Mateusz Morawiecki: Lengyelország szeretne az európai biztonság alappillérévé válni

Mateusz Morawiecki: Lengyelország szeretne az európai biztonság alappillérévé válni

09:52 Április 13, 2023

Politika 1086 3 хвилини

Українська

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő háromnapos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba kedden, ahol többek közt Kamala Harris amerikai alelnökkel tárgyalt. A két politikus közös sajtótájékoztatón is beszámolt a megbeszélésről, melyen szóba került a két ország partnersége, Kína, illetve az orosz-ukrán háború. 

Morawiecki lengyel újságíróknak azt mondta, hogy „Varsó és Washington hasonlóan értékeli a fő globális fenyegetéseket, melyek nemcsak az ukrajnai orosz agresszióval, hanem Kína fejlődésével is összefüggenek.” Az MTI beszámolója szerint a kormányfő arról is beszélt, hogy az USA elismeréssel fogadta a sokrétű stratégiai partnerségre tett lengyel javaslatot, és hozzátette, hogy Varsó híve a minél szélesebb transzatlanti szövetségnek, és hogy ez szerinte egész Európa számára fontos. 

Morawiecki elmondta, hogy 

  • szeretné, ha az Európai Tanács értekezletén megvitatnák az Oroszországnak szánt kínai fegyverszállítmányokra adandó közös transzatlanti válasz tervét, 
  • illetve közölte, hogy a tárgyalások során Harris az amerikai fegyveres erők állandó lengyelországi jelenlétének megerősítését is említette.

Harris és Morawiecki közös sajtótájékoztatóján utóbbi kijelentette, hogy a Nyugatnak egységesnek kell maradnia és meg kell védenie Ukrajnát, ellenkező esetben egy globális konfliktus kockázatával kell számolnia. Közölte, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem áll meg Ukrajnában.”

Hozzátette: szerinte a „régi” Európa vereséget szenvedett, amikor bízott abban, hogy Oroszországgal meg lehet egyezni, de van egy „új Európa, mely emlékszik arra, hogy mit jelent az orosz kommunizmus”, és leszögezte, hogy szerinte Lengyelország ennek az „új Európának a vezetője”, és szeretne mielőbb az európai biztonság alappillérévé válni.

Kamala Harris a sajtókonferencián „értékes szövetségesnek, partnernek és barátnak” titulálta Lengyelországot, és leszögezte, hogy az Egyesült Államokkal tartós, demokratikus értékeken alapuló kapcsolat fűzi össze őket.

A Fehér Ház közleménye szerint Harris és Morawiecki egyebek között „szoros transzatlanti együttműködésről tárgyalt a Kína által képviselt kihívások fényében”, illetve az Oroszországgal és Belarusszal szembeni további szankciókról is egyeztetett. A lengyel kormányfői hivatal szerdai közlése szerint napirenden szerepeltek a fegyverszállítási szerződések és a kétoldalú energetikai együttműködés is.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei