Terrorszervezetté nyilvánítják a Wagner-csoportot a britek

Terrorszervezetté nyilvánítják a Wagner-csoportot a britek

08:23 Szeptember 7, 2023

Politika 963 3 хвилини

Українська

A jövőben akár 14 év börtönbüntetést is kaphat az, aki csatlakozik a szervezethez, vagy részt vesz a rendezvényein.

Az Egyesült Királyság terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner-csoportot: illegális lesz a csoporthoz való csatlakozás, vagy annak támogatása – írja a BBC.

Suella Braverman brit belügyminiszter szerint a zsoldoscsoport egy erőszakos és pusztító szervezet, mely egyértelműen a Kreml katonai eszközeként működött a tengeren túlon. A tárcavezető hozzátette, a Wagner Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában is számos törvénysértésben, egyebek mellett fosztogatásokban, kínzásokban, valamint barbár gyilkosságokban vesz részt, ezzel pedig fenyegetést jelent a globális biztonságra.

„Nem fogalmazhatunk másképp, mint hogy ez egy terrorista szervezet” – közölte Braverman, megjegyezve, hogy a rendelet ezt igyekszik tisztázni az angol törvénykezésben.

A miniszter által ismertetett rendeletet már be is nyújtották a parlamentnek jóváhagyásra, és várhatóan szeptember 13-án lép életbe. Ezután bűncselekménynek számít az, ha valaki csatlakozik a csoporthoz, támogatja azt, vagy akár csak részt vesz a találkozóin és nyilvánosan viseli annak logóját. Nem mellékesen a katonai magánvállalat vagyonának lefoglalására is lehetőséget ad az új törvény, a csoport tulajdonában lévő vagyontárgyakat terroristatulajdonnak nyilvánítják és elkobozzák.
A Wagner mintegy harminc országban tevékenykedik, egységei főként labilis társadalmi és gazdasági helyzetű afrikai országokban, így például Líbiában, Maliban, Mozambikban és Szudánban teljesít katonai szolgálatot.

Júniusi lázadása miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök árulónak minősítette a csoportot, vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal és több tisztjével pedig augusztus 23-án repülőgép-szerencsétlenség végzett.

Prigozsin ellen Nagy-Britannia 2020-ban vezetett be szankciókat, majd 2022 márciusában azokat az egész magánhadseregre kiterjesztette, idén júliustól pedig a Közép-afrikai Köztársaságban, Maliban és Szudánban a csoporttal személyes vagy üzleti kapcsolatban állókat is szankciók alá vonta.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei