóban megkérte az árát a Pedro Sanchezzel való kaoalícióért. A Katalán Köztársasági Baloldal és az Együtt Katalóniáért több száz elítélt, vagy megvádolt politikusnak kért amnesztiát biztosító jogszabályt a szavazataiért cserébe.
„Felszólítjuk a szocialista pártot, ne emeljen falakat az emberek közé, ne stresszelje a társadalmat, térjen vissza a józanészhez, az alkotmányhoz, a hatalmi ágak szétválasztásához, a bírósági döntések tiszteletben tartásához” – mondta Alberto Nuñez Feijoo, a Néppárt elnöke, aki a legutóbbi választáson a legtöbb szavazatot kapta, de kormányt nem tudott alakítani.

A tüntetésen Santiago Abascal, a jobboldali Vox elnöke azt mondta: a szocialista párt a katalánokkal puccsmegállapodást kötött, amely a jogállamiság eltörlését, a demokrácia végét jelenti az országban, egyúttal a demonstrációk folytatására szólított fel.
Pénteken VI. Fülöp király jelenlétében tette le a hivatali esküt Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök. A hét elején pedig pártja benyújtotta a parlementnek az amnesztiatörvényt, amely elsősorban a katalán elszakadáspárti mozgalom és a 2017-es, alkotmányellenesnek kimondott függetlenségi népszavazás szervezőire kirótt büntetést szüntetné meg. Pedro Sanchez azzal indokolta az amnesztiatörvény megalkotását, hogy az hozzájárul majd Katalóniában a politikai feszültségek feloldásához. 2017-ben a katalánok elszakadási törekvései évtizedek óta a legsúlyosabb válságot idézte elő az országban.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei