Peruban börtönbe került az Egyesült Államok által kitoloncolt egykori perui elnök

Peruban börtönbe került az Egyesült Államok által kitoloncolt egykori perui elnök

16:45 Április 24, 2023

Politika 918 3 хвилини

Peruban egy limai börtönbe került vasárnap az Egyesült Államokból kitoloncolt egykori perui elnök, Alejandro Toledo, aki ellen az Odebrecht brazil építőipari céggel összefüggésben, korrupció és pénzmosás miatt emeltek vádat.
A latin-amerikai ország igazságszolgáltatása a Twitter közösségi oldalon azt közölte, hogy a volt elnököt „a büntetés-végrehajtási intézet rendelkezésére bocsátották, a Barbadillo börtönbe szállították, ahol 18 hónapig előzetes letartóztatásban lesz”. A vádlott által kért házi őrizetet a hatóság elutasította.

A 77 éves Toledo, aki ügyvédei szerint rákos beteg, repülővel érkezett Los Angelesből az Interpol ügynökeinek őrizetében.
A Barbadillo börtönbe, ahol a korábbi perui elnökök, Pedro Castillo (2021-2022) és Alberto Fujimori (1990-2000) is raboskodik, éjszaka helikopterrel szállították át.

Toledót Limába érkezése után hatósági orvosi vizsgálat alá vetették, a politikus személyazonosságát igazoló meghallgatást követően megjelent egy bíró előtt. Az igazságszolgáltatás televíziós csatornája által sugárzott képeken kimerültnek tűnt.

A volt elnököt 2019-ben a perui korrupciós vád miatt letartóztatták az Egyesült Államokban, és azóta kaliforniai otthonában házi őrizetben tartották, testén elektronikus nyomkövetővel.
A 2001 és 2006 között kormányzó egykori perui erős embert azzal gyanúsítják, hogy több tízmillió dollárt kapott a Dél-Amerikában hatalmas botrány középpontjában álló brazil Odebrecht építőipari konszerntől közbeszerzési szerződésekért cserébe.

Az ügyészek 20 év és hat hónap börtönbüntetést kérnek Toledóra, aki elismerte, hogy az Odebrecht legalább 34 millió dollárt fizetett, és hogy ennek az összegnek egy részét ő is megkapta. A perui média szerint azonban Toledo fenntartja ártatlanságát, és azt állítja, hogy egy időközben elhunyt üzletember, Josef Maiman intézte az ügyleteket.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei