Németország újabb 45 légvédelmi harckocsit ad Ukrajnának

Németország újabb 45 légvédelmi harckocsit ad Ukrajnának

10:08 Június 25, 2023

Politika 952 2 хвилини

Українська

Berlin további 45 Gepard típusú légvédelmi járművel támogatja Ukrajnát az év végéig – jelentette be egy lapinterjúban Christian Freuding, a német védelmi tárca Ukrajnai Szituációs Központjának vezetője.

A Die Welt című konzervatív német lap vasárnapi kiadásában megjelenő beszélgetésben Freuding elmondja, hogy Ukrajna már 34 Gepardot kapott, a következő hetekben még 15-öt leszállítanak, további harmincat pedig az év végéig küldenek el Ukrajnának az Egyesült Államokkal közreműködve.

A dandártábornok szerint a légvédelem az ukrán védekezés és ellentámadás gyenge pontja, mert Kijevnek nincs elég légvédelmi eszköze. Kitért arra is, hogy a ma leszállított IRIS-T légvédelmi rakétarendszerek mellett Ukrajna idén még két ilyen rendszert átvehet, 2024-ben pedig további négy IRIS-T leszállítását tervezik. Freuding elmondta, hogy ezeknek a rendszereknek „szinte 100 százalékos” a találati arányuk.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei