Macron fogadta a zavargásoktól sújtott elővárosok polgármestereit

Macron fogadta a zavargásoktól sújtott elővárosok polgármestereit

11:25 Július 5, 2023

Politika 1239 4 хвилини

Українська

Emmanuel Macron francia államfő óvatosnak mutatkozott kedden a nyugalom helyreálltát illetően az öt éjjelen át tartó és jelentős anyagi károkat okozó elővárosi zavargásokat követően, de úgy vélte, hogy már javul a helyzet.

A köztársasági elnök hivatalában fogadta az érintett 241 település polgármesterét. „Tartósan helyreállt a nyugalom? Óvatos leszek, de az a csúcspont, amelyet az elmúlt napokban láttunk, már a múlté” – idézte a találkozó egyik résztvevője az elnököt az AFP hírügynökségnek.

„Tartós köztársasági rendet akarunk mind, ezen fogunk dolgozni. Ez abszolúte prioritást élvez” – tette hozzá Emmanuel Macron, aki köszöntet mondott az önkormányzati vezetőknek, „ugyanolyan ünnepélyesen”, mint a rendőröknek, csendőröknek és tűzoltóknak hétfő este.

A köztársasági elnök sürgősségi törvénytervezetet is bejelentett a megrongált középületek, közlekedési eszközök és közterek helyreállításának finanszírozására.

Egy héttel a zavargások kirobbanása után – amelyet egy rendőri túlkapásban megölt tizenéves halála váltott ki – keddre virradóra már csak 72 embert állítottak elő országszerte, közülük 24-et a párizsi agglomerációban, miután rendőrségi és csendőrségi épületekre támadtak, míg a legnagyobb rombolásokkal járó éjszakákon több száz rendbontót vettek őrizetbe.

A belügyminisztérium legfrissebb összesítése szerint a zavargásokban 3486 embert állítottak elő, 12 202 gépkocsit gyújtottak fel, 1105 épületben keletkezett tűzkár vagy rongálás, 209 rendőrségi és csendőrségi létesítményt ért támadás.

A legjelentősebb károkat hatvan iskolaépület szenvedte el, ezenkívül több mint ezer üzletet kifosztottak vagy felgyújtottak Bruno Le Maire gazdasági miniszter szerint. A tárcavezető külön támogatást ígért a legtöbb kárt szenvedett üzleteknek a biztosítók által folyósított kártérítésen felül.

A polgármestereknek Emmanuel Macron elmondta: „alapos munkával szeretné megérteni a mélyreható okait annak, ami az elmúlt napok eseményeihez vezetett”, hogy tudniillik gyerekek romboltak az utcákon és csaptak össze rendőrökkel, hasonlóan a 2005 őszén három hétig tartó elővárosi zavargásokhoz.

 Az államfő és a kormány több tagja is felvetette azt a korábban jobboldali politikusok által szorgalmazott ötletet, hogy a hatóságok pénzügyileg büntessék meg a zavargásokban részt vevő kiskorúak szüleit is.

Az előállított rendbontók átlagéletkora 17 év, jelentős részük 12-13 éves a hatóságok szerint, kétharmaduknak soha nem volt dolga a rendőrséggel. A bíróságok eddig 374 fiatalt ítéltek el gyorsított eljárásban.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei