Az USA projektet készít elő Izrael megsegítésére

Az USA projektet készít elő Izrael megsegítésére

17:40 Október 9, 2023

Politika 949 2 хвилини

Українська

Az amerikai szenátorok azt tervezik, hogy módosítják az Egyesült Államok jogszabályait, s így biztosítsák Izrael számára a szükséges fegyvereket.

A hírt a szenátori bizottság honlapján közölték.

A szenátus külügyi bizottságának elnöke, Ben Cardin nyilatkozatban állt ki Izrael mellett.

„Ahogyan Biden elnök korábban is mondta, az Egyesült Államok Izrael mellett áll abban, hogy támogatja annak jogát, hogy megvédje magát a terrorizmussal szemben, és hogy az elkövetkező napokban és hetekben mindent megtegyen népe védelmében. Gyászolom az ártatlanok elvesztését. Imádkozom azokért, akiket elraboltak otthonukból, és azokért, akik továbbra is veszélyben vannak. Azt is tudom, hogy az elkövetkező napokban és hetekben az Egyesült Államok kormányának és a Kongresszusnak kötelessége felajánlani azt a segítséget, amely az amerikai-izraeli kapcsolat alapja annak kezdete óta” – hangsúlyozta Cardin.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei