Dél-Korea elnökével megvitattuk az ukrán békeképletet és egyéb kérdéseket – Zelenszkij

Dél-Korea elnökével megvitattuk az ukrán békeképletet és egyéb kérdéseket – Zelenszkij

16:33 Július 15, 2023

Politika 1036 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök találkozott Yoon Seok-yeol dél-koreai államfővel, aki szombaton előre be nem jelentett látogatásra érkezett Kijevbe – közölte az rbc.ua hírportál Zelenszkij elnök Telegram-csatornájára hivatkozva.

A jelentés szerint az elnök azt írta: „Ma Ukrajnában van Yoon Seok-yeol, a Koreai Köztársaság elnöke és Kim Kong-hee first lady. A mostani látogatás során – kapcsolataink történetében először – megbeszélünk mindent, ami fontos országunk, az emberek normális és biztonságos életéhez, a szabályokon alapuló nemzetközi rendhez.”

Az államfő szerint a találkozó során a felek a következő kérdéseket vetették fel: a kitoloncolt felnőttek és gyermekek visszaküldése; az ukrán békeképlet végrehajtása; a globális békecsúcs előkészületei; élelmiszer- és energiabiztonság; gazdasági együttműködés.

„Biztos vagyok benne, hogy együtt még több erőt adunk népeinknek, valamint Ukrajna és a Koreai Köztársaság globális pozícióinak” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei