Németország további katonai eszközöket biztosít Ukrajnának

Németország további katonai eszközöket biztosít Ukrajnának

16:44 Szeptember 20, 2023

Politika 1070 3 хвилини

Українська

Németország további katonai eszközöket biztosít Ukrajnának egy 400 millió euró értékű új segélycsomag részeként – közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter. A Taurus cirkálórakétákról azonban még nem született döntés.

Németország ígéretet tett arra, hogy 400 millió euró értékben újabb segélycsomaggal erősíti Ukrajna védelmi képességeit, ezt Boris Pistorius német védelmi miniszter jelentette be. A támogatás további lőszereket, harcjárműveket és aknamentesítő járműveket foglal magában, bár a Taurus cirkálórakétákról még nem született döntés.

Mindemellett tervezik ruházat, valamint az áram- és hőfejlesztők szállítását is. A miniszter a Bild című lapnak adott interjúban megerősítette, hogy a csomag összértéke 400 millió eurót tesz ki.

Pár nappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy újabb húsz Marder gyalogsági harcjárművet, illetve számos egyéb katonai eszközt kapott a napokban Németországtól Ukrajna. Ezek alapján Németország így már 60 darab Marder harcjárművel segíti az ukrán erőket. Az új szállítmány tartalmaz még a többi között két Wisent 1 típusú páncélozott aknamentesítő járművet – amelyből így már nyolcat használnak Ukrajnában a német támogatás révén –, húsz darab RQ–35 Heidrun felderítő drónt – amelyek száma 80-ra emelkedett –, az eddigi 103 után további tíz drónészlelő berendezést, 15 teherautót és egyéb szállító járművet, valamint 3,5 millió lőszert kézifegyverekhez.

Azt azonban már korábban is kijelentették, hogy Németország Taurus cirkálórakétákat szállítana Kijevnek. A Taurus egy légi indítású rakétarendszer, 500 kilométerre becsülik a hatótávolságát.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei