Szlovákia 16 Zuzana-2 tarackot szállít Ukrajnának – Zuzana Čaputová

Szlovákia 16 Zuzana-2 tarackot szállít Ukrajnának – Zuzana Čaputová

18:24 Július 10, 2023

Politika 999 2 хвилини

Українська

Szlovákia 16 darab Zuzana-2 tarackot szállít Ukrajnának, és Ukrajnával közösen hozza létre gyártásukat. A hírt Zuzana Čaputová, Szlovákia elnöke közölte.

„Azok közé az országok közé tartozunk, amelyek katonai felszereléssel is segítették Ukrajnát. Légvédelmi eszközöket, harci repülőgépeket biztosítottunk. Az ezen a területen folytatott együttműködés pedig fokozatosan más területeken való együttműködéssé válik. Sikerült szerződést kötnünk a 16 Zuzana Ukrajnába történő szállításáról, és ez hamarosan megtörténik. Közösen fejlesztünk új típusú tarackokat, megkezdődik a közös lőszergyártás, vállalkozásaink aknamentesítik Ukrajna területét” – mondta Szlovákia vezetője.

Elmondása szerint „támogatásra és intenzív együttműködésre van szükségünk az infrastruktúra területén, és erről tárgyaltunk a védelmi miniszterekkel, a külügyminiszterrel és a közlekedési tárca államtitkárával is”.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei