Zelenszkij elmondta, hogy az egyik európai ország nem működő légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának

Zelenszkij elmondta, hogy az egyik európai ország nem működő légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának

18:50 Március 30, 2023

Politika 1099 2 хвилини

Українська

Ukrajna sok nyugati katonai segítséget kapott, de mégsem elegendőt, különösen, ami a légvédelmi rendszereket illeti. Volodimir Zelenszkij elnök erről az Associated Pressnek (AP) adott interjújában beszélt, amelyet a korrespondent.net idéz.

„Nagyszerű határozataink vannak a Patriotról, de valójában nem rendelkezünk velük” – jelezte az államfő az amerikai légvédelmi rendszerre utalva.

A hírügynökség emlékeztet, hogy az Egyesült Államokban január óta folyik az ukrán katonák kiképzése a Patriot rendszerek használatára, de Ukrajnában még nem telepítették azokat.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajnának 20 ütegre volna szüksége a Patriot légvédelmi rendszerből az orosz rakéták elleni védekezéshez. Szerinte talán még ez sem lenne elég, mert „a világon egyetlen országot sem támadtak még ennyi ballisztikus rakétával”.

Volodimir Zelenszkij arról is beszélt az AP-nek, hogy az egyik európai ország átadott Ukrajnának egy légvédelmi rendszert, amely nem működött. Ezért kénytelenek voltak „újra és újra cserélni” azt. Az elnök nem nevezte meg az országot.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei