Lukasenka: Fehéroroszország egy hónapon belül atomhatalom lesz

Lukasenka: Fehéroroszország egy hónapon belül atomhatalom lesz

17:09 Június 14, 2023

Politika 1077 3 хвилини

Moszkva még a júliusi NATO-csúcs előtt felfegyverezné legfőbb szövetségesét. Minszk szerint a taktikai atomfegyverek telepítése kizárólag védelmi célokat szolgál.

Aljekszandr Lukasenka fehérorosz elnök június 13-án, Minszkben vett részt munkalátogatáson, arról egyeztetett, hogy milyen körülmények között kerülhet sor nukleáris fegyverek bevetésére Fehéroroszország területéről indítva – közölte a BelTA fehérorosz hírügynökség.

Sajtóhírek szerint Oroszország még a július 11–12-i vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt taktikai atomfegyvereket fog létesíteni Fehéroroszországban.

Ez egyáltalán nem Oroszországról szól – jelentette ki Aljekszandr Lukasenka, hozzátéve, hogy az atomfegyvereket az ő személyes kérésére telepítik, hogy garantálják az ország biztonságát.

Kiemelte, hogy csak taktikai, nem pedig stratégiai atomfegyverekről van szó. A fehérorosz elnök szerint ugyanis jelenleg nincs szükség stratégiai nukleáris fegyverek telepítésére. Azt azonban megjegyezte, hogy a telephelyeket felkészítették arra, hogy szükség esetén stratégiai atomfegyvereket, például orosz Topol rakétákat is fogadjanak.

Az én kérésem volt. Nem Oroszország kényszerítette rám a döntést. Még senki sem támadott meg atomhatalmat. Nem akarom, hogy bárki is harcolni akarjon ellenünk. Meg kell akadályoznom ezt a fenyegetést – indokolta az atomfegyver szükségességét a belorusz államfő.

Az elnök szerint a szóban forgó fegyverek védelmi célokat szolgálnak, mivel jelentős elrettentő erővel bírnak. Úgy véli, hogy senki sem akar megtámadni olyan országot, amelynek ilyen fegyverek állnak rendelkezésére. Hozzáfűzte, hogy Fehéroroszország szeretné elkerülni azokat a helyzeteket, amikor nukleáris fegyvereket kellene bevetni.

Isten ments, hogy olyan döntést kelljen hoznom, hogy be kelljen vetnem ezeket a fegyvereket. Azonban nem fogunk habozni használni őket, ha agresszió történik ellenünk – zárta mondandóját Aljekszandr Lukasenka.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei