Páncélosokat küld Bulgária Ukrajnának

Páncélosokat küld Bulgária Ukrajnának

09:27 Július 22, 2023

Politika 686 2 хвилини

A bolgár parlament pénteken megszavazta a kormány javaslatát, amelynek alapján az ország mintegy száz páncélozott járművet, főként harckocsikat küld az Oroszország által indított háborúban védekező Ukrajnának.

Ez az első alkalom, hogy a balkáni ország, amelyet szoros történelmi kapcsolatok fűznek Oroszországhoz, közvetlen katonai segítséget nyújt Kijevnek.

A bolgár parlament 148 igen és 52 nem szavazattal hagyta jóvá az új kabinet javaslatát. A korábbi – a belpolitikai nehézségek miatt többnyire ügyvezető – kormányok nem kívántak beleavatkozni a konfliktusba, de a mostani kormány új stratégiát kezdeményezett, és ennek részeként született a pénteken megszavazott javaslat.

A BTR típusú, szovjet gyártmányú harcjárművek, amelyeket Szófia az 1980-as években vásárolt, soha sem álltak hadrendben.

Az egykori kommunista párt utódpártja, a Bolgár Szocialista Párt ellenezte a döntést, hasonlóan az újonnan alakult Újjászületéshez, amely „árulásnak és szégyennek” nevezte a döntést.

Az EU- és NATO-tag Bulgária jelentős mennyiségű egykori szovjet gyártmányú hadfelszereléssel és fegyverrel rendelkezik, és lőszereket is gyárt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július elején Szófiában járt, hogy tárgyaljon a szállításokról. A bolgár gazdasági minisztérium adatai szerint az ország fegyveripari ágazatának exportja az ukrajnai háború kezdete óta ugrásszerűen megnőtt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei